Publicisztika

Balogh Bertalan
Kultúrguta kerülgetett

Annyira ajánlotta valaki Umberto Eco két könyvét, a rózsásat, meg az ingásat, hogy megvettem mindkettőt ötven dollárért. Sajnos, ilyen drága Amerikában a könyv. Nagy sikerű, vaskos könyvek, milliós példányban fogytak el Európában. Nem tudom, mi ütött belém, vagy ezekbe a könyvekbe, de nem tudtam végigolvasni egyiküket sem, pedig akartam,sőt nem is szégyellem magamat ezért. Ne hömpölyögjön nekem senki, vagy megmondja, mit akar, vagy hallgasson, mert sok a dolgom. Nem volt tehát jó vásár. Sőt, nem (Publicisztika)

Kaiser László
Németh László és Berzsenyi könyve

Hatások fonják be, kísérik életünket. Az ember a maga irányított csapásán túl: ötvözet, melyet a sok kis, netán kacskaringós utacska formál, melyek egy nagy úthoz, Németh László szavával élve: vállalkozáshoz vezetnek. Kik voltak rád nagy hatással s megmondom, ki vagy – ez a halálosan komoly játék fátumszerűen csupaszít minket ha nem is pőrére, de mindenképpen vetkőztetve és tanulságosan. S minél nagyobb a szel... lem, annál bátrabban vallja s vállalja a hatást és hatásokat, legyen az (Publicisztika)

Balogh Bertalan
Pogány képek

Óriási kultúrlihegéssel meghirdetett kiállítás: Középkori festmények, ikonok. Mindenki hanyatt esik a nagy kultúrától, huhog és sóhajtozik az anatómiailag rossz alakzatok láttán. Arany keretekben óriási könnyes és átszellemült szemek, szinte testetlen testek, ránctalan kezek és arcok, mert a szent emberfölöttisége nem tűr emberi vonásokat, sőt árnyékot sem. Az ég sem kék, hanem arannyal van festve. "Pogány" lelkemmel (Publicisztika)

Pap Gábor
Holló úr meg rókáné

Nem tudom, hogy s mint történt, elég az, hogy holló uraság meg rókáné komámasszony nagy barátságot kötöttek. Erdőn-mezőn együtt jártak-keltek, együtt ebédeltek (ha volt mit), egy szó, mint száz: sok országot-világot bejártam, de még ilyen barátságot soha nem láttam. Hanem egyszer mi történt? Az történt, hogy egy kandúr levelet hozott rókánénak, melyben azt írja egy barátja, hogy látogassa meg az erdejében, mert sok ott a jó falat. Rókáné tüstént futott... (Publicisztika)

Makk György
Sötétzárkában

A sötétség minden félelem alapja. Az emberiség történetében mindig nagy szerepet játszott a napfogyatkozás, melyet több esetben a természettudományos ismeretek birtokában konspirációs célokra használtak fel, mint például Prus írja Ramszesz koráról A fáraó című könyvében. A vallások is mind a sötétségből indulnak ki (Khaosz), ami nem más, mint az emberiség, valamint minden lény félelme a sötétségtől; hiszen éltető elemünk a fény, Földünk közvetlenül a Nap energiájára van utal... va, így (Publicisztika)

Zalán Tibor
Színház

Mi is az a színház? Ahol emberek játszanak embereknek. Úgy tesznek, mintha. A színház tehát a mintha művészete. És ha ezt a minthát minél jobban elhiszik az emberek, annál inkább működik ez a színháznak nevezett forma. A színház tehát a hiszékenyek és elhitetők találkozási helye. Nem véletlen, hogy a reformációban nem engedték a színházakat működni, aki hitet, az hazudik, aki hazudik, az tisztességtelen ember, aki tisztességtelen ember, mert hazudik, nem lehet jó ke... resztyén. Hogy csak Debrecent említsük föl. (Publicisztika)

Balogh Bertalan
Közösségi perspektíva rabjai

Egyszerű a struktúra: Az ideával kezdődik. Minden közösséget valami homályosan derengő, közös elképzelés vonzása alakít ki. A Nagy Tanítómester köré sereglenek ilyenkor a szomjas lelkek, mert világosan akarnak látni, és mindig van valaki, aki aránylag világosan lát. Kérdésközösség ez. Kérdeznek a tagok. Majd vitatkoznak, hogy jobban megértsék a dolgokat. Majd megoszlanak a véle... mények. Majd a legügyesebben vitatkozó köré kezdenek csoportosulni sokan (Publicisztika)

Zalán Tibor
Ó kövek Budája

Lakos az ember csakis valamitől lesz. Attól, hogy belenő valamibe, ami visszafelé őbelé nő és terjeszkedik tovább. Beleöregedni nem lehet egy környezetbe, csak belefáradni abba. Környezetünk akkor a miénk, ha mi nem lehetünk máséi. Akkor vagyunk otthon, ha nincs távolság testünk, lelkünk, a szellemünk és a minket körülvevő szűkebb világ ethosza között. A benne levés így felcserélhető az én vagyok-kal, a mi vagyunk-kal. Törekvésünk egybeesik (Publicisztika)

Papp Lajos
Műtét

Részlet prof. Dr. Papp Lajos szívsebész Jöjjön el a Te országod c. könyvévől: "Nincs olyan műtét, ami rutinmunkának számítana. A műtét során vannak olyan cselekvéssorok, amelyeket minél többet végez az ember, annál gyakorlottabban megy. " / Nincs olyan műtét, ami rutinmunkának számítana. A műtét során vannak olyan cselekvéssorok, amelyeket minél többet végez az ember, annál gyakorlottabban megy. A gyakorlás valójában egy reflexsort épít ki. És akkor mondhatja az ember, hogy valamit jól csinál a műtét (Publicisztika)

Erdély-szerkesztő
A reklám nyelve

Testközelben először húsz évvel ezelőtt találkoztam az egyik, mára már divatos reklámgyakorlattal. Kíváncsi kelet- európaiként kerültem Göttingenbe peregrinusnak, s a nyugati világ megismerésének vágyával igyekeztem mindenre odafigyelni. Érdekes és újszerű volt már az első napokban, amikor a mozgalmas német egyetemi város központi terén fiatal lányok és fiúk osztogatták a színes reklámlapokat. Még ma is emlékszem az (Publicisztika)

Tóth Éva
A Nyelvi Jogok Egyetemes Nyilatkozata és a nyelvi genocídium

A tanácskozás címe egy kérdés: Gyilkosok közt élünk? A válasz, sajnos, igen. Kain óta. Ami persze nem menti fel sem Kaint, sem követőit. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatko-zatát mindenki ismeri és elvileg nyilván min-denki egyetért a benne foglaltakkal, bár a világ jelenlegi helyzete ezt a feltevést nem támasztja alá. A nyelvi jogok tekin... te-tében hasonló a helyzet vagy még rosszabb, ugyanis a Nyelvi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát az ENSZ (Publicisztika)

Balogh Bertalan
Vanak űrlények?

Mutatják a kisfiút is, akinek a lábából operáltak ki egy ugyanilyen kis valamit. Ugyancsak mutatnak egy sor Cad-Scan felvételt azokról, akiket a hír szerint szintén elloptak és "megvizsgáltak" valamelyik csészealj "rendelőintézetében" valamikor. Mindegyiküknek ott a beplántált objektum az agynál, ugyanazon a hozzáférhetetlen, képtelen helyen. A kisfiú kristályszerű valamijét a leghíresebb laboratóriumok vizsgálták, és egymástól függetlenül megállapították, hogy földünkön egyszerűen nincs ilyen anyag (Publicisztika)

Kaiser László
Németh László és Berzsenyi könyve

Hatások fonják be, kísérik életünket. Az ember a maga irányított csapásán túl: ötvözet, melyet a sok kis, netán kacskaringós utacska formál, melyek egy nagy úthoz, Németh László szavával élve: vállalkozáshoz vezetnek. Kik voltak rád nagy hatással s megmondom, ki vagy – ez a halálosan komoly játék fátumszerűen csupaszít minket ha nem is pőrére, de mindenképpen vetkőztetve és tanulságosan. S minél nagyobb a szel... lem, annál bátrabban vallja s vállalja a hatást és hatásokat, legyen az (Publicisztika)

Prágai Tamás
Krónika vagy prófécia?

„Én nem szólok ennen számmal, Szólok Isten szája által…” (Részlet a Kalevalából Oravecz Imre: Hopik könyve, mottó) Oravecz Imre Halászóembere (Jelenkor, 1998) jóval több – más, bezzeg, meglepetés, unikum –, mint „egyszerű” irodalom. Oravecz régi-új versregénye – a versek datálása 1987–1997 közötti – természetesen irodalom, mégpedig véleményem szerint a legjobbak közül (Publicisztika)

Borbély András
A halott és a hallott

– egy genealógiai metafora történetéhez – // „Hősszívű Tűdeidész, minek is kutatod születésem? / Mint levelek születése, olyan csak az embereké is. / Földre sodorja a lombot szél, de helyébe az erdő / Mást sarjaszt újból, mikor eljön a szép tavasz újra: / Így van az emberi nemzet is, egy nő, más meg aláhull.” / (Homérosz: Iliász)1 // 1. // Trencsényi-Waldaphel Imre a genealógiai metafora példájaként idézi az Iliász VI. énekéből a fenti szöveg... részt2, amely az eposzban a trójai hős, Glaukos családfájának (Publicisztika)

Báthory Csaba
Párhuzamos képzetek Rilke és József Attila költészetében

Nem emlékszem, mikor kezdett érlelődni bennem az indíttatás, hogy egymással összefüggésben elemezzem Rainer Maria Rilke és József Attila költészetét. Rilkét régóta fordítom magyarra, József Attila egész költői életművét pedig a kilencvenes évek második felében ültettem át németre, egy svájci kiadó megbízásából. Először csupán az tűnt fel, hogy József Attila kevés költőnk e... gyike, akit jó reménységgel lehet németre fordítani, az egyenértékűség rögeszméjének sem hátat fordítva. (Publicisztika)

Fedák Anita
Azt a verset heten költsék...

Április 11-e a magyar költészet napja. Nem tudom, mostanság hányan lépnek könyvespolcukhoz, sétálnak el a könyvtárba, hogy nyugalmat és békességet találjanak egy-egy verseskötet olvasgatásával. Nem tudom, akadt-e egyáltalán valaki, aki a költészethez próbált menekülni a napi gondok, vívódások és lelki fájdalmak elől. Gyanítom, kevesen... A televízió, a számítógép, a világháló és más hírközlési eszköz egyetlen gombnyomás után ontja a politikát, a gyűlölködést és csak igen ritkán kerül műsorba egy-egy szép költemény. (Publicisztika)

Szerkesztő B
Ködöböcz Gábor: A szabadság és rend motívuma József Attila költészetében

A József Attila-kutatás élvonalába tartozó monográfusok (Tverdota György, Szigeti Lajos Sándor, Bókay Antal, N. Horváth Béla, Sárközy Péter, Lengyel András) és a recepciót szintén meghatározó módon alakító további szerzők (Tamás Attila, Németh G. Béla, Beney Zsuzsa, Alföldy Jenő, Valachi Anna, Széles Klára, Szőke György) igen sokat tettek és tesznek folyamato... san azért, hogy József Attila világalkotását, illetve lírai létértelmezését ne a tankönyvekben mindmáig makacsul továbbélő (Publicisztika)

Szerkesztő B
Murawski Magdolna: Márai gőgje

Nincs talán még egy magyar író, akinek lelkivilágát annyian vitatták és oly mértékben félreértelmezték volna, mint Máraiét. Feltehetőleg valamelyik irigyétől származik a sokak által könnyedén átvett és hangoztatott gőgös polgár megnevezés, de arra kevesen szántak időt és figyelmet, hogy lényének lényegét kutassák igazán. Volt persze a mindent letaroló kommunista rendszer, mely valósággal kötelezővé tette az előítéletek (Publicisztika)

Balogh Bertalan
Széchenyiből kiindulva...

"Régi dicsőségünk fénye", és hasonlók... Amióta világ a világ, mindig siratta az ember a régi szép időket, szitkozódott a romlás térhódítása miatt, és ostorozta a jelent, mintha a jelen tehetne arról, hogy elmúlt a múlt. Széchényi is ezt tette, és egyáltalán, minden jóérzésű gondolkodó. Szerintem, sokkal józanabbul hangzik az ilyen siránkozásnál a "nem léphetsz kétszer ugyanabba folyóba" felismerés. Ugyancsak józanabb ... (Publicisztika)

Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap