Novella

Turcsány Péter
Ki volt Wass Albert 13/18

Wass Albert kiválasztottsága és hivatástörténete/ „A nagy időkhöz nagy nemzedék kell, s megéri, hogy a szerepet vállaljuk, összefogjunk, mint még soha” – jelentette ki a múlt század harmincas éveinek záró akkordjaként minden idők nagy erdélyi, katolikus püspöke: Márton Áron. Az idők méhe pedig már korábban megszülte kiválasztott fiait, és Isten különös kegyelme felkészítette őket nagy küzdelmek elviselésére, sőt megvívására is. Ez történt a 19. században is, Kölcsey, Vörösmarty, ... (Novella)

Szerkesztő B
Wass Albert: A szellemi ember hivatása

A szellemi ember hivatása: meglátni és kimondani az igazat. Meglátni: vagyis elvetni mindenféle szemüveget, mely a maga színeződésével befolyásolhatná a tiszta látást. Legyen az a szemüveg divat, korszellem, politikai jelszó vagy közösségi elfogultság. Tiszta szemmel nézni, és tiszta szemmel látni: ez a szellemi ember elsődleges hivatása... A szellemi ember köteles kimondani az igazat. Kötelezi őt erre az Istentől kapott írástudói rang, a látás és a kimondás képessége. (Novella)

Jókai Anna
Az építkezők

Így volt. Egyikük vitte valamire, a másikuk nem. Beszélgetéssel kezdődött vagy folytatódott inkább. – A föld meghalt – mondta Szittyán –, összezsugorodott, kész, ennyi. Ostoros bólintott, értette. A föld bizony meghalt. Ami végképp lehetetlen, kipusztul a vágyainkból is. Jó? Sajnos? Egyszerűen védekezés. Öreg emberek voltak, ha az élet második fele, hatvan után, öregség. Megkülönböztetésük, a munkamegosztásban betöltött hely igazi különbözőségüket inkább elfedte: s ezt cselekedte sorsuk látszólagos hasonlósága (Novella)

Turcsány Péter
Ki volt Wass Albert 12/18

Wass Albert a magyar jövő iránytűje - Wass Albert életművének megbecsülése és nemzeti önbecsülésünk egy alapvető kérdés párhuzamos tételei. Önértékelésünk része és – műveit megismervén – beteljesítője az Erdélyben született író minden mondata, minden munkája. Trianon előszelének, Kolozsvár román megszállásának sokkja tíz éves korában érte, s élete további nyolcvan esztendeje e magyar és Kárpát-medencei traumára adott válaszkísérletek sora volt (Novella)

Jókai Anna
Érettkor - A látvány és a tények

Egy kellemes, nyugodt, barna hajú, szomorú szemű asszony. Már nem fiatal – de nem is öreg még. Tevékeny. Úgy mondják, „új dimenziókkal bővült írásművészete”. Magamban éldegélek. Keresem, kinek miben lehetek a hasznára. A magánmúltamból sok mindent, őszintén megbántam. De a magam írói útját „csak azért is” követem. A közhangulat minél jobban igényli a „szórakoztatást”, a fordulatos cselekményt, a napi aktualitást, a szakma pedig a „teljes... (Novella)

Papp Lajos
Hazaszeretet, Sinkovits és Latinovits

A gyenge emberek nem tudják elképzelni, hogy vannak náluknál erősebbek. Ha valaki mégis kiválóbb, mint ők, azt csak úgy tudják elfogadni, ha az illetőt beszennyezik, mert akkor lerángatják a maguk szintjére. Minden olyan történet, amely a nemzet nagyságait és hőseit erkölcsileg próbálja denunciálni, az a gonosz birodalmába tartozik. Mégsem hallottam soha, hogy Imre bármiféle gonosz vád ellen is védekezett volna, s ez számomra a legbiztosabb jele annak, hogy nem volt érintett. Tisztában volt önmagával, (Novella)

Turcsány Péter
Ki volt Wass Albert 11/18

Wass Albert, a nemzetféltő politikus/ A személyiség táguló hatáskifejtése/ „Irodalmunk tele van újságon kívüli újságíróval. Aki ír, az a vad vágtában eléjevetődő megoldatlan problémák megigézettje: / az író végül is nem ír, hanem kiáltoz, nem alkot, hanem világgá beszél, nem ábrázol, hanem segíteni akar, / nem emberről szól, hanem femzetlétet félt. / A művek útjában egy nemzet sorsa áll.”// Szabó Zoltán: Írók az újságpapíron (Novella)

Szerkesztő B
Bükkösi György: Székely karácsony (elbeszélés)

Karácsony szombatja volt. A kis székely falu főutcáját teljesen belepte a hó. Az ólomszínű, mozdulatlannak tűnő felhőkből napok óta hullottak nesztelenül a sűrű, fehér pelyhek, hogy szemnek vakító takarót terítsenek házakra, fákra, emberekre. Nem kíméltek senkit és semmit, így azt a kisfiút sem, aki éppen most állt meg a településen keresztül ívelő országút közepén, és hunyorogva, hátravetett fejjel az égboltra nézett. Csend vette körül, szokatlan némaság, járműnek se híre se hamva, parányi zaj sem (Novella)

Szerkesztő B
Farkas Csaba: Sínek mentén

Vakfehér volt a víz, mint a főtt hal szeme, a tavalyi sáslevelek barnultan feküdtek felszínén. Az eső karikákat vetett a hullám nélküli tavon. A partok morzsalékos, hidegszürke agyagfalából néha a víz szélére gurult egy-egy apró göröngy. A színtelenné fakult, félméteres, tavalyi fű a partszegély fölé lógott, és vigyázni kellett, nehogy az ember olyan fűre lépjen, amely alatt már nincs föld, csak víz. A fű között oly gaz is nőtt, amelynek termése, két kapaszkodójával... (Novella)

Szerkesztő B
Fenyvesi Félix Lajos: Krétaszámok

Szép őszi napon történt. Az idős férfi Bécsbe érkezett, egy-két órára, hogy emlé­ kezzen és induljon tovább. Sokszor gon­ dolt erre a reggelre az elmúlt évtizedekben, hogy talán megéri és kibírja a hosszú repü­ lőutat. Mindig elővette ilyenkor a régi, megfa­ kult fényképeket, a megsárgult leveleket. Behunyta a szemét, és ott volt újra szü­ lő­ földjén. Halott apja búcsúszavait hallotta, édesanyja botorkált felé az alkonyi homályból, és kérdezte: “Mikor jössz haza, kisfiam?” De hát (Novella)

Turcsány Péter
Ki volt Wass Albert 10/18

Az író és életszakaszai - A gyerek még nem probléma-megoldó, hanem -elszenvedő lény. Emlékezetébe vésődnek megrázó vagy felrázó tapasztalatai, ezek még nem felismerések az összefüggések vizsgálata során, hanem a majdani homo esztétikus csíra-élményei, lárvácska-élményei: esetenként a fájdalom (és öröm) első összeállt képsoraiban válik a világ saját élményévé, ezzel önmaga elkülönültségében tekint már vissza reá a létezés. (Jung, 1930-1993) Ez az elkülönültség már (Novella)

Jókai Anna
Kamaszkor - A hódító Én

Élvezem a légiriadót. A légópincét is szeretem. Események. Nem unalom, végre, és emberek, emberek…! Híres író leszek vagy színésznő, csak egy kicsit sikerüljön meghízni. „Nagylány” akarok lenni! És minden férfi értem bolondul majd. Ha a hajamat levágatom, ha kapok új ruhát, és nem kell patentharisnyát hordanom, ha elengednek táncolni, és a rádió közli a verseimet… Én véletlenül születtem ebbe a szerencsétlen családba. Azért közösítenek ki,... (Novella)

Lukáts János
Író a parlamentben, avagy: olvassuk újra Mikszáth Kálmánt!

1952-ben jelent meg Király István monográfiája Mikszáth Kálmánról, a könyv kétségtelen hatását és sikerét mi sem jelzi jobban, mint hogy ma, fél évszázadnál hosszabb idő elteltével vállalkozott magyar kritikus arra, hogy újraértelmezze és -értékelje Király István Mikszáth-felfogását. Király István az 1950-es évek politikai szemléletének megfelelő Mikszáth-képet fest, a magyar kritikai rea... lizmus korai képviselőjét, a kiegyezés és a dualizmus ellenségét, a dzsentri és az arisztokrácia kérlelhetetlen (Novella)

Szerkesztő A
Mikszáth Kálmán: A gyanú (1886)

Rossz nap volt az. Nem is tudom már, melyik volt. A képviselőház tanácstermében egy tiszteletreméltó aggastyánt ocsmány bűnnel gyanúsítottak. Ezt nevezik »interpellációnak« . A folyosón dévaj nevetgélés mellett egy másik úrról folyt a triccs-traccs, elmés szóvirágokkal csipkelődve találgatták, hogy »miből él«. Ezt hívják »szellemes diskurzusnak«. A büfében sikamlós szerelmi kalandokat meséltek, köztünk élő személyekről, (Novella)

Szerkesztő B
Mikszáth Kálmán: Falusi Karácsony

Öregszik az ember, kezd rendes lenni. Már évek óta jegyzem egy kis könyvecskébe a napi teendőimet előre. Ha aztán átszaladok egy-két lapot - az azért nem tesz semmit. Ne tessék rossz néven venni. A mai napot nem ugrottam át. Megnézem reggel, hát csak ennyi a teendőm mára. Lacikának: lóvonatú vasutat venni. Jancsikának: kerekes cocát. A Pesti Hírlapnak: karácsonyi tárcát írni. Sokáig elcsavarogtam a játékkereskedésekben, míg végre (Novella)

Turcsány Péter
Ki volt Wass Albert 9/18

Ráhangoló írás a Csoda történt című elbeszéléskötetre Ezeket a legendákat, novellákat, parabolákat nem a szerző szerkesztői szándéka, hanem az összetorlódó idő nem szeszélyes kívánsága tette egy újabb kötet egymáshoz illeszkedő darabjaivá. Wass Albert 2. világháborús tapasztalatait, Erdély és a magyarság 1944-45-ös egzodusát egy kiváló, maradandó értékű és önálló könyvben adta ki Valaki tévedett címmel. Annak az elbeszéléskötetnek (Novella)

Szerkesztő A
A ,, háborús bűnös "

(novella a Magyar örökség című kötetből) - Délfelé járt az idő. Magasan fönt, a Standing Indian sziklás gerincén ragyogva izzott a nap aranypora. Alant, a völgyi legelőn, borja után bőgött egy jóllakott tehén s a hegyoldal tölgyesében valahol harkály kopogtatott. A görbedt vállú, sovány vénember lassan, fáradtan ereszkedett alá a hegyről, karján a kiskosár gombával. Mögötte kilógó nyelvvel kullogott a hosszúszőrű, nagy veres vadászkutya. Be... (Novella)

Jókai Anna
Jöjjön Lilliputba! 1/2

Prospektusunk nem a teljesség igényét, csak a teljességet nélkülözi. Kedvcsinálónak szántuk, minőségi utazóknak. Tisztázzuk a minőségi utazó fogalmát, a félreértések elkerülése végett. A minőségi utazó kétféle: pénzes vagy szegény. Az előbbi túlzott igénye a csömörből származik – az utóbbié a valósulatlan álmok reakciója. Aki túl sok „mást” lát, előbb-utóbb rájön: minden ugyanaz. Aki csak körbetaposhat, előbb-utóbb megérzi, a négyzet vagy téglalap szintén mértani idom; nem vonzza a kúp... (Novella)

Lukáts János
Füstfigurák

Fölszáll a füst, meg oldalra elkanyarog, dugóhúzót formáz magából, azon át kapaszkodik a felhők közé, de időnként a szél a földre szorítja. A füst ilyenkor betelepszik a fűcsomók vagy a harmatcseppek közé és szépen elenyészik. Csak ritkán bújik vissza a kéménybe, a kályhába, a tűzhelyre. Van azért ilyen is néha, de ennek mindig oka van. Amikor valamire emlékezni akar a füst. Például emberarcokra, a hozzájuk tartozó alakkal,... (Novella)

Turcsány Péter
Ki volt Wass Albert? 18/18

Sorsfordító idők nagy írója/ Wass Albert szoboravató beszéde Pomázon/ Mit jelent nekünk Trianon? Mit jelent nekünk Wass Albert? Mit jelent magyar jövőnk szempontjából Trianon emléke és Wass Albert életműve egymáshoz kapcsolódva? Mit jelent nekünk ma, hogy a trianoni gyásznap évfordulóján Pomázon felavatjuk Wass Albert mellszobrát? Trianon 1920. június 4-éje a több kontinenst megrázó 1. világháború lezárásának (Novella)

Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap