George Tray
Árnyak a kollégiumban

Hűvös őszi estén a Vízek Városában egy katona próbál elaludni. A körlettársai éppen kint kalandoznak a városban, a kaszárnyát a fizetés előtti ínséges csend üli meg. A két másik katona egy jó hírű gimnázium kollégiumába készül behatolni. Ismerős a járás, már sokszor voltak ott. Nagy tölgyfakapun, üres udvaron, sötét lépcsőn vezet az útjuk a keresett helységig, a konyháig. Csak éhesek, és a kollégisták elemózsiájára pályáznak, ám váratlanul megzavarják őket... (Novella)

Polszerkesztő2
“A túlélő nem felejt”: Budapest angolszász terrorbombázása 1944-1945-ben - 2. rész

1944. április 3-án köszöntött be az égi háború időszaka Budapesten. Innentől több mint fél éven keresztül heti rendszerességgel érte bombatámadás a várost. A kezdőnapon több száz bombázó által kieresztett töltetek érték Ferencvárost és Csepelt, ezernél is több halálos áldozatot okozva a meglepett fővárosnak. A Honvédelmi Minisztérium kihasználta, hogy április 7-11-ig a rossz időjárás megakadályozta az ellenséges berepüléseket: általános kiürítést hajtottak végre. (Egyéb)

Jankovics Marcell
Amiből semmi sem lett

A nevemhez köthetők munkák megtalálhatók a honlapomon. Itt jön a többi. A jelentéktelenebbeket és azokat, amelyek kevés időmet rabolták el, mellőzöm. Továbbá azokat is, amelyeket nem akartam nyilvánosságra hozni, vagy amelyekből még lehet valami. ’64. Indul az első Gusztáv-sorozat. A 68 elkészült epizód mellett sok ötletünk nem valósult meg. Többet már képes-forgatókönyvi formában dobott vissza a stúdióvezető. (A legtöbb Gusztáv-film ... (Tudomány)

Duray Miklós
Globalizáció a reformációtól napjainkig 1/4.

Tárgykör: A huszadik század végétől a közbeszédnek egyik – talán – leggyakrabban, de legkevésbé tisztázott szava a globalitás és a globalizáció. A szó, jelentése szerint olyasmire vonatkozik, ami az egész világra, azaz Földünkre kiterjedő. Csakhogy a „világ” korok szerint változó térséget jelentett. Mást jelentett az ókorban, mást a korai középkorban és mást jelentett a Német Római Birodalomban. De biztosan mást jelentett a huszadik században, pl. az 1920-as évek végi gazdasági válság idején. Dolgozatunkban (Egyéb)

Jankovics Marcell
A televízió hatása a „tömegekre” 1/3.

Mottó: „Nem dicsérni jöttem Caesart, de nem is temetni.” // A 2005. április 20-i Nemzeti Stratégia Alappillérei II. Média – Reguláció című konferencián elhangzott hozzászólás 2017-es helyzetre igazított változata. // Célja: új tévéstratégia kialakítása. // Előre is elnézést kérek, de szakmabeliek nem sok újat fognak hallani /olvasni ebben az előadásban. Közhelyekről beszélek/írok. Csak abban reménykedem, hogy talán a megközelítésem módja új irányokat nyit a tennivalók terén gondolkodásunkban. // Alaphelyzet. (Egyéb)

Kő-Szabó Imre
Olvadáspontig hevítve

Az utcán futott össze a kélt testér. Üdvözölték egymást. Ernő a CBA-ba indult valami vacsoráért. Tamás a bátyja, csak úgy dolga végeztével, minden cél nélkül őgyelgett a városban. Ez a kora tavaszi, esti szürkület, olyan furcsa vöröses fénnyel színezte meg a nyugati égboltot. A város főutcája lármás volt, az emberek jó kedvvel sétáltak. – Este otthon leszel? – kérdezte röviden Tamás az öccsét. – Nem! Hét után elmegyek! – Ágneshez? – Igen! – Komoly (Novella)

Döbrentei Kornél
Helybengalopp

Egy Schéner-huszárra / Együltében lovasroham, egyedültében hadiárva, / egy Schéner-huszár vágtat kócsörényû helyben-lovon, / s oly iramban, ahogy a Föld kiforog alóla, gerjed / benne az igyekvéses várakozás, de mint a Zápolya-késedelem / pang a gyorsulása, állóharcban vesztegelve, / csetepatékban magaherdálón ölre menve, / a döntô csatába soha nincsen érkezése: naplemente / megülte atilláján fénypászmákból a paszománt, / meg... annyi aranyhordalékkal kanyargó ciráda, / megnyúzott testén bôr helyett egynyári (Vers)

Ács Mária
Németh László nőalakjai 20/20

Az Irgalom Kertész Ágnese. 3. A szülők és lányuk viszonya, a megtalált hivatás jellemformáló hatásának feltárása készíti elő, és teszi hitelessé Ágnes párválasztását. Két férfi, Vetési és Halmi közül a hősnő irgalomra beérő szíve a rászorulóbb felé hajlik. Ágnesnek nem kevés vívódásába kerül, míg Halmi Feri mellett dönt. Hiába érez első perctől vonzalmat az emberileg roppant értékes, de testileg „hibás”, sánta Halmi iránt, a... (Novella)

Akai Katalin
Az elveszett gyermek

Igaz történet a gyermeki, őszinte hit erejéről, a család fontosságáról, az élet keménységéről, és a szeretet összetartó erejéről. A huszadik század közepén Magyarországon történt események nem a képzelet szülöttei, abban az időben így éltünk, és a terheit ma is hordozzuk. A megbocsájtás nagyon fontos, szinte létszükséglet. Akár magunknak, családunknak, vagy idegennek tudunk megbocsájtani, hatalmas terhet dobhatunk le magunkról, olyan terhet, mely megnyomorít, és kétségbe taszít, de a hit ereje sokat segít. (Novella)

Bodor Miklós László
A titokzatos öregember

A sírhoz olykor kertemből, máskor útközben szedett virágot viszek. Megtisztelem vele az ismeretlen katona nyughelyét.Ilyenkor általában elüldögélek egy hevenyészett ülőkén. Régi vihar döntött tölgy csonkján, a sír előtt. Itt az árnyékban kuporogva várom ki, míg enyhül a hőség, és akkor ballagok fel a domb tetejére.A dombról csodálatos kilátás nyílik a Vadállókra, a zebegényi Remetekereszt-bércre, a Szent Mihály hegyre, és a Dunára is. Látszik innen a Dobogó kő, a Föld szíve. (Novella)

Szerkesztő A
Amatőrök

– Ennyi. Köszönöm, hogy meghallgattatok – fejezte be a felolvasást elcsukló hangon Ubiobi, a kopasz, 50-60 körüli prózaíró, civilben temetkezési vállalkozó. – Bámulatos! Ez a mű igazi gyöngyszem, uraim – hallatszott innen-onnan a teremből. – Mester! – térdelt eléje eléje egy pirszinges tinédzser. – Smacizz, kérlek, homlokon! – Mit csináljak? – Csókold meg a homlokom, mert akivel te smárolsz, azt a múzsák is homlokon csókolják! – Kérlek, állj fel, és ne nevezz (Egyéb)

Duray Miklós
A nemzet változásai és a nemzeti azonosságtudat

Kissé megtévesztő címet adtam előadásomnak, mert inkább a nemzeti és az emberi butaságról, a magukat okosnak vagy mindentudónak sejtetőkről, a tudósálcák és a figyelmetlen szajkózók okoskodásáról és félrebeszéléséről, a figyelmetlenek félreértelmező vagy félreértelmezhető megszólalásairól, a valóságot gépszerűen félremagyarázók szóhasználatáról és a politikusok szóhasználati felszínességéről akarok beszélni. Értelemszerűen, nem a nemzetről és a nemzeti tudatról, hanem a nemzetfelejtésről és a nemzeti (Egyéb)

Papp Lajos
Tanulságok

Egy szívsebész tapasztalatai az Amerikában eltöltött egy éve után a magyar és amerikai hozzáállásról és a "magyar átokról" a Jöjjön el a Te országod c. könyvében: "...mi nem vagyunk képesek arra, hogy feladatokat tűzzünk ki magunk elé, és ezért összefogjunk, egy, két, öt, tíz, száz ember. Maximum két emberig jutunk el időnként, és abban a pillanatban, amikor valahol felüti a fejét valami más, ami ugyan a közös érdeket szolgálja, akkor a... (Könyvbemutató)

Kő-Szabó Imre
A szobáztató

Líviát már napok óta nem látta senki a Budai úti kiskocsmában. – Biztos beteg! – mondta valaki ott a pultnál. – Az nem lehet! – érvelt egy középkorú fickó. – Miért? – kérdezte a mellette álló haverja. A középkorú gondolkodott egy darabig, majd előadta érveit: - Azért nem lehet, mert Lívia ereiben, már nem is vér folyik, hanem vodka. Ő vodkába van ágyazva! Őt a betegség, messze elkerüli! Így is volt ez részben. Lívia nem dolgozott, rokkant nyugdíjas volt, de erről (Novella)

Szerkesztő A
Ujlaky István: A tengeri hatalom története

Az ókor hajnalától a modern ipari forradalomig, több mint 4500 éven át szinte minden ország, korszak vagy civilizáció mezőgazdasági jellegű: a termelés zömét az állattenyésztés és földművelés adja, a társadalom legnagyobb része a földből él. Ugyanakkor kb. Kr.e. 1800 után megjelent egy új ország-típus is. Olyan államok, melyek nem a földből vagy a legelőkből, hanem a tengerből éltek. Ezek a rendre kis területű és népességű államok – melyeket a kötetben (Könyvbemutató)

Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap