Tudomány

Bakay Kornél
A kihirdetett magyar őstörténet alkonya

Önök eljöttek egy történelmi előadást meghallgatni, s legelőször ezt köszönöm meg. Az elmúlt fél évszázad alatt ugyanis a magyar emberek többségéből is kiveszett a történeti érzék, kiveszett az érdeklődés a valós, az igazi, a meg nem tagadott ősi múltunk iránt. Nem csoda ez, hiszen a mai hatvan éven aluliak nemzedékeit a kommunista uralom marxista-leninista történelmi materializmusával etették hosszú évtizedeken át, ame (Tudomány)

Jankovics Marcell
„Vadat űzni feljövének” 2/2

„Ménrót, az óriás, a nyelvek összezavarásának kezdete után Eviláth földjére költözött, amely vidéket az idő tájt Perzsiának neveztek, s ott feleségétől, Enethtől két fia született, ti. Hunor és Magyar, akiktől a hunok, vagyis magyarok származtak. […] Történt egy napon, hogy amint kimentek vadászni, a pusztaságban egy szarvasünő bukkant fel előttük, s amint űzőbe vették, az a maeotisi ingoványokba menekült e... lőlük. Mivel itt teljesen eltűnt a szemük elől, sokáig keresték, (Tudomány)

Tusnády László
A nyelvek világa és Kossuth Lajos 1/2

Régóta izgat ez a kérdés, de tisztában vagyok azzal, hogy teljes, végleges megoldásra nem számíthatok, mert ebben az esetben az emberi tehetség titkát is meg kellene fejtenem. Az pedig lehetetlen. Elfogadom azt a véleményt, amely szerint hamarabb ismerjük meg az összes csillagot, mint az emberi szellemnek ezt a legnagyobb rejtélyét. Tudom jól, hogy mindaz, ami Kossuth Lajost a nyelvekhez kötötte, emberi kiteljesedésének csupán egy része volt. (Tudomány)

Tusnády László
A nyelvek világa és Kossuth Lajos 2/2

Hitt a teremtő fejlődésben. Úgy élt, hogy érvényes volt rá a közmondás: „Ki ezen a világon vet, a túlvilágon arat”. Szóvetése az emberi tehetség, teljesítmény csúcsa, ritka magassága. Mikor már vezető politikus volt, még kevésbé kímélte magát, mint korábban. Az alvásra, az étkezésre is nagyobb figyelmet kellett volna szentelnie. Nem csupán a gazdasági, pénzügyi nehézségeink orvoslására fordította ma... radék idejét, hanem erejét szinte pazarolva, koptatva készült a beszédeire. (Tudomány)

Szerkesztő A
Megvannak Petőfi hamvai

Ha még mindig kételkedne benne, a Magyar Tudományos Akadémiának kell bebizonyítania, hogy Barguzinban NEM Petőfi Sándor hamvait találták meg! A Magyarok Világszövetsége Petőfi Sándor Bizottsága meghívásos értekezletének részvevői számos kérdésben éles, olykor szenvedélyektől sem mentes vitát folytattak, egyben azonban kivétel nélkül egyetértettek: MOSTANTÓL KEZDVE AZ MTA A SOROS. Ahhoz u... gyanis, hogy 1989-ben a burjátföldi BARGUZINBAN Petőfi Sándor hamvait találta meg a Morvai Ferenc vezette expedíció, (Tudomány)

Szerkesztő A
Személyazonosítás egy hajszálból?

Miből van egy hajszál? Megőrzi-e épségét több száz éven át is? Milyen módszerekkel vizsgálhatjuk a szerkezetét és az összetételét? Mit tudunk ezekből a vizsgálatokból? Azonosítható-e egy több mint száz éve meghalt személy - Petőfi Sándor - két hajmintából? Az emberi test nagy részét (a tenyér, a talp, az ujjak, az ajakpír és a fityma kivételével), bár igen különböző erősségben, mindenütt szőrzet borítja. A magyar nyelv - hasonlóan (Tudomány)

Erdély-szerkesztő
Megvannak Petőfi hamvai

Ha még mindig kételkedne benne, a Magyar Tudományos Akadémiának kell bebizonyítania, hogy Barguzinban NEM Petőfi Sándor hamvait találták meg! A Magyarok Világszövetsége Petőfi Sándor Bizottsága meghívásos értekezletének részvevői számos kérdésben éles, olykor szenvedélyektől sem mentes vitát folytattak, egyben azonban kivétel nélkül egyetértettek: MOSTANTÓL KEZDVE AZ MTA A SOROS. Ahhoz u... gyanis, hogy 1989-ben a burjátföldi (Tudomány)

Szerkesztő A
Szászfalvi László: Wass Albert erkölcsi üzenete

Cselekednünk kell konok kitartással! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Honfitársaim!Emlékező és Ünneplő Gyülekezet! Wass Albertről beszélni – főleg néhány percben – rendkívül nehéz és merésznek tűnő vállalkozás. Rendkívül nehéz, mert sorsa kilenc évtized emberi hányattatás, életműve hatalmas és szerteágazó, mely részben még feldolgozatlan és a nemzet széles rétegeivel még megismertetendő feladat. Ugyanakkor Wass Albertről beszélni (Tudomány)

Jankovics Marcell
Medvetisztelet

Vad karmú Karmos Vadállatnak ünnepén – A medvekultuszról. (A ’Leszállt a Medve az Égből’ jobb cím, ha nem baj, hogy ez volt a címe Képes Géza vonatkozó műfordításainak is.) Mackó úr - Sebők Zsigmond (1861-1916), apáink és az én nemzedékem nagy mesemondója teremtette meg Mackó urat. Ki tudja, talán azért urazta a gyerekek körében utóbb játékállatként oly kelendő barnamedvét, mert szíve mélyén érezte, eleink valamikor tényleg... (Tudomány)

Bakay Kornél
A kommunizmus: Az emberi gonoszság felülmúlhatatlan tobzódásának eszméje és gyakorlata

Gondolatok a kommunizmus áldozatainak emléknapján - 1918. decemberében Rosa Luxemburg ezt írta: „Az emberiség legmagasabb rendű eszméi nevében, ellenségeinkkel szemben ez a jelszó: nyomd ki a szemét, térdelj a mellkasára!“ Négy évvel később V. I. Lenin ezt a parancsot adta: „A reakciós papságnak és a reakciós burzsoáziának minél több képviselőjét sikerül kivégezni, annál jobb!“ Miklós cár és családja vadállati lemészárlására is Lenin adta ki az utasítást. (Tudomány)

Nyiri Péter - A Magyar Nyelv Múzeuma
Jókai Mórról

„Nem mondok én ódát dicséretedre,/Mint a magyar költészet nagyjai,/Furulyaszó az én versem, merengve/És andalogva hódol, Jókai!/A régi gyermek hálás szíve áldoz/Mesemondó, nagy gyermekünk, neked,/Ki földeríted a magyar családot,/Ha sorsunk egén beesteledett.” (Juhász Gyula: Ének Jókairól) - 185 éve, 1825. február 18-án született Jókai Mór, prózairodalmunk egyik legnagyobb, külföldön is – már életében – elismert alakja. Művészetéről megoszlanak a vélemények, vannak, akik ifjúsági (Tudomány)

Jankovics Marcell
A rejtelmes sziget

Az általam ismert szimbólumszótárak, lexikonok egyikében sem található „sziget” szócikk (a mi Jelképtárunkban sem). Nem tudom, miért nem, hiszen a felkérést követően, hogy a most induló Délsziget című folyóiratba írjak a sziget szimbolikájáról, sűrű egymásutánban jutottak eszembe a témába illő ifjúkori olvasmányaim: az Odüsszeia, Szindbád tengerész történetei az Ezeregyéjszaka meséiből, Gulliver utazásai Swifttől, Vörösmarty Délszigete, a Jókai ... (Tudomány)

Jankovics Marcell
Amiből semmi sem lett

A nevemhez köthetők munkák megtalálhatók a honlapomon. Itt jön a többi. A jelentéktelenebbeket és azokat, amelyek kevés időmet rabolták el, mellőzöm. Továbbá azokat is, amelyeket nem akartam nyilvánosságra hozni, vagy amelyekből még lehet valami. ’64. Indul az első Gusztáv-sorozat. A 68 elkészült epizód mellett sok ötletünk nem valósult meg. Többet már képes-forgatókönyvi formában dobott vissza a stúdióvezető. (A legtöbb Gusztáv-film ... (Tudomány)

Jankovics Marcell
Híd

A kultúra válságáról (2008. május 31-én a pannonhalmi bencés találkozón elhangzott előadásom összefoglalása.) - Híd címmel beszéltem a kultúra válságáról, és arról, mit ró ez feladatként, tennivalóként mindnyájunkra, minden bencés diákra, közülük is a nemzedékemhez tartozókra. A híd jelkép. A híd a cselekvő jelen, mely összeköti a megálmodott, tervezett jövőt a már lezárt, tapasztalatként és kimeríthetetlen kincstárként szolgáló múlttal. Híd az is, ami (Tudomány)

Jankovics Marcell
Más az a Nap

Előadásomnak az volt a célja, hogy fölmutassam az ókori napkultusz tudományos igényre utaló és gazdasági célzatú elemeit. - A háromszögletű egyiptomi napjelkép. - Nut ég-, helyesen tejútistennőt Dendera római kori Háthor templomában úgy ábrázolják, amint az ágyékából kelő Nap beragyogja Háthor istennőt. Nutról úgy beszélnek, mint aki este fölfalja és reggel újraszüli a Napot, ennek megfelelően is látható. A későkortól kezdve ez arra is utalt (Tudomány)

Szerkesztő B
Fogarasi Miklós: Naponta találkozom Wass Albert karaktereivel

„Szép kis emlékévnek nézünk elébe.” Valóban így van, mert aki olvasta már Wass Albert műveinek egyikét-másikát, az valóban úgy gondolja, hogy nagyszerű irodalmi érték, felemelő lelki panorámakép birtokába jutott. Persze nem minden Wass-alkotás nemes mű a kifejezés klasszikus értelmében, de talán megengedhető valakinek, aki – az „Adjátok vissza a hegyeimet!” című önéletrajzi regény tanúsága szerint – az emberi szűklátókörűség, arrogancia, cinizmus, primitív aljasság számtalan (Tudomány)

Tusnády László
Vázlat egy vers mindenségéről. Ady Endre: A föl-földobott kő 4/5

Mily természetes, hogy az ismétlésnek, visszatérésnek erősítő szerepe van, de van olyan mód, amellyel ennél még nagyobb hatást is lehet elérni: ez akkor következik be, ha a visszatérés vitathatatlanul jelen van, bizonyos elemek viszont megváltoznak, és épp ez a változás is segíti a fokozást. Ez történik a költemény tetőpontján: az ötödik versszak elején: csupán a „föl-föl-” (valójában az igekötő) és középen a „kő” maradt meg a sorból, tartalmi szempontból mégis ismétlésnek tekintem, valóban az. (Tudomány)

Tusnády László
Vázlat egy vers mindenségéről. Ady Endre: A föl-földobott kő 3/5

Tudom, hogy épp a vers szerkezete kapcsán lehet leginkább hangsúlyozni azt, hogy lehet, a költő azt eleve nem akarta, hogy az a törvényszerűség épp úgy legyen meg, ahogy ma meglátjuk, ahogyan állítjuk. A költemény a rejtélyes és többnyire ismeretlen emberi tehetség csoda-virágzása; kristályrendjére szerintem szabad rácsodálkoznunk, mert ami bizonyos összefüggés alapján egy műben benne van, annak a feltárása, megnevezése fontos, hiszen még a véletlen is erősítheti a mű szépségét. (Tudomány)

Tusnády László
Csokonai Vitéz Mihály, Kőrösi Csoma Sándor kortársa 1/3

1845-ben a húszéves Jókai Mór édesanyjával kocsin utazott. Baleset érte őket. Segítséget kellett kérni, és ahova betértek, ott éppen Lillával találkoztak – Csokonai hajdani szerelmével. A költő már negyven éve halott volt, de az ifjú író lelkét megérintette ez a találkozás. Izgatta Csokonai sorsa, és meglátta ebben a korán elhunyt, gyenge fizikumú lángészben azt az erőt, amely feléledt, és tovább munkált a reformkor nagyjaiban. A magyar történelem (Tudomány)

Tusnády László
Csokonai Vitéz Mihály, Kőrösi Csoma Sándor kortársa 1/3

1845-ben a húszéves Jókai Mór édesanyjával kocsin utazott. Baleset érte őket. Segítséget kellett kérni, és ahova betértek, ott éppen Lillával találkoztak – Csokonai hajdani szerelmével. A költő már negyven éve halott volt, de az ifjú író lelkét megérintette ez a találkozás. Izgatta Csokonai sorsa, és meglátta ebben a korán elhunyt, gyenge fizikumú lángészben azt az erőt, amely feléledt, és tovább munkált a reformkor nagyjaiban. A magyar történelem (Tudomány)

Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap