Publicisztika

Bodor Miklós László
Turcsány Péter halálára

Mindenhol, mindig ott volt, ahol segítenie kellett.1951.március 7.- én született, tegnapelőtt: 2015. szeptember 29.-ig tartott tevékeny élete.64 évet kapott az Úrtól.Fiatalon ismerte meg, milyen a BM megfigyeltjének lenni.A kádári rendszer szellemi üldözöttje később, 2011.- ben a Magyar Köztársasági Érdemkereszt kitüntetettje lett.Nekünk íróknak (írogatóknak?)pedig patrónusunk.Egy írásában azt írta: „Úgy élek, mint aki ráér. Nem engedem hajtani magam…”Nem igaz! Ha így tett volna, ma is közöttünk lenne. (Publicisztika)

Szerkesztő A
Wass Albert: Előszó egy fontos lépéshez

EZT a folyóiratot maroknyi józanul gondolkodó, különböző nemzetiségű ember hozta létre, akiknek két fő közös jellemzőjük van. Valamennyien Közép- Európában születtek, és szilárdan hisznek abban, hogy a világnak ebben a zavaros szegletében nem jöhet el a tartós béke mindaddig, amíg az egymás mellett élő népek nem tanulnak meg békében és egységben élni és dolgozni. Ahhoz, hogy a békét és egységet elér... hessük, el kell távolítani (Publicisztika)

Szerkesztő A
Forgács Katalin: Wass Albert, a megosztó személyiség

Aligha akad még egy olyan író, költő, akiről ennyire ellentétesen vélekednek mind a szakmabeliek, mind az olvasók, illetve a nem-olvasók. Wass Albert személyiségéről, egyéni életútjáról ugyanúgy szélsőségesek a vélemények, mint irodalmi alkotásairól: a versekről, novellákról, regényekről. Szeretik vagy gyűlölik őt, akik ismerik, vagy akik nem ismerik – középúttal eddig nem talál... koztam. Jaj annak, aki dicséri ott, ahol a földbe tiporják, vagy szidja azok (Publicisztika)

Szerkesztő A
Kossuth Lajos Emléknap

Kossuth Lajos a modernkori magyar történelemnek kétségkívül a legnagyobb és legismertebb alakja, a saját hazájában is, és külföldön is. Alakjában teljesednek ki a XIX. század magyarhoni történelmi, politikai gondolatai, személyében testesül meg a társadalmi vezér alakja, nevéhez tervek, célok és vágyak kapcsolódnak, az elmúlt másfél évszázadban alakja többször átértékelődött, illetve mindegyik politikai, szellemi irányzat ... (Publicisztika)

Fedák Anita
Modern cinikusok

Az európai liberális oktatási módszer oda vezetett, hogy fiataljaink a tanulás helyett popsztárokat majmolnak, bandákba verődnek. Mert tartozni akarnak valahová. Legyenek azok darkok, gótok, rockerek, hobók, metalisták, emók, gruftik vagy new waveesek. Mert már ilyen bandák is vannak szűkebb pátriánkban. Szarkazmussal és nagy adag iróniával szemlélik a világot, miközben a kommunikációjuk kimerül a közhelyekben, szlengekben és a rö... högésben. (Publicisztika)

Fedák Anita
Merjünk kreatívak lenni!

Hétfőn országszerte több ezren érettségiznek Magyarországon. Ha megkérdeznénk valamelyiküket, a fent említett válaszok szomorú tapasztalatai alapján biztos vagyok benne, egyikük sem vágná rá, hogy szappanos, kosárfonó vagy csizmadia akar lenni az érettségi után. Mindez azonban egyáltalán nem zárja ki, hogy néhány év múlva nem működtethet majd sikeres vállalkozást, akár bizsu- vagy fonott... -kosárárusként is. Mondjuk Angliában, Spanyolországban vagy Berlinben. Így hát végeztem még egy utolsó kísérletet. (Publicisztika)

Fedák Anita
A magam csendességében

Még egyszer átolvasom tüzetesen mit is takar egy ilyen motivációs iromány fogalma. És most itt ülök és gondolkodom. A magam csendességében. Hogyan is szuszakoljam be egy oldalba azt, hogy húszéves tanári és tizenöt éves múltam alatt mennyi mindent csináltam. Miként lehet néhány mondatban összetömöríteni azt a közel száz diákot, akiknek csak osztályfőnökeként egy életre szóló útravalót adtam. Például emberségből. Ja, kérem, pedagógusként ez volt a dolgom. Na igen. (Publicisztika)

Szakács István Péter
A székely virtus természetrajza

Tamási Áron művészi víziójában A székely népi karakter egyik fő jellegzetessége a virtus. A virtus latin eredetű szó, jelentése: hősködés, legényeskedés, a veszélyt semmibe vevő fenegyerekeskedés; a helyzetnek megfelelően jelenthet hősiességet és könnyelmű hősködést, vakmerő s ügyes tettet is. Ambivalens lelki vonásról van tehát szó, olyan belső erőforrásról, mely segíthet az ember felemelkedésében, de ugyanúgy a vesztét (Publicisztika)

Szerkesztő A
Wass Albert: Előszó egy fontos lépéshez

EZT a folyóiratot maroknyi józanul gondolkodó, különböző nemzetiségű ember hozta létre, akiknek két fő közös jellemzőjük van. Valamennyien Közép- Európában születtek, és szilárdan hisznek abban, hogy a világnak ebben a zavaros szegletében nem jöhet el a tartós béke mindaddig, amíg az egymás mellett élő népek nem tanulnak meg békében és egységben élni és dolgozni. Ahhoz, hogy a békét és egységet elér... hessük, el kell távolítani (Publicisztika)

Kühne Katalin
Hihetetlen gonoszság

Évekkel ezelőtt történt, egy kisfiút megkínoztak, élve eltemettek. Sokáig tartott a jogi procedúra, akkor leírtam gondolataimat, de most, hogy végre elítélték a tetteseket, újra felidéztem az akkori borzalmas bűntettet. Hogyan lehet egy nő ilyen gonosz? Aki anya,de nem méltó az anya névre, mert rettenetes, amit művelt bűntársaival. Felhívnám a figyelmet arra, mennyire alacsony szinten mozognak az emberi értékek. Ha erről beszélgetünk, talán megváltozhat a mai világunkban dívó "mindent lehet megtenni" szemlélet. (Publicisztika)

Kiss Dénes
Magyar magyarnak magyaráz

Nagyon sokszor használjuk ezt a szót magyaráz, magyarázat, magyarázkodik, illetve/megmagyaráz, elmagyaráz, megmondja magyarán stb. Nem jut eszünkbe azonban, amit/e sorok írója évtizede különös borzongással fedezett fel – és meg is írt –, hogy ez is egészen/sajátosan magyar nyelvi jelenség! Ugyanis nincs más nyelv, amely önnön népének/nevével nevezné meg az értelmez, értelmezés, értésére ad kifejezéseket. (Minderről sok előadáson (Publicisztika)

Fedák Anita
Alig van magyar továbbtanuló Kárpátalján

A magyar felvételizők hiánya is nagy gond, de a helyzetet súlyosbítja az, hogy egyre több kelet-ukrajnai költözik Kárpátaljára. A háborús konfliktus területéről, Donyeck megyéből illetve a Krím-félszigetről áttelepültek 4253 fő Kárpátalját választotta. A fiatalok és a rokkant, valamint az idős emberek száma meghaladja az ezret-ezret. Csak június óta 388 személlyel nőtt a migránsok szá... ma. A menekülteket számtalan kedvezmény illeti meg, például az egyetemi felvételinél az ösztöndíjas helyekre elsőkként (Publicisztika)

Kaslik Péter
A Bujdosó könyv üzenete (Tormay Cécile)

Ez a fájdalom soha nem volt elevenebb, mint az ezer éves magyar nemzet erőszakos szétdarabolásának előestéjén. 1918. október 17-én Tiszta István, Magyarország miniszterelnök a képviselőházban bejelentette: „… a háborút elvesztettük, s ennek folytán a békét kell keresnünk.” A magyarok számára, azonban sem a külső, sem a belső béke nem következett be. A belső „békét” Károlyi Mihály, áruló jellegű, majd Kun Béla, szintén áruló jellegű, törtető idegen, és kegyeletsértő (Publicisztika)

Kárpátalja-szerkesztő
Ami el nem pusztítható még Kárpátalján sem

Csak sejtjük, ki öltöztette az ungvári hídon álló szobrot magyar színekbe. Kilétét mégsem fedjük fel, nehogy atrocitások érjék érte. A Petőfi-szobor gyalázók kiléte ugyanakkor még ismeretlen. De… A Kárpát-medencei egységes magyar állam megteremtését ezeregyszáz esztendeje talán egy tábortűz mellett határozták meg a nemzet akkori vezetői. A vandáloknak talán eszébe jut, talán nem, hogy sem a múlt, sem az eszme se tűz, se rombolás által nem pusztítható el egy olyan fogalom, mint a hazaszeretet. (Publicisztika)

Fedák Anita
Hol neveljünk magyarságra?

Meglepő tapasztalataimat elmondtam a kárpátaljai szórványvidéken élő barátnőmnek is, aki egy egyházi óvodát vezet. Mint megjegyezte, ez annak az eredménye, hogy Nyugatról egy másféle, eltérő mentalitás szivárog be. Az anyaországi nevelési programok már nem tartalmazzák az igazi emberi értékeket. Az összeállítók nem tartották fontosnak azt, hogy a magyar ismerje hagyományait, így a népi gyermekjátékokat szoktak az ... (Publicisztika)

Fedák Anita
Kancsal politika

Ha történetesen itthon, Magyarországon látja meg a napvilágot, már szkeptikusabban fogalmaznék, hiszen sokkal nagyobb gondok és problémák nehezednek a társadalom vállára, mintsem azzal foglalkozzanak honatyáink, hogy a kitűnően rajzoló, kristálytisztán éneklő, illetve remekül futballozó ifjú embert tehetségének megfelelően biztos megélhetéshez juttassák. Apró kezdeményezések talán már vannak valahol, de mintha valami hiányozna… És itt nem csak a pénzre gondolok… (Publicisztika)

Lukáts János
A velünk élő tizenhárom

Ha évente csak egyetlen napon gondolunk rájuk, és idézzük fel alakjukat, akkor sem teszünk keveset. Akire minden esztendőben tíz millióan gondolnak, vagy többen is, szerte a világban, az nem élt hiába. Annak sokat ért az élete, sokat a halála. Példává lett, nemzetet, országot összetartó példává. Gondoljuk végig az éveinket, azt az okosan rendezett, és még éppen áttekinthető kertet, a... melybe időnket rendeztük. A keresztény ember (Publicisztika)

Kiss Dénes
Levél István királynak és Koppány királynak

Én nem úgy becsülöm Szent Istvánt, hogy semmivé feledem a hatalomért vagy talán a / megmaradásért megölt Koppányt. Mert nekem Koppány is szívmagyar, édes magyar! De a / valóság kétségtelenül erős bizonyíték minden „mi lett volna ha” ellenében. Éppen ezért / kettejüknek írok levelet, akik minden bizonnyal fenségesen képviselik minden jó és rossz / tulajdonságainkat az időben. Tudatom velük, hogy napjainkban Magyarország újra pontosan / megtudja, hogy milyen szomszédai vannak... (Publicisztika)

Szerkesztő A
Szent István király intelme Imre herceghez

Mivel megértem s mélyen átérzem, hogy amit csak Isten akarata megteremtett s nyilvánvaló eleve elrendelése elrendezett mind a kiterjedt égboltozaton, mind az egybefüggő földi tájakon, azt törvény élteti s tartja fenn, s mivel látom, hogy mindazt, amit Isten kegyelme bőséggel adott az élet előnyére és méltóságára, tudniillik királyságokat, konzulságokat, hercegségeket, ispánságokat, főpapságokat s más mél... tóságokat, részben isteni parancsok és rendeletek, részben világiak, valamint a nemesek meg az élemedett (Publicisztika)

Kárpátalja-szerkesztő
Szent István időtálló öröksége

Több mint ezer év távlatából emlékezünk a magyarok első királyára. Elégedetten tapasztaljuk, hogy a megemlékezésekben visszakerült az őt megillető rangos helyre azokban a térségekben is, ahol még a közelmúltban "meg kellett feledkezni" a Szent István-napról. Igencsak sajnálatosan, de e térségek közé tartozott szűkebb pátriánk is. És itt pironkodva vallom be: gyermekkoromban jómagam nemigen tudtam a Szent István-napról. Csupán ... (Publicisztika)

Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap