Egyéb

Jókai Anna
Az a harc és az a béke 1/3

– Ne ölj! - / Nincs kommentár. / A parancs őrjítőén szűkszavú. / Használati utasítást nem tartalmaz. / Esetenkénti felmentést nem jelöl meg. / Nem szól a körülményekről. / A lábjegyzetet hozzá – megszegésekor – maga az ember gyártja. Az ember az, aki több-kevesebb sikerrel megmagyarázza, hogyan kell az általános tilalmat „voltaképpen” érteni./ – Ne ölj! - / Ez az a parancs, amit vagy mindenki betart, vagy senki sem lehet biztos abban, hogy ő be tudja tartani. / Függ (Egyéb)

Bilecz Ferenc
Vallási nyomok a legkorábbi helyneveinkben

A Kárpát-medence régészeti leleteinek értékelésekor igen gyakran hagyatkoznak a helynevekből levont következtetésekre. Ma már tudjuk, hogy a 19-20. századi nyelvészeink többsége tévesen ítélte meg a szláv-magyar szóátvételek irányát, és ennek következtében a kora középkori hun-avar-magyar helynevek jelentős részét mesterségesen elszlávosították. A magyar anyanyelvűek sokszor meglepődve veszik észre külföldön, hogy ott mennyi "magyarazonos" szó, név fordul elő. Véletlen lenne mindez? (Egyéb)

Kárpátalja-szerkesztő
Trianon:а legfontosabb, hogy vagyunk

Ha valaki azon morfondírozott, hogy erő alkalmazásával területeket lehet az anyaországnak visszaszerezni vagy akár népszavazásra bocsátani a kérdést, az nem egészen gondolta át a dolgot. Mi ugyanis – és ezt el kell ismerni – senkivel szemben nem léphetünk fel támadólag, mert egy másik utódállam azonnal ellenünk fordulna. S a határon túli magyarság ebből a szempontból védtelen és védhetetlen. - Újabb évforduló. Holnap lesz immár 94 éve annak, (Egyéb)

Kárpátalja-szerkesztő
Móricz Zsigmond kárpátaljai kötődései

Móricz Zsigmondnak nagy kultusza van Kárpátalján. Nevét az ugocsai Péterfalván középiskola, a nagyszőlősi járásban kulturális egyesület viseli. Születésének 125. évfordulóján a megemlékezések központja a hajdani Szatmár megyébôl egyetlenként átcsatolt település, a Boldog emberben is megidézett Nagypalád volt. A ragaszkodás nem véletlen, hiszen Móricz Zsigmond életét és munkásságát számtalan szál köti Kárpátaljához. Egy kis ... (Egyéb)

Czakó Gábor
Sátánfattya lelkészek

Olvasom a hálón, hogy egy holland lelkész (?) istentagadó könyvet adott ki, melyben Jézust legendás alaknak minősíti, és azt állítja, hogy Isten nincs, tehát mindenki élvezze ki a rendelkezésére álló időt, amennyire tőle telik. Az élet ennyi. Egyik célját elérte, a könyv jó üzletnek bizonyult, dől a pénz az élvezetekre. Főnöke helyesli társa véleményét, és ő is arról handabandázik a „templomukban,” hogy nincs Isten. Miért tehetik? Ki szólhat bele? Alapítottak (Egyéb)

Czakó Gábor
Szent Erzsébet teológiája

Van egy csudálatos, mindent fölülmúló mondata Szent Erzsébetnek. A minden szó szerint értendő, erre épül az ő csodálatos életműve. Talán öt éves korában ejtette ki, amikor jövendő anyósa Wartburg várában felelősségre vonta, amiért a játékát rendre megszakította, hogy a várkápolnába surranhasson. "Hogy Istent szeressem." - felelte természetes magától értetődő módon a kislány. Hagyjuk azt a szép (Egyéb)

Jókai Anna
A megvalósulás rokonságai

(Balassi Bálint – Ady Endre) / Mintha ugyanaz a szellemi egzisztencia öltött volna testet Balassi Bálintban és háromszázhuszonhárom évvel később Ady Endrében. Más korban, más körülmények között – de ugyanabban a nemzetben. A személyiség sorsfeladata is döbbenetesen hasonló maradt: részben birkózás az ellentmondásos Én-nel, részben a magyar közösségi lét szolgálata. Beszédesek az egybeesések: Balassi negyven évet élt, Ady negyvenegyet. (Egyéb)

Fedák Anita
Eszter

Az éjszakai kaland után hazatérve kicsit aggódtam, hogy a marsi pillangók kergetése közben Eszter kék pulcsija beleakadt egy faágba és elszakadt. Hajnalban gyorsan megvarrom, csitítgattam magam és a „szitakötőből” kiszállva egyenesen Eszter szobájába kísértem a még mindig vidáman ugrabugráló kislányt. Másnap reggel az ügyeletet leadva ismét bekukkantottam a kislányhoz. A kék pulcsiját kerestem, de nem volt a széken. (Egyéb)

Jókai Anna
A bárány és a farkasbőr

A bárány húsvéti szimbólum. Az ártatlanság és az áldozat jelképe. A Golgotai Misztérium Jézus Krisztusa is vállalja: „Íme, az Isten báránya, aki elveszi a világ bűneit”. A húsvét a legnagyobb mélységeket és legnagyobb magasságokat megélő ünnepünk. Késztet bennünket, hogy – ha meg kell lenni! – fogadjuk be akár a halálos kínt is, de örvendezzünk a diadalmas élet örömén, ha annak jön ideje. Nagypénteken gyász, nagyszombaton meg... (Egyéb)

Czakó Gábor
Az Európai Unió hámlik

Orrszarvú-bőre böhöm táblákban hullik róla, s mind nyilvánvalóbb lesz az évszázadok óta folyó Nagy Átalakítás lényege: Zeusz hajdani szerelmének lényébe Macbeth boszorkányai költöznek. Általuk maga Macbethné, Lady Macbeth, minden gazság szépséges kiagyalója, aki számára minden erény értéktelen, s minden bűn erény. Európa zászlaján mintha még a Szűzanya csillagkoszorúja forogna az ég ... (Egyéb)

Czakó Gábor
A Csaba testvér-jelenség

Az idei csíksomlyói búcsú napján, tehát szombaton este a csángó misén Böjte Csaba prédikált a hitről a zsúfolt, hatalmas kegytemplomban meg a templom téren kacagó és könnyező tömérdek népnek. Az egybegyűltek serege nem nevezhető tömegnek, mint akár az ugyane nap delén a nyeregben áhítatra összegyűltek közt heverészők, cigizők, eszegetők, koldulók. A kikapcsolódók. A csángó misén nép (Egyéb)

Jókai Anna
A várakozás és a keresés 1/2

Várakozni ezután is, vagy továbbra is keresni? A kategorikus döntés megkönnyebbítene, mert eligazítana, egyszer s mindenkorra. De a kategorikus döntések – az alap igenen és alap nemen kívül – csak részben igazságosak; általánosíthatók ugyan, még sincsenek elég tekintettel a személyre. Egy dolog a bizonyos: akire a kérdés vonatkozik: van. Nem úgy, ahogy földhözragadt fantáziánkkal elképzeljük, nem ott, ahova... (Egyéb)

Czakó Gábor
Hogyan tesz szabaddá az igazság?

Gazdaságkor legfontosabb jelszava a szabadság. A polgári forradalmak a szabadságot jegyében eltörölték a rendi kiváltságokat meg a velük járó kötelességeket, elválasztották az államot az egyháztól, fölszámoltak évi 60-70 kötelező ünnepet. A kereszténység hitelét aláásták, sőt, üldözni kezdték, miközben számos bűntényt emberi joggá emeltek. A mai kiváltságosoknak, kezdve a bűnözőkön, nincs (Egyéb)

Czakó Gábor
Szent István és a táltosok

A boldogult szocializmusban költő barátom írt egy kis tanulmányt Csokonai valamely versészeti leleményéről, amit addig senki nem vett észre. Munka mellett dolgozó ember lévén kicsúszott a Csokonai-évből. Vissza is adták kiváló művét a szerkesztők, mert addigra már megkezdődött a Dózsa, vagy Radnóti év – már nem emlékszem, hogy éppen melyik következett. Most így vagyok Szent Istvánnal: éppen (Egyéb)

Jókai Anna
A választék - „Tré” (Részletezve) 1/2

összepréselt létezés/ lakótelep/ bordó műszálas tréning-/ ruha, belül bolyhozva./ A bolyhok mosás után/ csomóba állnak. Két/ fehér csík a totyakos/ nadrágszáron – az örökös/ gyalogos rangjelzése./ A cipzár folyton kiakad/ Trabant, Wartburg, Lada,/ slussz,/ homok- vagy mogyorószín,/ kénsárga, korál/ vödör, rongy, szivacs/ mindenki mindenbe/ belelát/ minden átláthatóan sivár/ kókadt, fakózöld/ vasárnapi délutánok/ cipőt a... (Egyéb)

Czakó Gábor
Hazapalacsinta

Emlékkonferenciát tartottak a Petőfi Irodalmi Múzeumban november 13.-án, a magyar nyelv ünnepe alkalmából. Jön a meghívó: menjek, ne menjek? Nem szoktam járni az ún. kulturális meg irodalmi rendezvényekre, de most elmentem, mert kíváncsi voltam: valóban meghalt volna Nyelvédesanyánk, hogy emlékkonferenciát rendeznek a tiszteletére? Derék és igényes beszédek hangzottak el az emelvényen, szép zongoraszót is élvez... (Egyéb)

Jókai Anna
A választék - „Tré” (Részletezve) 1/2

összepréselt létezés/ lakótelep/ bordó műszálas tréning-/ ruha, belül bolyhozva./ A bolyhok mosás után/ csomóba állnak. Két/ fehér csík a totyakos/ nadrágszáron – az örökös/ gyalogos rangjelzése./ A cipzár folyton kiakad/ Trabant, Wartburg, Lada,/ slussz,/ homok- vagy mogyorószín,/ kénsárga, korál/ vödör, rongy, szivacs/ mindenki mindenbe/ belelát/ minden átláthatóan sivár/ kókadt, fakózöld/ vasárnapi délutánok/ cipőt a... (Egyéb)

Czakó Gábor
Gitárzene

Kedves olvasónk keserű levelében azt panaszolja, hogy "zenebona tört ki" a templomukban. Azóta nem lehet elmélyülni, a szentmise folyamatába bekapcsolódni, együtt imádkozni, mert szól a tánczene: tangó, fox, keringő és hasonlók. A muzsikusok a silány dallamok lelkéhez igazodó nyálas nótákat énekelnek, melyek ugyanakkor egy csöppet sem felelnek meg a verstan követelményeinek. A magyar nyelv szabályainak még kevésbé, noha "hang (Egyéb)

Czakó Gábor
Benső Trianon

A szörnyű békediktátum évfordulóján - június 4. - elmerengtem, hogy mi a helyzet ma? Mert akkor történt, ami történt, a tegnapi meccsen kihagyott gólhelyzetet ma már nem lehet berúgni. De lesz-e visszavágó? Mi a helyzet? Tudjuk, a Szentkorona országának hajdan soknyelvű, és vegyes lakosságú tájain természetes vala a népek együttélése, és soha nem vertek meg senkit azért a magyarok, mert mások tótul, rácul, oláhul, ven... (Egyéb)

Fedák Anita
Drugeth Bálint tökfilkója

A történet egy titokztos gyilkossággal indul: az ungvári vár falainál holtan találják Pétert, az utolsó Drugeth gróf komornyikját. A cselekmény a XVII. században játszódik és a középkori Ungvárt mutatja be leltári dokumentumok alapján idézve fel az akkori helyzetet. Megtudjuk például hány lakója, utcája, kereskedője, céhmestere stb. volt a városnak, kik voltak a vezetői. A gyilkosság ideje alatt vetődik a városba egy csavargó, Ivan Hodina, aki egy... (Egyéb)

Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap