Egyéb

Jókai Anna
Ady ajándékai

A gyermek- és serdülőkor határán találkoztam vele. Ő volt az első költő, aki megfenyegetett. Beoltotta kis életemet a bizonytalanság félelmével: aminek elébe megyek, amibe sürgetően kívánkozom, az nem az eddig elibém tartott képeskönyvek és lovagregények világa, hanem inkább a népmesék kegyetlenségéhez hasonlatos – a mesék igazságtevése nélkül. Ady kicserélte a fejem fölött a Holdat, andalítóan buta, tejfehér bámészpofa helyett zöldezüst, kemény, titokzatos hatalommá vál... (Egyéb)

Kocsis István
A Tér - Monodráma két részben Bolyai János hitéről, küzdelméről és szerelmeiről (2001–2002) 1/5

1. „A tér tudománya pedig mégiscsak elég szép marad. Éppen a dolog természetében rejlik, hogy ez logikai következtetések útján nem is­merhető fel, csak a közvetlen szemlélet alapján. Sőt még az angyalok számára is hozzáférhetetlen marad, ha köz vetlenül ki nem tapasztal­ják. Csak egyetlen olyan lény van, kinek szemlélete előtt az egész természet nyitva áll: Isten, a Tér mestere.” 2. „… midőn szellemileg külerőszak s hatalom nélkül, csupa tanítás, művelés által mint általános Világ-Vezér, ... (Egyéb)

Bodor Miklós László
Mestörpista

Gölle község iskolamesterének házában 1900. január 25- én kisgyermek született. István névre keresztelte a helyi esperes plébános, anyai ágon rokonuk. ... Írói élete teljében,1970. június 23-án hunyt el Budapesten. A Farkasréti temetőben több ezer tisztelője vett részt temetésén. Felesége később hamvait Göllébe vitette.Életének, lelki beállítódásának mottója lehetne kései mondata:"Én nem szeretem az erejükben dölyfösködőket, mert tudom, egyszer úgyis elesett és szomorú lesz mindenki. A kemény tekintet (Egyéb)

Szerkesztő B
S. A. Anonimus: Torzított visszhangok Wass Albert körül

Koncepciós cikksorozat Romániában - Ac Cuvîntul liber (Szabad szó) című marosvásárhelyi újság az utóbbi években (2000-2003-ban) több cikket, sőt cikksorozatot közölt (íratott?!) Wass Albert lejáratására. A cikkek elkövetői a magyarszimpatizánsnak egyáltalán nem nevezhető 90 éves Raoul Şorban művészetkritikus, a nálunk eleddig ismeretlen költő-publicista Lazăr Lădariu, to... vábbá Grigore Foculescu, Mircea Dogaru, Dorin Suciu, Ion Mărgineaunu és Maros megye első (Egyéb)

Szerkesztő B
1734. január 23-án született Kempelen Farkas magyar tudós

Kempelen Farkas (Wolfgang von Kempelen) (Pozsony, 1734. január 23. – Bécs, 1804. március 26.) magyar tudós, sokoldalú tehetség. Élete / A Wolfgangus Franciscus de Paula név alatt született katolikus felekezetű, nemesi származású Kempelen Farkas, Kempelen Engelbert cs. kir. kamarai udvari tanácsos és Spindler Anna Rosina fia volt. Tanulmányait szülővárosában Pozsonyban, majd Győrben, Bécsben és Rómában végezte. Filozófiát, jogot tanult, a rézmetszést gyakorolta, de a matematika és a fizika is érdekelte. (Egyéb)

Szerkesztő B
1898. január 23-án született gróf Széchenyi Zsigmond magyar vadász, utazó, író

Sárvár-felsővidéki gróf Széchenyi Zsigmond (Nagyvárad, 1898. január 23. – Budapest, 1967. április 24.) magyar vadász, utazó, író. A magyar vadászati kultúra kimagasló alakja. Afrika, India, Alaszka és Európa vadásza, kiemelkedő vadásztrófeája, hogy világrekordnak számító addax elejtője. Vadászkönyvtára Magyarország legjelentősebb vadászati szak... könyvgyűjteménye, mely jelenleg a Magyar Természettudományi Múzeumban tekinthető meg. Családja / Gróf Széchenyi Zsigmond a Magyar Nemzeti Múzeum (Egyéb)

Bodor Miklós László
Akinek birtokát megették az oroszlánok

.Előbb vadászati felügyelő az Országos Erdészeti Központban. 1950- ben a Mezőgazdasági Múzeumba kerül, de rövidesen Polgár mellett találta magát kitelepítettként.Kényser lakhelyéről bejárhatott a Keszthelyi Helikon Könyvtárba. Megismerte belülről a Mosonyi utcai rendőrfogdát, az Andrássy út 60 pincéit, és orosz börtönélményeket is megélt. Kiengedték.Előbb vadászati felügyelő az Országos Erdészeti Köz... pontban. 1950- ben a Mezőgazdasági Múzeumba kerül, de rövidesen Polgár mellett találta magát kitelepítettként. (Egyéb)

Szerkesztő B
1891. január 22-én hunyt el Ybl Miklós építész

Ybl Miklós (Székesfehérvár, 1814. április 6. – Budapest, 1891. január 22.) magyar építész, a 19. század egyik legnagyobb magyar mestere, a historizmus európai jelentőségű képviselője. // Életpályája/ 1814-ben született Székesfehérvárott, német származású szülőktől. Édesapja Ybl Miklós ottani kereskedő, a Fejér megyei választmány tagja, édesanyja Eiman Anna. A székesfehérvári Ciszterci ... Szent István Gimnáziumban, majd 1825-től a párizsi Császári és Királyi Polytechnikai Intézetben végezte tanulmányait (Egyéb)

Kondra Katalin
Labdaháború (Sebes Gusztáv emléknapok)

Alig, hogy megjött a tavasz, gyereksereg lepte el a répcelaki focipályát. Erőtől duzzadó apák, ellenük feltüzelt fiúk rótták a köröket a fűrészporral felszórt terepen. Vérre menő harcnak néztek elébe, mert a tét nem kevesebb, mit ingyen belépő a győztes csapat minden tagjának, egy Hali- meccsre. Az apák csapata engedékenyen kezdett, de Gere Kiki többszöri csalási kísérlete miatt egyszer csak elszabadult a pokol. Sorra gyűltek a büntetőpontok. A fiúk csapata így alig rúghatott labdába. (Egyéb)

Csata Ernő
Madách-bemutató 1938-ban

Forrás: Új magyar anekdotakincs, Budapest, 1963, 799-800. oldal // 1938 késő őszén Madách-bemutatót tervezett a Független Színpad. A terv megvalósítása nem volt könnyű. Madách arisztophanészi komédiája: A civilizátor aligha nyerhette meg a fasizált hazai hatóságok tetszését. Stroom, a germanizáló civilizátor és svábbogárkórusa nagyon is találó példázat volt a hitleri időkben, és így számolni kellett azzal, hogy Madách színdarabjának előadására nem adnak engedélyt. (Egyéb)

Szerkesztő B
1847. január 16-án született Mikszáth Kálmán író

Kiscsoltói Mikszáth Kálmán (Szklabonya, 1847. január 16. – Budapest, Józsefváros, 1910. május 28.[1]) magyar író, újságíró, szerkesztő, országgyűlési képviselő, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Kisfaludy Társaság és Petőfi Társaság rendes tagja, a Budapesti Egyetem tiszteletbeli bölcsészdoktora.[2] - Fiatalkora - Kisnemesi családba született Szklabonyán (Nógrád vármegye), Mikszáth János jómódú kisnemes és (Egyéb)

Kárpátalja-szerkesztő
Kárpátaljai témák Mikszáth Kálmán műveiben

Akli Miklósról a regényben megtudjuk, hogy Ugocsa megyéből származott. Édesanyja özvegy tímárné volt, Halmiban, Akli közelében éldegélt. Kárpátalján jelenleg két Akli van, Öregakli és Újakli. A fekete kakas című elbeszélésében az Ung megyei Bernáth család életét mutatta be az író. - Kulturtörténeti tényként ismerják, miszerint Mikszáth Kálmán író, újságíró, az MTA tagja 1882-ben íróként kísérte el a festőóriást Mun... (Egyéb)

Nyiri Péter - A Magyar Nyelv Múzeuma
Virághullás Penyigén

Kedves Barátom! Amit kér tél tőlem, most elküldöm. De ne lepődj meg, ha felismered, mindezt nem én ötlöttem ki: mások szavait fogod olvasni. Sokáig és sokat kutakodtam, s végül arra jutottam, hogy én ezt nem tudnám elmondani. Ezért bíztam másokra magam. Két emberre a faluból, két különböző, mégis egyazon világ képviselőjére. Egy parasztra, a természete... sség minden sajátságával és egy orvosra, a maga távolságtartó rálátásával és műveltségével. (Egyéb)

Fedák Anita
Szabó Dezső, az ungvári gimnáziumi tanár

„Roppant szigorú oktató volt, megvetette a lustákat, hanyagokat, kötelességmulasztókat, és ennek gyakran hangot is adott. Különben nem volt az emberi jóság mintaképe: szerette kigúnyolni a gyenge diákokat, ha kellett, irgalom nélkül büntetett, és erre igen változatos módokat eszelt ki. A Kálvárián lakott, a sírkerttel közvetlenül szomszédos utolsó házban, és azoknak, akik nem készül... tek el az órára, pontosan éjfélkor kellett megjelenniük az ablaka előtt, be (Egyéb)

Csata Ernő
Szabó Dezsőre emlékezem

Széles e hazában hatalmas tömegek tudták, mit jelent a neve: hogy jelent nemzeti önbecsülést, kiapadhatatlan nemzetféltést, alku nélküli, ellentmondást nem ismerő szolidaritást minden emberi szenvedéssel, hogy jelenti a magyarság sorskérdéseinek legtisztább hangját. Mert minden mondata "sikoly volt a hátba döfött nemzet ajkán". Vegyész nem láthatja olyan tisztán a kémcsőben lezajló folyamatot, zenész nem hallhat olyan ... (Egyéb)

Szakács István Péter
Homokszemcsék, köd és betűk

„De ami a legnagyobb baj – sugdosta Ráki cigányné a kerítések megett, kemencék árnyékában, pajták sötétjében megborzongó vénasszonyoknak – az az, hogy azok a semmirevaló kommunisták megháborgatták egy ördöngös nagyúrnak a nyugodalmát, s ez azt jelenti, hogy mostantól kezdve míg világ a világ, kísértet járja ám holdtöltekor a falut! S akik oda építenek majd házat maguknak a kastély helyére, azoknak nem hagy békét az ördöngös kísértet, míg a (Egyéb)

Szerkesztő A
1931. január 13-án hunyt el Kandó Kálmán, magyar mérnök, a fázisváltó kidolgozója, a vasútvillamosítás úttörője

Egerfarmosi és sztregovai Kandó Kálmán (Pest, 1869. július 8. – Budapest, 1931. január 13.) magyar mérnök, a nagyfeszültségű háromfázisú, ipari frekvenciájú váltakozóáramú vontatás első alkalmazója mozdonyoknál, a fázisváltó kidolgozója, a vasútvillamosítás úttörője, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. 1869. július 8-án született Pesten Kandó Géza és Gulácsy Irma gyermekeként.[1][2] Régi nemesi családból származott, nagyapja Kandó József (Egyéb)

Szerkesztő B
1800. január 11-én született Jedlik Ányos magyar természettudós, feltaláló, bencés szerzetes

Jedlik Ányos (Szímő, 1800. január 11. – Győr, 1895. december 13.) magyar természettudós, feltaláló, bencés szerzetes, kiváló oktató. Eredeti neve Jedlik István, rendi neve lett az Ányos. Nevéhez fűződik többek között az első elektromotor megalkotása, az öngerjesztés elve, a dinamóelv első leírása és a feszültségsokszorozás felismerése. Bár az első elektromossággal foglalkozó magyarországi tankönyv már 1746-ban megjelent, az elektrodinamika kutatása és oktatásának bevezetése az ő nevéhez köthető. (Egyéb)

Szerkesztő A
2015. január 11-én elhunyt Buzánszky Jenő labdarúgó, az Aranycsapat hátvédje

Buzánszky Jenő (Újdombóvár, 1925. május 4. – Esztergom, 2015. január 11.[1]) a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett 49-szeres magyar válogatott labdarúgó, az Aranycsapat hátvédje, edző, sportvezető. 1943 és 1947 között MÁV-munkás, 1947–1978 között a Dorogi Szénbányák munkatársa. 2010. május 4. óta a dorogi stadion az ő nevét viseli. / Életpályája / Újdombóváron az Esterházy Miklós nádor Katolikus Főgimnáziumban érettségizett. Ezután a MÁV Vasúti Tisztképzőjét végezte el.[2] / Klubcsapatban (Egyéb)

Csata Ernő
Madarat tolláról, embert barátjáról! (különleges, ritka fotó Wass Alberttel!)

1999. július 12-én hunyt el Érden Szeleczky Zita, akit színpadi szerepléseiért, versmondásaiért, magyarsága melletti következetes kiállásaiért méltán tekinthetünk a Nemzet Színészkirálynőjének. Wass Albert neki írt utolsó leveleinek egyikében 1997-ben amolyan testamentumként így fogalmazott: „Zitácska: hogy bennünket el akarnak némítani, az kétségtelen. Ez azonban nem olyan könnyű ám, ugye? A Jóisten „nagy szájjal” áldott meg mindkettőnket, (Egyéb)

Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap