Novella

Balogh Bertalan
Püthagorasz és a pökhendiségünk

Úgy tűnik, a pökhendiségre és a dolgok azonnali lekicsinylésére való hajlam - velünk született. Jó Püthagoraszról is tanultunk az iskolában (ámbár csakis középiskoláink szintjéig tudott közöttünk felkapaszkodni),és úgy mutatták be számunkra, hogy alig lehet rangosabb elképzelésünk róla, mint egy primitív idők falusi tanítójáról, aki véletlenül rájött valami nyilvánvaló összefüggésre a háromszögekkel kapcsolatban. Sokáig magam sem értettem, hogyan tudta ezzel (Novella)

Kő-Szabó Imre
Magánrendelés

Többször mondták már, az emberi hiszékenység végtelen, még akkor is, ha naponta hallunk áldozatokról. Ő csak akkor hiszi el, ha vele történik meg, amíg nem, addig nincs baj. A hiszékenység volt a téma, vagy legalább is az alapja, ami szerda este történt a kiskocsmában. Már nyolc óra elmúlt, mikor beléptem a helyiségbe, hogy legörgessek, kiszáradt torkomon, egy-két fröccsöt. Tibi, a csapos, kissé magába roskadva állt a pult mögött. Előtte három olyan férfi, akik nem szoktak ide járni, de mai útjuk erre vitt (Novella)

Petrozsényi Nagy Pál
Menekülés a "Fény országából"

Egy letűnt korszakról írni nem mindig hálás feladat. Az embereket inkább a jelen érdekli, És igazuk van. Hogy ezek után miért idézem fel mégis a Ceauşescu-korszakot? Talán egy régi adósság törlesztéseképpen. Mindenesetre megragadom az alkalmat, és megpróbálom felvázolni menekülésem történetét. - HURKOT VETNEK - Helyszín Nagyvárad a ’80-as évek körül. Itt, helyesebben, Várad... (Novella)

Orosz T Csaba
A Revolúcó kezdetén

Szokásos hajnali ébresztő! Üvölt a csengő! Ordít az ügyeletes: - Riadó, riadó, készenlétesek a fegyverszobába!!! Már vártam! Tényleg! Erről álmodtam az ablak alatti alsó vaságyamon. Még a fejékemet is összegyűrtem álmomban, hiszen tudtam, hogy hamarosan megszólal a sziréna. És lőn! Álmosan kászálódom, hiszen Zsolti helyet bevállaltam az éjszaka első felét a rádiós szobában így éjfél után kerültem ágyba! Gyuszi világítós óráján jól látom az időt 03: 05. Remek! Barney (Novella)

Szerkesztő B
Gárdonyi: Statárium a másvilágon

- A jövő század legendás könyvéből. - Járkál a mennyekben Szent Péter apostol. Bús-gondos a homloka. Lógatja ősz fejét. Összetalálkozik János apostollal. - Hej, János, öcsém, valami nem jó lében forog a világ odalenn. (S vakar a tarkóján.) Második esztendeje, hogy be nem zárhatom egy órára se a kapumat. Éjjel-nappal jönnek százával, ezrével. Keresztet hányva a muszka, káromkodva (Novella)

Szerkesztő B
Gárdonyi: Krisztus bankója

Valami nagy duhhanás hallatszott a házban, s nyomban rá női sikoltás. Csakhamar nyiladoztak az ajtók, ablakok mindenfelől. S a hajnali világosságban álmos arcok bámultak elő. - Házmester! - rikoltotta valaki a földszinten. Az udvar közepén egy nagytestű úrféle hevert, arcon. Az egyik karja vállban úgy kifordultan, ahogy a korpával tömött bábu karja szokott, mikor a gyermek eldobja. A derekát bő teveszőr ott (Novella)

Szerkesztő B
Gárdonyi Géza: Tengeren járók csillaga

Négynapi tengeri út volt előttem. Kis társasággal utaztam, de csupa osztrákkal. Magyarul nem tudott a kapitány se, pedig a hajó magyar hajóstársaságé. Reggelinél mondja a kapitány, hogy az egyik tisztje magyar: Reiter a neve. Azt gondoltam zsidó, és csodálkoztam magamban, hogy tengeri pályán zsidót találok, de nem zsidó volt: szőke, kékszemű germán-tipusu fiatal embernek találtam. Ott sétált a hajó (Novella)

Kő-Szabó Imre
Egyszerű történetem

Volt már nekem ilyen nőm, de ő mégis más. Együtt dolgozunk, mindketten szociális gondozók vagyunk, ebben az öregek otthonában. Van, itt kérem mindenféle munka. Judit mondta, jöjjek ide, itt biztosan jól fogom magam érezni, nem úgy, mint a korábbi melóhelyeimen. Ezt onnan vehette észre, hogy amikor jöttünk-mentünk a városban, mindig segítettem az öregeknek. Szinte közel áll hozzám ez a munka, van mentálhigéniás érzékem, ... (Novella)

Orosz T Csaba
A napba zuhant ország

A vöröslő hajnali napkorong egy széttagozódott Inka birodalmat ébresztett. Atahualpa az Inka szörnyű fejfájással ébredt. Cuczóban Huascar, délen Manco az unokatestvér trónkövetelő, a határon pedig az eleinte szentként tisztelt Cortez csatlósa Pizzaró dúlta a kecsua falvakat. Atahualpa trónját, csak a hatalmas titok az aranybányák titka védte időlegesen. Az Inka nem értette hogy miért fontosabb most a papságnak a most a trón kérdése, mint az országra táma... (Novella)

Lukáts János
A barát álmot lát

Nap is volt, hold is volt, csodálatos este volt. A nyugati égbolton egy felhőcsónak úszott, az utolsó napsugarak aranylóan szóródtak szét az alkonyatban. Keleten sápadtan ragyogott a hibátlan telihold. A barát nehezen vonszolta magát, a saru égette a talpát, hátát megborzongatta a hűvös esti szél. Addig a borókásig! – szemelte ki a távoli célt, amelyet estig el akart érni. Néhol bokáig süppedt a futóhomokba, máshol viszont rejtőzködő szikladarabon bicsaklott meg (Novella)

Fehér József
A Tisza leánya

Nyomasztó volt ez a hőség. A fiú úgy érezte, mindjárt leragad a szeme, s ültében elalszik a parton, anélkül, hogy halat fogott volna. Ma valahogy nem volt szerencséje, pedig hajnalban kelt. Bezárta a csöpp üdülőházat, ahol már egy hete tartózkodott, vállára emelte a két horgászbotot, kezébe vette a gyékényszatyrot, és a Holt-Tisza felé vette az irányt. A jegenyésnél rátért az ösvényre, átvágott a bozótoson, le egyenesen a meredek partig. Ott elkötötte... (Novella)

Orosz T Csaba
Félhold a dzsámi felett

- Már egy fél éve,hogy itt vagyunk és még egy méltó török épület sincs, ebben a rozzant városban – üvöltötte Jakováli Hasszán pasa Gázi Kászim szakállas arcába. - Azonnal jelölj ki egy helyet fürdőnek és egy fényes dzsámit is akarok! - Nincs igazad Hasszán, - szólt csendesen Gázi Kászim – már egy csársi is kialakításra került, és seregeinknek fürdőhelye is van, azután meg Afiun Karahiszar is megépítette a tímár műhelyét. - Eh, kézművesek, vásári... (Novella)

Orosz T Csaba
Farkaskönnyek

Tiszteletteljes főhajtással Kipling mester emléke előtt...... - Akela a ridegfarkas egyedül feküdt a Tanács Szikláján. Már csak a fejét tudta felemelni. Eljött az utolsó órája, amelynek végén az égi sakálok felrepítik őt a csillagok mögé. Oda ahol mindig van friss őzsuta nyom és ahol bársonyos fűben, lapulhat a megfáradt vadász. Akela utolsó erejével felnézett a furcsán mosolygó holdra és rákezdet halotti dalára: •Úúú, az égre, a földre Úúú, testvéreinkre Kiket... (Novella)

Szerkesztő A
Nyírő József: Most már jöhetsz, Jézuska!

– Idefenn a setét havasok között minden esztendőben valami baj van a karácsonyi szent ünnepekkel. Ezeknek a szegény, együgyű pásztorembe­reknek, égettszegény favágóknak, kik esztendők óta itt vágják a fát, valami brassai zsidóknak – ha haragszik Szentfelsége, ha nem – semmilettekippen nem lehet úgy megülni a szent ünnepeket, ahogy az Írás parancsolja: éjféli misével, betlehemmel, pappal, tömjénnel, orgonaszóval (Novella)

Kühne Katalin
Magányosan

Három magányos életet mutatok be, mindegyikben van elesettség, szegénység, kettőben viszont megtalálják ebből a kilátástalan helyzetből a kiutat és társakra találnak. A családtagok, közösségek, barátok segítsége nagyon fontos, oda kellene figyelnünk minden magányosan élő emberre. Nem biztos, hogy rajtuk múlik csak, hogy egyedül kell élniük, közeledni kell hozzájuk és ezt ők örömmel fogadják. - Varjak lepik el a mezőt, a domb... (Novella)

Orosz T Csaba
Elmecsapda

Rico már negyedszerre próbálta kiemelni a siklóból a multisisakot. Minden mentális erőfeszítés ellenére csak a szélvédő ellenzőt tudta megmozdítani. Végül mérgesen vágta rezgőkését az ártatlan sisakba. Ekkor megmozdult a sikló! Rico csodálkozva nézett körbe, de csak Joant a kishúgát látta a kert végében játszani.Rico tizenhat éves pilóta kadét volt a Rongo bolygó flottájánál. Néhány hete az oktatója vette észre, hogy talán ő is az Elmesúlytók... (Novella)

Orosz T Csaba
Mikor a Pokol rád köszön

Albert szokása szerint magában motyogott. - Ma van 1955 április 18, ma lesz a napja, hogy teljesen titokban kipróbálom ezt az időgépet. Jól átverem a világot! mindenki azt hiszi, hogy a nagy Einstein már haldoklik! hatalmas ötlet volt, hogy itt Trentonban a betegágyam mögötti szobában létrehoztam ezt a titkos labort már csak Joe hiányzik! Igaz is hol van Joe? – Einstein hátranézett a titkos szoba egy sötét szegletébe, és elégedetten nyugtázta hogy a... (Novella)

Balogh Bertalan
Szabad szerelem

Svédországban, a sokat emlegetett szabad szerelem hazájában láttam a tévében a különös demográfiai programot egy modern nagycsaládról és annak sorsáról. Azt hiszem, 14 lányból és tizenkét ifjúból állt a jókedvű csapat. Összedobták a pénzt, vettek maguknak vidéken egy hatalmas, de végtelenségig elhanyagolt házat, amolyan összedűlni készülő régi kúriát. Nekiugrottak, és temérdek munkával rendbehozták az épületet: (Novella)

Kő-Szabó Imre
Egy szamár és végül egy ló

A kis falu élte békés hétköznapjait. A hegyek közé ékelődött be, oda a formás lankák ölelésébe. Így fentről úgy nézett ki, apró piros cserepes házaival, mint egy frissen szedett epres tál, csak a hab hiányzott róla. De biztosan, ha télen szemlélte volna a kíváncsi látogató, még ezt a látványt is megkapta volna. Nem volt nagy, mindössze háromszáz házból állt, de ez is elosztásában csupán tíz utcára korlátozódott. Ebből az... (Novella)

Lukáts János
A lovag és a ló

A párok már a polkához sorakoztak. A fedetlen női vállakról parfümillat gomolygott fel, és árasztotta el a báltermet. A lovag magához intette az öreg, ácsorgó inast. Harminc év alatt ki tudja, hány pohár pezsgőt nyújtott át némán az öreg kar a lovagi ujjaknak. A pohárban megcsillant a pezsgő, a jéghideg, tüzes csábító. A teremben kirobbant a zene, elborított mindenkit, a fülébe harsogott mindenkinek. A lovag nem vett tudomást a zenéről, ahogy előtte a léleg... (Novella)

Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap