Publicisztika

Rozványi Dávid
június 4. - Trianon

Andinak, aki egyszer megkérdezte, mit jelent nekem a haza. - Siratunk valamit, amiről még a történelemkönyvekből sem lenne szabad tudnunk, mert arra ítéltettünk, hogy nem szabad megtanulnunk saját szánkban alvadó vérünk hánytató keserűségének ízét. Arra ítéltettünk, nem tudni hol és mikor, hogy nekünk csak a más fájdalma fájhat, hogy a sajátunk sohasem. Mégis fáj, s nem tudjuk miért. Nekünk, ha azt mesélték: Felvidék, azt... (Publicisztika)

Szerkesztő A
Székely András Bertalan: Közép-Európa ketyegő bombája: Trianon 1/3

Népünk sorstragédiáinak egyik legnagyobbika – Muhi és Mohács után – kétségkívül az 1920. június 4-i párizsi (tévesen: Párizs környéki) békeszerződés. E lassan évszázados traumát a szétdarabolt nemzet máig nem heverte ki: nemzettudati, lelki, demográfiai, társadalmi, gazdasági, bel- és külpolitikai, valamint más következményei máig hatnak. Amíg a két világháború között legalább beszélni lehetett a bajról, sőt a közgondolkodást uralkodó eszmeként áthatotta a jogos területi revízió gondolata – ami (Publicisztika)

Rozványi Dávid
június 4. - Trianon

Andinak, aki egyszer megkérdezte, mit jelent nekem a haza. - Siratunk valamit, amiről még a történelemkönyvekből sem lenne szabad tudnunk, mert arra ítéltettünk, hogy nem szabad megtanulnunk saját szánkban alvadó vérünk hánytató keserűségének ízét. Arra ítéltettünk, nem tudni hol és mikor, hogy nekünk csak a más fájdalma fájhat, hogy a sajátunk sohasem. Mégis fáj, s nem tudjuk miért. Nekünk, ha azt mesélték: Felvidék, azt... (Publicisztika)

Ács Mária
Mádl Ferenc temetésén

2011. június 7-én, pár órával Mádl Ferenc temetése előtt a családja viharveszély miatt óvott a részvételtől a temetői szertartáson. A virágok és koszorúk elhelyezése helyett a sírján arra hívták fel a részt venni szándékozók figyelmét, hogy az erre szánt összeget inkább a Mádl Ferenc által létrehozott Istenadta Tehetség nevű alapítvány számlájára utalják át. Létezik az, hogy még holtában is legfőbb tulaj... donsága, a másokért érzett felelősség, a szerénysége mutatkozzék meg? Hát ilyen jól ismerte őt a családja! (Publicisztika)

Balogh Bertalan
Bartók és Saljapin zenéje

Csodálom Bartók muzsikáját, de nem értem. Majdnem idegenül hangzik.Csörömpöl, vijjog, torzul, tombol, jajgat, hogy szinte a velőmet hasogatja... Bocsáss meg Mester, egyszerű-ágról szakadt vagyok: közmagyar. Ezer évig kongattak harangot a fülembe, megtépte az érzékeny hártyát az a bödön-zúgás, és lelkemet már "szent" István megnyomorította: béklyót vert őserőmre a katekizmus, oltáraimat mind lerombolták, avar templomaimat mind kirabolták, táltosaimat (Publicisztika)

Fehér József
"Ha Botticelli magyar lenne..."

Érzékeny lélekkel áldotta meg az ég azon embertársainkat, akik alkotói életutat választottak maguknak földi létük beteljesítésére. Megkapták hozzá az erőt, akarom mondani a tehetséget, hogy szavakba önthessék, festőecsettel vászonra vihessék vagy csodálatos zenéjükkel közvetítsék a Mindenség szépségét. Sajnos, megszoktuk már, hogy rohanunk, szaladunk, és a nagy sietségben észre sem vesszük: mennyi szépség tárul elénk (Publicisztika)

Erdély-szerkesztő
Trianontól Őszödig – avagy a pestises hullák bedobálása Erdélybe

Középkori krónikákban olvashatjuk, hogy annak idején amikor a tatársereg végighömpölygött Európán nem egy esetben igen drasztikus (de hatásos) cselt alkalmazott az ellenséges városokkal szemben, éspedig pestisben elhunyt, pestissel fertőzött katonák hulláit dobáltatták be a várfalakon át a leigázandók közé. A pestises hullák meg is tették a magukét, s nem egyszer nem is a mongolok nyilai, hanem ezek a fertőző, oszló hullák bizonyultak a leghatásosabb fegyvereknek városállamok, (Publicisztika)

Bilecz Ferenc
A magyar honfoglalásról

Ez a kérdés csaknem mindig jelen van, amikor a magyarok szóba jönnek egy-egy kötetlen beszélgetés során. Hol nyíltan, hol a háttérben, a szituációtól függően. Mi magyarok, pedig évszázadok óta együtt élünk származásunk alapkérdésével. Van válasz, talán több is, mint kellene! Sokan nem tulajdonítanak jelentőséget sem a kérdésnek, sem a válasznak. Őket nem józanította ki Trianon, valójában a nemzeti himnuszunk szavait sem értik igazán. ... (Publicisztika)

Szász István Tas
A Grassalkovichok és utódaik – Egy kései leszármazott családi emlékeiből

Vannak életünkben egészen váratlan pillanatok. Ilyen volt az is, amikor – számos ismert és általam még nem ismert leányági Grassalkovich-leszármazott közül – éppen engem kértek fel az ősökre való emlékezésre. A múlt egyéb területein szívesen és olykor eredményesen kutakodtam, de most a köz számára fontosabb kutatások miatt félbe maradt családtörténeti tanulmányomat vettem ismét kézbe. Az egyszer, egy helyen és adott közönség előtt elhangzott előadást most rövidítve adom át a (Publicisztika)

Kalász István
A fejlődés vége?

Mert ez így nem mehet tovább. Ami most van, annak vége. A fejlődés, a gyarapodás, az ipari rohanás előre, melyről a gazdasági szakemberek diadalmasan mesélnek a tévében, ez a létforma nem tartható tovább. Mert úgy élünk, jobban mondva úgy fejlődünk mi, és hát mi vagyunk a nép, mi vagyunk az emberiség, mintha legalább 1,9-nyi bolygónk lenne. De csak 1 db. azaz: egy darabka bolygónk van. Lehet nézelődni az égbe, lehet vágyakozni másik után, de most csak a... (Publicisztika)

Waheela
Az élet, mint hivatás

A történet amit most elmesélek, egy állatkerti eset, mely oly mélyen érintett, hogy szavakba kell öntennem. Nem olyan régen jártam párommal a Budapesti Állatkertben. Sok csodát és rengeteg szépet látunk. Igazán egy kisebb fajta időutazásnak is mondhatnám, valamikor kisiskolásként jártam utoljára az állatkertbe, ezért tartom időutazásnak is ezt a kirándulást. Még az idő is kegyes volt hozzánk, igazi tavasz volt, oly tavasz amelyre még gyermekkoroból emlékszem. Láttunk ... (Publicisztika)

Doma-Mikó István
A kém magánélete - A Sorge-rejtély 2/2

Sorgét 1944-ben a Szovjetunió ünnepén, november 7-én végezték ki. Mikor értesült erről? - Majdnem egy év múlva, a háború befejeztével, amikor az újságok a lakosság tudomására hozták. Szólni se tudtam, úgy éreztem, jeges marok szorítja össze a torkomat. - Sorge a kommunizmus "szent ügyéért" halt meg. Mit gondol, hogyan vélekedne most, ha élne? - Hruscsov idején a Szovjetunió magára vállalta Sorge em... lékének ápolását és posztumusz a Szovjetunió Hőse címet adományozta neki. Ezután (Publicisztika)

Cservenka Attila
Csoportérdek

Jelenleg még egy nemzetnek nevezett csoporthoz tartozunk. A csoport szabályok mentén szerveződik, ezeket a szabályokat lehetőség szerint a szám szerinti többség szemtől szembe vállalt morálja mentén kell megalkotni. Ha teljesen szabadjára engedjük kisebb csoportok szerveződését, akkor egyre gyengébb lesz a fentiekben említett nemzeti csoport. A kisebb csoportok hajlamosak lesznek nem figyelembe venni más csoportok érdekeit. Az oktatás kü... (Publicisztika)

Balogh Bertalan
Hajógyáros és plasztiknövény

Hallom a bárban fél füllel, amint két barát hangosan üdvözli egymást. Meglehet, hogy évtizedek óta most botlottak egymásba először. Azzal dicsekszik az egyik, hogy közben hajógyárat csinált. Hencegve mondja, hány bruttóregisztertonna hajót produkált eddig. Akkora a szám, hogy nehéz felfogni. A másik csak mosolyog, és mondja, hogy a maga részéről, amit életében eddig csinált, ráfér három floppy diszkre. Az egész nem nyomhat többet néhány dekánál. Érezhetően hűl le a beszélgetés heve. A hajócsináló mintha (Publicisztika)

Szerkesztő A
Büki Attila: A Mezőföld színháza

dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza a hazai színházi életben jelentős feladatot vállal önálló bemutatók színpadra állításával, jeles színészek, rendezők és különböző színházak vendégjátékainak meghívásával. 1999-től a színház önálló tánctagozattal bővült, 2004-től Dunaújvárosi Bartók Táncszínház néven. A nemrég felújított intézmény négyszáz személyes nagyteremben és a közel száz férőhelyes kamarate... (Publicisztika)

Csetneki Gábor
Tangó a Hídon

A Szárnyak Színháza Tangó-előadása hosszú időn át kereste optimális formáját. Eleinte nyíltszíni improvizációkat csináltunk zene nélkül Férfi-Nő címen, azután valahogyan bekerült egy tangó szám is, s végül 1996 magasságában állt össze a kanavász, amely tangózó párok történetét mesélte el. Minden páros saját tangó zenét kapott-választott, és az improvizációkból lassan leülepedett maga az eseménystruktúra. A darabot végül külső és belső terekben egyaránt ját... szottuk. Így a színházi tér, pontosabban ... (Publicisztika)

Fehér József
Mérgelődöm...

Igen, mérgelődöm! Ez akár egy napilapos glossza címe is lehetne. Hogy miért nem egy napilapba írom? Úgy vélem, hogy annál azért valamivel fajsúlyosabb a téma, amiről az alábbiakban szót kívánok ejteni, úgy is mondhatnám: mindannyiunkat érinti. Legalábbis azokat, akik kishazánknak az alsóbb régióiban, minden garast a fogukhoz verve élnek. Sokszor bizony még az is nagy csoda (mire kifizetik a közszolgáltatói költségeket, a banki tör... (Publicisztika)

Erdély-szerkesztő
A svédek náci múltja, avagy Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű

„Heller Ágnes, Alföldi Róbert és Dopeman. Ők a főszereplői annak a filmnek, amelyet a svéd köztelevízió sugárzott 2013. október 23-án.” Most egy kicsit visszatájékoztatjuk az olvasót Svédországról. Hadd szóljon! Jobboldali körökben is, de a baloldaliakban aztán pláne, a skandinávok mindig, amolyan „bezzeg országok”. Bezzeg Dánia, bezzeg Svéd... ország! Ahol a farmerek megélnek a terményeikből, az emberek tisztességesen polgárosodnak, felhúzzák a nemzeti lobogóikat a kertben, kedvesek, udvariasak, (Publicisztika)

Kalász István
Az áldozat lelke?

Aztán jött a rendszerváltás, kiderültek a dolgok. Anderson ugyan kamera előtt tagadta (értsd: öblösen hazudott), hogy ő bárkit is…, de hát kiderült. Mondtak rá ezt, mondtak rá azt, sok csúnyát kapott, mert hát ismerőseit, legjobb barátait is jelentette, és mit is mondhattak erre ezek az emberek? És mit tett hősünk az immár szabad Németországban? A folytatás olyan, mint a rossz vicc: Anderson elpucol Berlinből, átköltözik Frankfurtba, a német bank/kapitalizmus ... (Publicisztika)

Doma-Mikó István
A kém magánélete - A Sorge-rejtély 1/2

Ki ne ismerné a mesterkém, Richard Sorge nevét, aki a II. Világháborúban Japánból küldte titkos rádióüzeneteit Sztálinnak? Sorge a tokiói német nagykövetségre bejáratos újságíróként felbecsülhetetlen értékű hadititkokhoz fért hozzá. Működésének csúcsaként előre értesítette Sztálint a Szovjetunió német lerohanásának időpontjáról és helyéről. Az öntelt diktátor azonban saját "tévedhetetlen" megérzéseire hallgatva hatalmas veszteséget okozott saját haderejének. Számtalan könyv és filmalkotás taglalja, hogyan (Publicisztika)

Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap