Publicisztika

Szerkesztő A
Lukácsi Éva: A nemzethalál víziója és a feltámadás prófétai sürgetése

A szellem legnagyobb alkotásai azok a művek, amelyek teremtő erőt és erkölcsi nagyságot hordoznak, és maradandó hatásokat adnak az emberiségnek. Az ilyen művek halhatatlanok a zenében, az irodalomban és a művészetekben. A jellem nemesedéséhez és az emberi élet minőségének jobbulásához vezetnek, ezért, hasonlóan (Publicisztika)

Szerkesztő C
Bába Iván: Megtalálni a jó embereket (Etnokulturális keresztkötődések)

Ivánka, a te nagytatuskád cseh ember volt, de jó ember volt” – mondogatta régen halott csíki székely nagyanyám, miközben az észak-csehországi Teplicén, a gömöri Tornalján és a felvidéki Kassán minden szeretetével és gondoskodásával elhalmozott. Édesanyám Pozsonyban élve a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején sportot űzött abból (Publicisztika)

Kühne Katalin
Gyújtatlan gyulladnak

Arra az összefogásra lenne szükség mindig, amit a devecseri vörösiszap áldozatainak megsegítésére tettek. Csodálatos emberi megnyilvánulást tapasztalhattunk, ennek több év után elkészült egy maradandó épülete, ahol leróhatják kegyeletüket a hozzátartozók, együtt érezhetnek velük hazánkból és külföldről odalátogató emberek is. - Örökké ég a szent tűz, azt senki nem gyújtotta meg, mert már égett, amikor az első ember mellé ült. (Publicisztika)

Kárpátalja-szerkesztő
Szent István időtálló öröksége

Több mint ezer év távlatából emlékezünk a magyarok első királyára. Elégedetten tapasztaljuk, hogy a megemlékezésekben visszakerült az őt megillető rangos helyre azokban a térségekben is, ahol még a közelmúltban "meg kellett feledkezni" a Szent István-napról. Igencsak sajnálatosan, de e térségek közé tartozott szűkebb pátriánk is. És itt pironkodva vallom be: gyermekkoromban jómagam nemigen ... (Publicisztika)

Kühne Katalin
Mai lámpagyújtóink

Régi és mai pedagógusokról, szülőkről és diákokról szólok - aggódás és remény keveredik írásomban. Segítő szándékkal közlöm gondolataimat e nagy jelentőségű pályáról és annak mai helyzetéről. - Napjaink fontos kérdései közé tartozik, hogy egymással és gyermekeinkkel mennyit foglalkozunk. Rajtunk múlik, hogy kikkel tartják a kapcsolatot, ellenőrizni kell őket, nehogy késő legyen. Sokkal többet kell beszélgetni velük, megismerni a barátaikat... (Publicisztika)

Szerkesztő A
Wass Albert: Előszó egy fontos lépéshez

EZT a folyóiratot maroknyi józanul gondolkodó, különböző nemzetiségű ember hozta létre, akiknek két fő közös jellemzőjük van. Valamennyien Közép- Európában születtek, és szilárdan hisznek abban, hogy a világnak ebben a zavaros szegletében nem jöhet el a tartós béke mindaddig, amíg az egymás mellett élő népek nem tanulnak meg békében és egységben élni és dolgozni. Ahhoz, hogy a békét és egységet ... (Publicisztika)

Bella Árpád
Petőfi magyarsága

A napokban kezembe került egy régi írásom, amelyben Petőfi magyarságával példálóztam. Nyolc és fél éve ennek, amikor kétségbeesetten küzdöttünk az ún. „státusztörvény” elfogadásáért. A népszavazáson elbukott kezdeményezés a hazai magyarság szégyene. Jóvátettük? Olvasom a hírekben, hogy már negyedmillió külhonban élő magyar kérvényezte a magyar állampolgárságot, és közel 160 ezren már meg is kapták. Isten malmai... (Publicisztika)

Major Zoltán
Trianon és re-víziója

Hatalmi politika és nemzetközi jog feloldhatatlan ellentétéről (1920-1940) - "A revízió távolban fénylő csillag, amely felé ma minden magyar arca bizakodva fordul, s amely, törhetetlen hitünk szerint, éppen úgy mutatja a feltámadáshoz vezető utat, mint ahogy a keleti bölcseket is elvezette annak idején Betlehembe. De miként földön való jártunkban reményeink csillaga, mely felé törünk, csak a legfőbb irányt mutatja és ügyességünkön, képességeinken múlik (Publicisztika)

Eperjes Károly
Thália és teológia 8/20

Beszéljünk egy kicsit Magyarország közelmúltjáról! Hogyan értékelik az elmúlt bő évtizedet, a rendszerváltozás utáni időszakot? Bolberitz Pál: Először is: Magyarországon nem rendszerváltozás volt, hanem szerkezetváltozás. Hogy lesz-e ebből rendszerváltozás? Nem tudom. Az bizonyos, hogy legfeljebb struktúraváltás, modellváltás történt. Mi kéne ahhoz, hogy ne csak struktúraváltás legyen? Bolberitz Pál: Nagyon egyszerű, Antall József ... (Publicisztika)

Szerkesztő A
Mohandász Karamcsand Gandhi: Aforizmák a Békéért

Az erőszaknélküliség elvei - Az ahimsa (erőszaknélküliség) Gandhinál létünk alapvető törvénye. Ezért a társadalmi tevékenység leghatékonyabb elveként alkalmazható; az erőszaknélküliség valójában mély összhangban áll az emberi természet igazságával, és megegyezik a béke, az igazságosság, a rend, a szabadság, valamint az emberi méltóság iránti vággyal. Mivel a himsa (erőszak) az embert ... (Publicisztika)

Doma-Mikó István
Búcsú Kiss Dénestől

Messze mentél, Dénes bátyám! Messze, nagyon messze. Ha a tokiói felhőkarcolók összeszűkülő csúcsára tekintek, látom gondterhelt arcodat. Bizonytalan, ködös homályban, mint a Haza állapotát. Látom a reménytelen jelent, ami Téged annyira bántott. Tavaly nyáron betegen találtam rád. Ezzel kezdődött a testet-lelket elemésztő sorvadás. - A haza sorsa fáj – mondtad keserűen. Mert ha a haza beteg, a magyar is beteg. Elemésztett a tehetetlenségünk. (Publicisztika)

Prof. Dr. Bokor Imre
Siratófal olaszliszkán? - Lázár János Államtitkár úrnak!

ELŐSZÓ - Úgy hírlik, hogy Jeruzsálem után (2014-ben) Olaszliszkán épül a világ második siratófala, ahová el lehet járni gyászolni, imádkozni, szóbeli vagy írásbeli bejelentéseket (kéréseket, megjegyzéseket, ajánlatokat, stb.,) lehet tenni, valamint közösségi vagy magánjellegű észrevételeket. A Magyar Justitia Bizottság (MJB) évek óta próbálkozik közérdekű kérdések ... (Publicisztika)

Eperjes Károly
Thália és teológia 7/20

Ha a magyarságról beszélünk, ha arról a szellemi és lelki identitásról gondolkodunk, amely egyedülállóvá tesz bennünket a Kárpát-medencében, felmerül a kérdés: mivel gazdagíthatjuk Európa népeit? Mit adhatunk a világnak? És a másik oldalról: mit nem szabad eltanulnunk? Bolberitz Pál: A rosszat nem szabad átvenni, a jót meg kell tanulni. Szent Pál azt írja: ,,Vizsgáljatok felül mindent, a jót tartsátok meg. Mindenféle rossztól óvakodjatok.'' Eperjes (Publicisztika)

Bilecz Ferenc
A magyar honfoglalásról

Ez a kérdés csaknem mindig jelen van, amikor a magyarok szóba jönnek egy-egy kötetlen beszélgetés során. Hol nyíltan, hol a háttérben, a szituációtól függően. Mi magyarok, pedig évszázadok óta együtt élünk származásunk alapkérdésével. Van válasz, talán több is, mint kellene! Sokan nem tulajdonítanak jelentőséget sem a kérdésnek, sem a válasznak. Őket nem józanította ki Trianon, valójában a nemzeti himnuszunk szavait sem értik igazán. (Publicisztika)

Prof. Dr. Bokor Imre
A II. Magyar Hadsereg vérengzése? Krausz Tamás történész úrtól...

ELŐSZÓ - Úgy hírlik, hogy Jeruzsálem után (2014-ben) Olaszliszkán épül a világ második siratófala, ahová el lehet járni gyászolni, imádkozni, szóbeli vagy írásbeli bejelentéseket (kéréseket, megjegyzéseket, ajánlatokat, stb.,) lehet tenni, valamint közösségi vagy magánjellegű észrevételeket. A Magyar Justitia Bizottság (MJB) évek óta próbálkozik közérdekű kérdések ... (Publicisztika)

Fedák Anita
Hátrányban

Mi, magyarok, pedig nem, vagy alig olvasunk, és lassan úgy érezzük, sokkal műveletlenebbek vagyunk, mint szláv honfitársaink. Pedig lenne, sőt van is megoldás. A könyvtárak. Azok a bölcsességműhelyek, ahol ezek a hiányosságok mind-mind pótolhatók. Minden tiszteletem a Kárpátaljai Magyar Könyvtárosok Egyesületének, azoknak a lelkes kultúrosoknak, akik missziót vállalnak azzal, hogy népszerűsítik a könyvet, és azon munkálkodnak, hogy méltó körülmények (Publicisztika)

Turcsány Péter
Zászlólengetés (Zas Lóránt emlékére)

...nehéz írnom, hiszen Zas Lóránt a barátom, hűvös hidegséggel, úgymond kimért tárgyilagossággal még és már nem írhatok róla, hiszen sorsa a sorsom is, embertpróbáló idők magyar költősorsa. Harmadszor pedig: szólnom mégis csak kell róla és költészetéről éppen a fentiek miatt, mert Zas Lóránt jeles barát és kiváló, jelentős költőnk, akinek szeretetem és tiszteletem jeléül lengetem meg zászlómat. Ciklusokra tördelt élet, ciklikus élet – és visszatérő! Szeretett (Publicisztika)

Prof. Dr. Bokor Imre
Megemlékezés Horn Gyuláról

Nem szívesen teszem, de nem hallgathatok tovább! Az elhunytakról “vagy jót, vagy semmit”, mondja az ismert közmondás, viszont Horn Gyuláról jót nem tudok mondani, de a semmit sem választhatom, mert megítélésem szerint, amit most egyesekből Horn halála kiváltott, az átlépte az emberi tűréshatár küszöbét! Az még csak érthető, hogy Mesterházy könnyfacsaró szavakkal ecsetelte, hogy számára és... (Publicisztika)

Szerkesztő A
Wass Albert: 1956 - Hősök és hóhérok

Harminc esztendővel ezelőtt Közép-Európának, talán még magának a Szovjetuniónak a sorsa is egy vékony szalmaszálon függött, mely bármikor elszakadhatott volna, s akkor megszabadította volna a világot a kommunista mételytől. Ezt a ritka történelmi eseményt, mely tele volt addig soha nem látott lehetőségekkel, az egyik leghősiesebb és bizonyosan a legpatetikusabb forradalom váltotta ki, melyet a világ... (Publicisztika)

Kaslik Péter
„Ne Feledd a Tért” (1956)

„Míg nem feleded: ………../Nem holt, nem letiport sereget/emészt el ott - vagy akárhol - a sírhant./Új hont érlel a föld.”// Illyés Gyula: Ne feledd a tért 1970. részlet Moore után, Arany, Petőfi, Vörösmarty nyomán/ Az ötvenhatos forradalom évfordulóját követő napon a magyar sajtóban rendszerint a következő mondat olvasható: „A magyarok világszerte megünnepelték az 1956-os forradalom évfordulóját.” A „magyarok világszerte”, és “az 1956-os forradalom (Publicisztika)

Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap