Vers

Szerkesztő A
Vörösmarty: A korcsokhoz

Hová rohantok átkozott gonosz fiak?/ Mi készt ezekre? büntetlen/ Fog hát az undok visszaélés bennetek/ Tenyészni, gyáva fajzatok?/ Az ezredes veszély alatt nyögő hazát,/ Midőn serényen ébredez,/ Imez fajúltak átkosan kelő hada/ Alázza, dúlja, dönti meg./ Attila nyelve (melynek intő hangira/ Remegve tért ki a világ/ Előled, ó nagy hős!) íme dicső, talál/ Korunkban ennyi megvetőt./ Az, ami lételünknek őre, s nemzetünk/ Fő kincse szenved (Vers)

Szerkesztő A
Vörösmarty Mihály: Szigetvár

Láttam veszélyes tájadat, oh Sziget! / Előttem állott roskadozó falad, / Előttem a múlt kor csatái / S gyászba borúlt ege Hunniának. // Itt késve mérgét nyelte az agg török; / Itt táboroztak népei dölyfösen, / Ott fenn erős, de számra kisded, / S győzve fogyó hadaink tanyáztak. // S onnan, ha kellett; mint az egek nyila / A záporoknak vad zuhanási közt, / Csattogva, sujtva, száz halálban / Törtek alá rabölő haraggal. // Kétszázezerrel víva meg (Vers)

Jókai Anna
Krónikásének (1956–2006)

KÖTELEZŐ OLVASMÁNY! // …akik leseperték, besöpörték / akik átvertek, megvertek / akik szónokoltak, elnémítottak / akik ránk nevettek, kiröhögtek // kuss, burzsuj / huj, proletár / isten, haza / soha már! / Nem lesz többé senki szegény / ököllel üt aki legény / népautó, éji csengő / törpe legyen aki felnő / a három színből csak a piros fehér és zöld sunyin tilos. Októberi arany napok / szabadság vagy gyáva rabok / „ez a kérdés, válasszatok” a rádióban Sors-... szimfónia az utcán ropogó fegyverek / táncolva (Vers)

Szerkesztő A
Batsányi János: A hazai nyelv és tudományosság

Tekints, ó Nemzetem! neved új díszére, / Tekints hív munkásid serény erkölcsére; / Figyelmezz költőid szíves énekére, - / S nézz derülő napod hajnali fényére. // Bízván nagy istened régi jóságában, / S nem csüggedvén a sors kemény ostromában, / Lásd, mely helyet foglalsz a népek sorában, / S mit várhatsz az idők további folytában! // Kijövén elődink hét fejedelmével, / Megráztad Európát karod erejével; / S harcolván küszködvén Ozmán vad népével, / Megváltottad újra bajnokid vérével. (Vers)

Turcsány Péter
Látomás Dalmát partokon

A móló mögötti kékes domborulat/ a lüktető tenger hátterében,/ kékes domborulat távoli nyúlványa –/ egy hanyattfekvő inka Isten/ arcának profilja: az ég kékjét/ belélegző ajkak, a meghosszabbodott nyak,/ és a vitorlaként emelkedő orr,/ a nem földi tájakat vizslató szem/ ráncai, a homlok nyugodt dombja;/ ó, inka Isten látomása,/ milyen értelmet hozol nekünk/ e parti fürdőzés dalmát vegetációjába?// A hely sugallata (Vers)

Szerkesztő A
Krónikásének (1956–2006)

KÖTELEZŐ OLVASMÁNY! // …akik leseperték, besöpörték / akik átvertek, megvertek / akik szónokoltak, elnémítottak / akik ránk nevettek, kiröhögtek // kuss, burzsuj / huj, proletár / isten, haza / soha már! / Nem lesz többé senki szegény / ököllel üt aki legény / népautó, éji csengő / törpe legyen aki felnő / a három színből csak a piros fehér és zöld sunyin tilos. Októberi arany napok / szabadság vagy gyáva rabok / „ez a kérdés, válasszatok” a rádióban Sors-... szimfónia az utcán ropogó fegyverek / táncolva (Vers)

Jókai Anna
Felismerés

Felismerés / / / Gergely Ágnes születésnapjára / / Neked a bedeszkázott ablak. / / Nekem egy kulcsrazárt szoba. / / A jelen múlandó. / / A múlt nem múlik el soha. / / Vékony páncélt adott az Isten – / / de a kard erős, hogy segítsen. / / A versed szétveri az árnyat. / / Nehéz volt. / / Megcsináltad. / / / / Felismerés / / / Gergely Ágnes születésnapjára / / Neked a bedeszkázott ablak. / / Nekem egy kulcsrazárt szoba. / / A jelen múlandó. / / A múlt nem múlik el soha. / / Magyar Irodalmi Lap / / / (Vers)

Csata Ernő
Az elmenő balladája - Balada celui plecat

Mircea Dinescu: Az elmenő balladája - Balada celui plecat / (Fordította Csata Ernő) // Szerelmeim okos csúnyák / és szép esztelenek, / elkerült első szerelmetek, / rám várni megunt már. // Az angyal görbe körömmel / belém nőtt, húsomba vájt, / ajándékotok halottas kalács / és gyászkocsi gólya csőrrel. // Itt a napok betegen tengődők, / mint farmot megjárt cselédek. / Az ondót nagyítóval néztétek, / Ahogy eveznek a cigány ősök. // Gyerünk! Széltében-hosszában / űztetek, ha nem voltam otthon. / (Vers)

Turcsány Péter
Én és te

Én és te / Én szétszaggattam, / te sűrűbbre / szőtted magad körül / a sors szálait. / A jövő bizonytalan, / bár biztosítanád magad, / de a szeretet / szeretteidnek visszaad. / Életem fullánkját / lelkemből kiszedte Isten, / kérem, hogy kételyeidből / téged is kisegítsen. // Magam magamhoz / Idegverések apálya nyugszik el, / sorsod öblének partjain. / Mit nem zúzott szét benned / ez a rád támadt cunami?! / Már magad sem voltál kiáltó lény / hajótöröttek roncshajóján, / de pusztulásnak vetett, / önmagát fölfaló (Vers)

Turcsány Péter
Szivárvány-boltú kapu…

Kapu a Pilisre, így képzellek én el, / táncoló véset, teli hajlattal, fénnyel, / mesélő turbán-hegy, török és szerb sírok, / mellőlük mégiscsak magyar gyermek kémlel: / jobbra, gesztenyés dombok fölött Petőfi / szívét a Kőhegyen még vihar felhőzi, / de lent, egy dunai sziget csuka-orrán / Jékely, a költő ül s csuka akad horgán, // már neve is ősidők emlékére rímel, / Árpád-fi volt Zolta – s Áprilyé Zoltán, // s szemből, a hegyek dobogó mélyeiből / magyar hit dübög (Vers)

Turcsány Péter
Énekek éneke – az elemekről (Négykezes, 35 év után) S. E. művésznővel

Tűz és fény, agyagból, / anyagból gyúrt lélekkel lehelt... / Most is, természetesen, az vagy, akinek megismertelek. // Kiáltok Égnek, roskadozom Földnek. // Égnek vetsz lobot. Földnek magot. / Magadat szórod. Magaddal óvod. // Isten... ember, adj magot! / Mit égnek, földnek szétoszthatok. // Kezedből-kezembe... // Érintések az éteren át – / evezések az égi tavon. / Szemünk, a távoli, mélybe bukik, / mint a halászó hattyúké. // Kincsük a tiéd. Kincsük enyém. // Közös lét...szikrázó szirt... / habot emel, (Vers)

Turcsány Péter
Évezredváltó pirkadat

Mi volt, mi lesz apáink s e század titka? / Isonzó, Don? Auswitz, Hirosíma, / Szerbia? Kinek, mitől ki előtt, / s miért kellene pirulnia? / Asszonyomnak kell-e? / Gyermekeimnek kell-e? Barátaimnak kell-e?/ Tavaszban virághab-rokolyás, nyárban/ újszülött termést ringató fáimnak miért/ kellene?/ S úsztatónk vizén a kacsanyom-/ horzsolta tó arcvonásainak, hol gyöngytyúk/ s vadlúd megett fácán is talál szemet –/ miért kellene?/ Arcborító alkonyi (Vers)

Szerkesztő B
Kisfaludi Károly: Mohács

Hősvértől pirosult gyásztér, sóhajtva köszöntlek, / Nemzeti nagylétünk nagy temetője, Mohács! / Hollószárnyaival lebegett a zordon Enyészet, / S pusztitó erejét rád viharozta dühe, / S vak diadalma jelét robogó villámival itten / Honni vitéz seregink holttetemikre süté. / Tomori! büszke vezér! mért hagytad el érseki széked; / Nem halt volna hazánk disze, virága veled. / Harcz tüze lángitá bizton viadalra kikelted', / S érted mennyi dicsők estenek ál... dozatul! (Vers)

Turcsány Péter
Ithaka első éjszakáján

Isteni sarj maradéka – nyitottam a partra szemem:/ üllő-fényes a dombhát – alkonyi csöndre feszül,/ esti darázsraj a nép, hazaszáll, kikötőkbe szorul,/ indul az ösvény, megnyíló repedése a völgynek – /fölvezet arra, ahol csak a hold meg a cédrus az út,/ pillanat-íve a földnek kéken az égre vetül!/ Árny-lugasában az ember bújik társaival,/ mulatozik s dala veri el baglyok tűznéző huhogását.// Isteni sarj maradéka – nyitottam a csöndre fülem,/ vártak a csúcsok... (Vers)

Csata Ernő
Semmelweis láz

Semmelweis Ignác mindössze 47 éves volt, amikor feleségével és kislányával Bécsbe, egy bőrgyógyász barátjának klinikájára utazott, ahol legnagyobb megdöbbenésére az ápolók közölték vele, hogy egy elmegyógyintézetben van, ahová őrültként utalták be. Amikor tiltakozott, brutálisan megverték, kényszerzubbonyt adtak rá, több csontját eltörték. Orvosi ellátás nélkül a sebek elfertőződtek és vérmérgezést kapott, hamarosan pokoli kínok között halt meg az anyák megmentője... (Vers)

Szerkesztő A
Emlékezz, hogy emlékeztess!

– Moldvai magyar Passió –// I.// A lélek, ha szállna,/ mi bennem él,/ A láng, ha volna szárnya,/ mely hozzátok ér –/ Eggyé lobogna mind a fény/ köszönteni magas Urát!// Kifordított subánk,/ Csángó-hazánk,/ Báránybőr-meleged/ már nem áld,/ tegyél csodát!/ Terítsed mégis reánk/ Emlék-hazánk,/ Emlék-hazánk./ Urunk, te Magasságos!/ Tegyél csodát,/ tegyél csodát!// Mert megállta hányszor,/ hogy magalázták százszor, (Vers)

Szerkesztő B
Kölcsey Ferenc: Emléklapra - Töredékek

Emléklapra // Négy szócskát üzenek, vésd jól kebeledbe, s fiadnak / Hagyd örökűl ha kihúnysz: A HAZA MINDEN ELŐTT. // Pozsony, 1833. június 14. /// Felírás Kende Zsigmond házára // Alkota munkás kéz engem; s a szőke Szamosnak / Partjain a költő lát vala s renge felém: / Ház, örökülj; s vídám békével tartsad öledben / Gazdád, s gyermekeit, s hív unokái sorát! // 1833 /// Szép Erdély.... // Töredék // Szép Erdély barna fürtű (Vers)

Csata Ernő
A ház kigyója - Șarpele casei

Marin Sorescu: A ház kígyója - Şarpele casei, (Fordította: Csata Ernő) // Az udvarról jött és besiklott a lyukon / A ház alatti pincébe. / Egy örvös kígyó volt, inkább fehér, fehéres. / George gyerek volt: ‒ Ni a kígyó, ni a kígyó! // És anyám: Ne üsd meg, / Ez a ház kígyója. / Nem bánt. / Egyelőre nem marta meg. // De egy fél év vagy egy év múlva / Újra megjelent. És egy bunkósbottal megütötte. / Feltekeredett a botra és ő felemelte / A botot, szinte a fejére hullott. // (Vers)

Szerkesztő A
Kölcsey: Huszt - Töredék

Huszt // Bús düledékeiden, Husztnak romvára megállék;/ Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold. / Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott / Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém. / És mond: Honfi, mit ér epedő kebel e romok ormán? / Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér? / Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort; / Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl! / Cseke, 1831. december 29. // ... (Vers)

Szerkesztő B
Babits Mihály - Délszaki emlékek

Olyan meztelen volt az ég / fényes köldökével, a nappal; / akár egy szemérmetlen őrült, / ugy ünnepelte önmagát. / / A kába tó fehéren izzott / s ugy hullt rá a fekete hegy / bozontosan; kacagtak véres / foggal a gránátalmafák. / / Guruló, tüskés gesztenyék / csiklandozták a buja föld / néger husát; a fény sötétkék / nyelvei nyalták a tarajt, / hol az erdőtüzek kiégett / tarlói ujravörösödtek, / mint napvaditó lobogók / s most (Vers)

Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap