Novella

Turcsány Péter
Keroucakot olvasok -Nemzedék az elhagyatottságban

Keroucakot olvasok -Nemzedék az elhagyatottságban Memória technikája lényegre törő, láttató. Tájleírásai olykor emberfölöttiek, gigásziak „Itt, az elhagyatottság csúcson, a szél kavarog elhagyatottan, nem szól benne zene, megrázza a föld eresztékeit, úgy nemzi az éjszakát. (Novella)

Balogh Bertalan
Az arisztokráciáról

...bizonyos személyek, vagy családok nemcsak kiváltak (mégpedig kimagasló társadalmi tevékenységgel) az átlagosból, a népből, a tömegből, hanem azt is jelentette, hogy ezek a személyek vagy családok, folytatták és ápolták is a maguk tradícióit, vagyis nem csupán egyénnek tekintették magukat, hanem egy társadalmi tradíció fenntartóinak (Novella)

Balogh Bertalan
New yorki magukbanbeszélők

Az első amit észrevettem New Yorkban, amikor még mint turista jártam itt, az volt, hogy jóformán mindenki dilisnek látszik egy kicsit. Feltűnően sokan beszélnek magukban az utcán. Némelyikük megáll és vég nélküli tirádákat ereszt meg, hangosan, gesztikulálva, mintha az igazságtalan világnak, vagy az éppoly igazságtalan Istennek akarná alaposan és végérvényesen megmondani a magáét. (Novella)

Turcsány Péter
(OLVASÓNAPLÓ 00)

Mintha az örök úton levéshez kapcsolódna a Szent István Társulat Híd az égbe című könyvheti ajándéka (válogatta és szerkesztette Kindelmann Győző). A Szentlélek dicsőségét és Isten szolgálatát visszahangozzák ebben a könyvben a legszebb lírai sóhajok (Novella)

Papp Lajos
A világosság legyőzi a sötétséget

Ezer éve tanuljuk azt, hogy nem tudunk olyan gonoszok lenni, vagy annál gonoszabbak, mint az ellenségünk, tehát eleve, ha ezen az úton járunk, akkor vesztésre vagyunk ítélve. De van egy másik példa, van egy másik út, amit nem próbáltunk meg igazán az elmúlt ezeréves történelmünk során./Prof. Dr. Papp Lajos: Jöjjön el a te országod.../ (Novella)

Balogh Bertalan
Nietzsche, Párizs, Mexikó. gőzgép és Sartre

Nietzsche mondja: "...Lustaságra hajlamos az ember. Szokások és kész vélemények mögé rejtőzik... Tudja, hogy sántít a dolog, tehát rejtőzik, mint a rossz lelkiismeret. Miért? A szomszédok megszólásától fél, akik ugyancsak kész vélemények mögül ítélik meg őt. (Novella)

Turcsány Péter
(OLVASÓNAPLÓ VIII.)

A belső idő olyan kőhöz hasonlít, amit Isten dob fel, s lendülete addig tart, míg az ember nem érzi ideje múlását, s csak a dobás ívének csúcsán érezheti a benne – s így – felette is eljáró lendület csökkenését, önideje határát. (Novella)

Balogh Bertalan
Eltűnt a társadalmak öntisztító rendszere

Szinte mintha tegnap történt volna: apám vívni tanult, mert a katonatiszt párbajképes kellett legyen. Mulatságos volt a nagy hasával atlétatrikóban és fekete klottgatyában. A párbaj már az ő idejében is ritkaság volt, de ő még olyan szellemben nőtt fel, amelyben az embernek becsületbeli kötelessége volt a szemétembert kettéhasítani, vagy lelőni, mint egy rühes kutyát. (Novella)

Balogh Bertalan
Ki magyar?

...majdnem minden magyarban több a magyar vér, mint sem, ámbár legjobb a vérséget nem belekeverni a dologba, (vérig sértenénk vele például Petőfit) mert annál sokkal komplikáltabb az ügy. Azok jártak talán a legközelebb az igazsághoz, akik a maguk meghatározásában, tudati, majdnem vallomásos választ adtak a kérdésre. (Novella)

Turcsány Péter
(OLVASÓNAPLÓ VII.)

Olykor egyetlen mondat megvilágíthatja egy korszak-alakító személyiség igényvilágát, jellemerejének hátterét, történelmi hatásának bensőséges kiváltóját, mozgatórugóját. Így voltam akkor is, mikor az idei Nagyboldogasszony Napjára készülődve a az országunkat neki felajánló „szent király” lelkiségét kívántam megidézni. (Novella)

Steinné Gruber Katalin
Ártatlan bűnösök

A búzában megbújva kémlelték az őrségváltást. Megállapították, hogy nappal itt ugyan át nem mennek, nem létezik. Óvatosan visszakúsztak és begyalogoltak Sopronba. Ráérősen bámészkodtak, hisz rengeteg idejük volt még estig. Egyszer csak észrevették, hogy valaki figyeli őket. Akármerre mentek, egy bizonyos távolságból követi őket, ez a valaki. (Novella)

Balogh Bertalan
New York

Bámulom a dombormű alakjait, és pislognom kell hirtelen, Jobban szemügyre veszem, és nem az "intézet" történelmi múltját megörökítő figurák néznek rám, vagy címertani magyarázatot igénylő alakzatok, hanem Kandúr Bandi, (Novella)

Turcsány Péter
(Olvasólámpa VI.)

A nyárforduló utáni hónap számomra a Szentlélek kiáradásának hétköznapi csodáitól, felismeréseitől gazdag. Az ember „üdvtörténetében” mintha ekkor állt volna be a krisztusi fordulat hétköznapokba osztódása. (Novella)

Erdős Géza
Az Unióról

A Monarchiát juttatja eszembe az Egyesül Európa terve, meg a Szovjetuniót, Jugoszláviát, Csehszlovákiát, és egyáltalán azokat a kísérleteket, amelyek sajátos lelkű, nyelvű és hajlamú népeket cementeztek konglomerátummá abban a reményben, hogy együtt erősebbek vagyunk. (Novella)

Turcsány Péter
(OLVASÓLÁMPA V.)

Istenem, mikor nem vagy velem, olyanná leszek, mint a tömegben eltévedt gyerek: mennyi-mennyi apuka, és egyik sem az övé! Telnek a napok és nem bukkansz föl az emmauszi úton. Eljönnek a vacsorák és nem ismerszel föl a kenyértörésedről. (Novella)

Ráczné Sebes Mária
Pestistánc

A háborítatlan édenkert jámbor lakói évszázadokon át élték világtól elzárt életüket. A tatátjárásról és törökdúlásról csak hallomásból tudtak, és bár a két világháború harci zajai ugyan eljutottak hozzájuk, aközben élő katonát nem láttak. A legutóbbi világégéskor sem a kényelmes németek, sem a részeg oroszok nem kísérelték meg a leereszkedést a völgybe. (Novella)

Balogh Bertalan
Az írás mechanizmusa

Az írás mechanizmusa közeli rokonságot mutat a hipnózis mechanizmusával: azt akarom, hogy összpontosíts a tárgyra, becsallak (jól kitanult fogásokkal) az odafigyelés állapotába, aztán játszom veled, vezetlek és hagyom, hogy élvezd amint eggyé válsz a hőssel... (Novella)

Turcsány Péter
(OLVASÓLÁMPA IV)

Ó, ember, a lelki zsarnokság pórusainkba és másodperceinkbe ivódó korszakába léptünk. Hír-bombák a valódiak démoni panorámája mellett. Igazság-eltérítési manőverek milliárdjait zúdítja ránk naponta a világ-média, versengve a hazaival. (Novella)

Steinné Gruber Katalin
Egy februári reggel

- Szervusztok kis fehér szépségek. Milyen nagy öröm látni benneteket. Nem is hiszitek, hogy mennyire fognak nektek örülni az emberek, ha meglátnak titeket. Már nagyon elegük van ám a hidegből és ti vagytok az új élet hírhozói. Ti vagytok az élni akarás példaképei, ellenálltatok a hideg, fagyos szélnek. (Novella)

Balogh Bertalan
Mexico City

Mexikó Cityt előbb láttam, mint New Yorkot, és alaposan meglepett, hogy ez a város is a felhőkarcolók városa. A tájékozatlan magyar turista ugyanis a felhőkarcolóról automatikusan asszociál New Yorkra, hiszen a mozikban és csakis New Yorkkal kapcsolatban alkotott fogalmat ezekről az égig érő építményekről. (Novella)

Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap