Hírek

Szerkesztő A
Wass Albert: Csak vers

Nem az a kényszer, ha a pisztoly csövét/ homlokodhoz nyomják: az csak erőszak. / Kényszer az, ha rossznak vélt szokásaid/ leküzdendő, újakat veszel fel, körmöd/ szakadtáig ragaszkodsz hozzájuk, s azon/ túl, közben a régiek is elősompolyognak,/ hogy televényük befonja egész napod.// Kényszer az, ha barátod lakodalmán/ befekszel a hűtős kocsi alá, órákon át/ moccanni sem mersz, mert nem tartod/ magad méltónak arra, hogy kockáztasd/ a világrendet (Hírek)

Szerkesztő A
Wass Albert: Egy marék föld (novella)

Elmondom, bár kevesen értik meg kicsi Erdélyország titkát. Az emberek általában a politika hullámverését ismerik csak s ritkán látják meg a mélyvizek titkait. De azért elmondom ezt a történetet. Kőbe vésem, mint hajdan barlanglakó őseim nemzetségek titkát. Hogy özönvíz múltával rátalálhassanak az új világ emberei és megérthessék belőle azt, amit ma nem akar megérteni senki. Három szereplője van a történetnek. Az (Hírek)

Szerkesztő A
Takarodjék a politikából a Haza és a Nemzet gyalázója!

Túlérett nyugdíjasokból álló hadserege még a keskeny Szabadság hídon is csenevésznek tűnt. Szimbolizálta, hogy jövő év tavaszán miként válik köddé a magyar baloldal. A választásig még elemeire bomolva, egymás kiszorításán ügyködve, a nem létező koncon marakodva vegetál. Aztán új fejezet nyílik Magyarország történelmében. Nem jobb, csak más. Az Apró-klánnak egyértelműen befellegzett. Levitézlett, csatába ... (Hírek)

Szerkesztő B
Gyurcsányt kétszer is leköpték Bene-Gergényi perén

GYORSHÍR! A felháborodott tömeg kétszer is leköpte a Bene Gábor, Gergényi Péter és társaik perére érkező Gyurcsány Ferencet. A bukott miniszterelnöktől nem volt szerencsés ötlet a károsultak és felháborodottak kereszttüzében közszereplést keresni. Poszterek emelkedtek a magasba, felhangzott a "Gyurcsány takarodj!", és kétszer is leköpték. A per a kezdete is több meglepetést tartogatott a gyanútlan szemlélőknek (Hírek)

Szerkesztő A
Gyurcsány SZÓKIMONDÓ öszödi beszédének teljes szövege!

Íme, egy megválasztott miniszterelnök "édes anyanyelve" hazájában, a "kurva országban". Röviden: "húzzatok már a picsába, elkúrtuk, szarból visszahoztuk, kibaszott sok, szarakodjunk, ebben a kurva országban, nem kell beszarni, arra szarok, nem szarakodtak, bassza meg, nem szarakodtak, ez a kurva ország, kurva sok bort, bassza meg!" GRATULÁLUNK! (Hírek)

Szerkesztő A
2006. szeptember 17-én indult a kormányellenes tüntetések sorozata

2006. őszi magyarországi tiltakozások 2006. szeptember 17-én indult kormányellenes tüntetések sorozata, amelyek elsősorban Budapesten, valamint több magyarországi városban kezdődtek, néhány nappal azután, hogy nyilvánosságra került Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek az ún. balatonőszödi beszéde, amely az MSZP zárt frakcióülésén hangzott el 2006. (Hírek)

Szerkesztő A
Kertész Imre: „A holokauszt bohóca voltam”

... a kérdésre, hogy magyar zsidó létére, akit 15 évesen hurcoltak Aushwitzba, miért vágyhatott a náci birodalom egykori fővárosába, Kertész így válaszolt: „Hogyan tudtam együtt élni a németekkel? Még megdöbbentőbb, hogy korábban hogyan voltam képes magyarokkal élni. Magyarországon éltem a náci időkben, itt viseltem sárga csillagot, itt voltam gettóban, itt fogott el a magyar csend... (Hírek)

Szerkesztő A
Wass Albert: A léleklátó

Kele Jánosnak, a testvér szomorú szeretetével // Úgy jár itt az emberek között, / mint ki messzi nagy hegyekről jött. / s túl emberen és sorsokon felül / egy fenséges titokban elmerül.// Arcán a mindenttudók mosolyával / bölcs-szelíden néz szembe a világgal. / Hányszor gondolta már, hogy megtalálta! / De beleveszett újra a homályba,/ Keresztül lát álarcon, jelmezen. / Előtte minden ember meztelen. // és nem maradt más, csak a vak zavar, / az örvény, amely sorsokat kavar, / Minden titok mélyébe belelát / és mosolyogva mindent (Hírek)

Szerkesztő A
Lapohos András: Wass Albert szülőföldjén (Az író levelei Ördöngösfüzesre)

Az Erdélyi-Mezőség egyik legrégibb magyar településéről, Wass Albert szülőfaluja szomszédságából, Ördöngösfüzesről érkezett levél. Nemrég jártam ott, Demeter József lelkipásztor társaságában, és látogattuk meg Lapohos András tanárt, aki készségesen mutatta meg az általa kezdeményezett és felépített múzeumot, melyben az egyre ... (Hírek)

Szerkesztő A
Bene Gábor - Bayer Zsolt levele

*Bayer Zsolt: Nyílt levél a nagykövetnek* - *Nyílt levél Eleni Tsakopoulos Kounalakis asszonynak, az Egyesült Államok budapesti nagykövetének* - *Tisztelt Excellenciás Asszony!* - *Mindenekelőtt elnézését kérem, de kénytelen lesz végighallgatni egy meglehetősen obszcén és ízléstelen történetet, amely az én generációm majd minden tagjával megesett a berlini fal innenső oldalán.* Miután 1984-ben felvételt nyertem az ELTE-TFK magyar-... (Hírek)

Szerkesztő A
Helyreállítva a festékkel leöntött Wass-szobor

Amint arról hírt adtunk, primitív lelkületű gazemberek 24-én, az éjszaka leple alatt fekete festékkel leöntötték Wass Albert nemzeti írónk kiskunfélegyházi szobrát. Kocsis László kőszobrász-kőfaragó augusztus 19-én avatott alkotása mindössze öt napig állhatott háborítatlanul, s máris rátaláltak a magyar gyűlölő barbárok. Hiába! A művész a rongálást helyrehozta, s az alkotás ismét eredeti fényében (Hírek)

Szerkesztő A
Wass Albert: Miss Veronica kendője

Mikor Miss Veronica mögött becsukódtak a Columbia Egyetem kapui és ő diplomájával a hóna alatt megállt az első utcasarkon és fölnézett a kék nyári égre: olyannak érezte maga körül a világot, mint egy világos, tiszta, gondozott parkot, melyben vidám és elégedett emberek sétálnak, örvendezve a jólétnek és a szabadságnak. Veronica apja orvos volt. Jól kereső, gazdag, független ember. Volt egy szép kis ... (Hírek)

Szerkesztő A
7.000!

A mai napon Lapunk közreadta a hétezredik művet! Ismét elérkezett a minden ötszázadik alkotást követő számvetés órája: „Vajon a 2010 novemberében alapított MIL mennyiben tud eleget tenni küldetésének? Mennyire hatékony a magyar nyelv és irodalom ápolásában, illetve a magyarságtudat erősítésében?” Az immár négyszáz főt meghaladó írótáborunk színvonalas alkotásokkal látja el Lapunkat, szerkesztőink pedig éjt nappallá téve ... (Hírek)

Szerkesztő A
Megrongálták Wass Albert kiskunfélegyházi szobrát

Kiskunfélegyházán a Szent István templom vasárnapi misére érkező közössége megdöbbenve észlelte, hogy a templom előtti téren ismeretlen barbárok megrongálták nemzeti írónk, Wass Albert mellszobrát. Az augusztus 19-én avatott, Kocsis László kőszobrász-kőfaragó alkotása csupán öt napot állhatott háborítatlanul, s az éjszaka folyamán fekete festékkel leöntötték a dániel-féle rongálók. (Hírek)

Szerkesztő A
Wass Albert: Szent a falu

Két emberfajta él, az egyik önmaga elöl elmenekszik. A másikhoz nem ér a lárma, mert elrejtőzik önmagába. Az egyik élete malom: mindent felőrlő izgalom. Rohan, s az élet fut vele, pénzcsörgető kacér zene kíséri éjjét, nappalát s agyába őrli vad dalát. Izzítja egyre a kohót, és épít felhőkarcolót és épít büszke tornyokat és szédít messze ormokat, (telefon, autó, lift, vonat) s az élet mégis elrohant: mit ér a szikratávíró, mit ér a tőzsde, rádió, a gép-órjások mind mit érnek? (Hírek)

Szerkesztő A
Augusztus 20: Szt. István király

I. (Szent) István király (eredetileg Vajk, Esztergom,[1][2]969.[3]– Székesfehérvárvagy Esztergom-Szentkirály,[4][5][6]1038. augusztus 15.) az első magyar király. Uralkodása alatt a magyar törzsekszövetségéből kialakult fejedelemséget egységes, keresztény magyar királysággá alakította át. Ez 1028-tól az egész Kárpát-medencére kiterjedt. Az általa meghirdetett új politikai irányvonalnak ellenszegülő törzseket (klánokat) (Hírek)

Kárpátalja-szerkesztő
Kétszáz karton cigaretta ára, avagy egy visszavonás története dr. Lackó Jenő szemszögéből

Az ungvári Lackó Jenő esete bejárta az anyaországi, a külhoni, sőt, az ukrán sajtót is. Ő az, akitől visszavették a honosítás útján szerzett magyar állampolgárságát. A lassan félmillió új magyar állampolgár közül ő az első, akit megfosztottak honosítási okiratától. Az okok viszont nem derültek ki. A magyar hatóságok hallgattak, (Hírek)

Szerkesztő B
Petőfiért! - Fehéregyházi eltűnésének 164. évfordulóján‏

... A Magyar Tudományos Akadémia – nevét meghazudtolva – egy fekete lyukhoz kezd hasonlítani. Minden információt elnyel, ami Petőfi Sándor szibériai életét igazolja. 164 éve ment szembe a halállal ott a fehéregyházi csatatéren. És elesett, ahogy szerette volna, de nem a diadalra száguldottak a fújó paripák. A temetésre kirendelt emberek látták, hogy pislákol benne az élet, ezért mondta magáról ott a messze ... (Hírek)

Szerkesztő A
Kik félnek Petőfi csontjaitól?

- Petőfi koponyáján épen maradt egy hajszálakat tartalmazó bőrdarab, ami az expedíciónál eltűnt. Valaki ellopta. - A Petőfi-bizottság napokban tartott értekezletén a sírfeltárást vezető dr. Szabó Géza régész bevallotta, hogy az MTA elnökének megbízásából vett részt az expedícióban (Morvai pénzén!). Társai ezt csak most, Ez 23 csak év elteltével tudhatták meg! - A régész kitérő választ adott a kérdésre, hova kerültek a Petőfi koponyájáról származó (Hírek)

Szerkesztő A
Petőfi csontjait már 23 éve azonosították? Kik hazudnak?

A Magyarok Világszövetsége megdöbbentő dokumentuma szerint Petőfi Sándor csontjait már 23 évvel ezelőtt azonosították, és az eredményt elhallgatták, elhazudták. Milyen szerepe van ebben a Magyar (?) Tudományos (?) Akadémiának? Kik csaltak, hazudtak? Ki lopta el a sírból előkerült Petőfi-hajat? Kik tagadják, takargatják az azonosságot? Kiknek áll érdekében nemzeti költőnk kultuszának "elaltatása"? Itt ... (Hírek)

Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap