Rovatok

Sajdik Ferenc
Arany János: Házasság (1)

Illusztráció Arany János verséhez. (Humor)

Czinege József
Trilógia 1/3

A Trilógia nem létező életek után kutat, ahol az illúziók hazugságokba taszítják az embert. A szerelem és a rég elfelejtett barátságok ébresztik rá a szereplőket valódi életükre. John Miller író, a világ legboldogabb emberének érzi magát. Amikor azonban, egy húsz éve nem látott barátja öngyilkos lesz, minden megváltozik. Lánya, a gimnazista Jessica, szörnyű lelki harcot vív a szerelemmel, amely végül egész világa szétesését okozza. - John Miller a pezsgőspohár után (Novella)

Jókai Anna
Ami „tilos”

Lázár Ervin: A hétfejű tündérkapcsán Valamit láttunk, hallottunk; tetszett vagy nem tetszett. A képernyő sötét már, a ruhatár kiürült, megszűnnek a rádióhangok. A kritika megkísérli a szakszerű bírálatot – a néző, hallgató elolvassa vagy sem, egyetért vagy a fejét csóválja. Tőlem ne várjanak elemző kritikát, hírverő ismertetéseket. Inkább arra kérem Önöket: kalandozzunk! Kalandozzunk együtt, tartsanak velem! Mert akár jót, akár rosszat kínáltak elénk,... (Novella)

Turcsány Péter
Írói igazságtétel

Wass Albert Az asszony és az idegen c. dramolett előhangja. A főszereplő Asszony és az Idegen drámai találkozásának mintáját Wass Albert házasságának megromlása adja. Zseniális csúsztatással a fehér rózsával érkező idegen – mint az írói igazságtevés maga – leplezi le a gazdag szépasszony életének kiüresedését, férjéhez, gyermekeihez és szeretőjéhez fűződő kapcsolatainak álságait: „Soha még annyi dolgom nem volt, mint éppen most” –... (Novella)

Doma-Mikó István
Az ebéd

Az eperfa alatt töpörödött kis öregember falatozott. Kalapja illedelmesen a kecskelábú asztal sarkán nyugodott, előtte újságpapíron egy karéj kenyér és két szem főtt krumpli. Egy hatalmas bugylibicskával időnként leszelt egy karikát a krumpliból. Úgy vágta körbe a hüvelykujjával megtámasztva, mint mások a drága kolbászt: vékonyra, finomra, abban a titkos reményben, hogy úgy több lesz. Az asztal sarkán a pihekönnyű fuvallat meglibbentett egy papírcsomót;... (Novella)

Doma-Mikó István
Tora-tora-tora!

Exkluzív riport a Pearl Harbort megtámadó vadászpilótával. - A tora japánul tigris, háromszor mondva pedig a jelszó, amely 1941. december 8.-án elindította Pearl Harbor bombázását, s ezzel Japán hadba lépését Amerika ellen. A hatvanas évek bestsellere lett az eseményeket felelevenítő Tora-tora-tora című könyv, 1970-ben pedig nagy sikert aratott megfilmesítése. Mindkettő megemlékezik Muranaka vadászpilótáról: "Fucsita kapitány egyfolytában a felderítőgépek (Riport-tudósítás)

Jókai Anna
A gondolati utat magam küzdöttem ki

A Somogykérdései – a „pedagógia” számára – Jókai Annához – Arra kérem, beszéljünk hajdani iskolai élményeiről. Milyen útravalóval látták el tanárai? – Az iskolai élmények a gyerek jellemén, alkatán kívül, három dologtól függenek: az adott történelmi kortól, az iskola helyétől, környezetétől és az éppen ott és akkor tanító pedagógus személyiségétől. A kor „levegőjét” nem lehet kicselezni, minden iskolába beszivárog, (Novella)

Kolta Dóra
A Kelet-motívum újjáéledése - Orientalista gondolatok Ady prózájában

Európa és a Kelet. Az európai ember gondolkodásában a történelem kezdete óta fontos szerepet foglal el a Kelet, ez a titokzatos, gazdag vagy szegény, elbűvölő vagy primitívnek ítélt távoli hely, amelyet a kontinens lakója hallomásból, útleírásokból, ritkábban saját tapasztalataiból ismer. Ez a „Kelet” lehet (Publicisztika)

Bódai-Soós Judit
Eszem-iszom beszéd

Nem is gondoljuk, hogy az evés-ivás szerepe milyen jelentős mindennapi beszédünkben. Pedig szófordulatok, egyszerű kifejezések, szólások és mondások tucatjai utalnak ételre, italra vagy ezek elfogyasztására valamilyen módon. Nem kerülgetem hát tovább a témát, mint macska a forró a kását, hanem egyenesen belecsapok a lecsóba: Képzeljünk csak magunk elé egy tehetős fickót jó zsíros állással és egy cukorfalat barátnővel! Emberünk nagy kanállal... (Publicisztika)

Tandori Dezső
Lábon vett filozófia - Átlényegítő bor?

Átszellemítő volt a bor Szekszárdon, ahová az ötvenes évek végén Mészöly Miklóssal, akkori mesteremmel és nálam jó másfél évtizeddel idősebb barátommal szüretre néhányszor elmehettem; mikor várakoznunk kellett a buszcsatlakozásra, „möszjő, möszjő”, intett Miklós, „Presszóba ülni? Kocsmába.” S milyen igaza volt. Nem részletezem, mi minden munkálatban vettem részt hamarost már nem is oly nagyon... (Humor)

Balogh Bertalan
Nietzsche, Párizs, Mexikó. gőzgép és Sartre

Nietzsche mondja: "...Lustaságra hajlamos az ember. Szokások és kész vélemények mögé rejtőzik... Tudja, hogy sántít a dolog, tehát rejtőzik, mint a rossz lelkiismeret. Miért? A szomszédok megszólásától fél, akik ugyancsak kész vélemények mögül ítélik meg őt. Csak a művész gyűlöli a kölcsönzött álláspontos élet szolgai voltát... és le akarja leplezni a rejtőző ember rossz lelkiismeretét... és meg akarja neki... (Novella)

Merényi Krisztián
A hold gyermeke

A sötét, penészes bérlakás negyedik emeletén él Liza. Hosszú szőkésbarna hajjal, hatalmas kék szemekkel áldotta meg az Isten. Hiába a nagyváros, mintha a világ elől dugták volna el. Napjai monoton telnek, ideje nagy részét székében tölti; tágas ablakából órákig nézi a várost. Heléna nővér reggel érkezik, napnyugtakor távozik. Délben a közeli parkon sétálnak át. A ligetből kiérve Heléna így szól: – Meglátogatjuk a fodrász nénit? – Nem akarja méni! (Novella)

Vadászi Árpád
Sírfeliratok

A Három Sasban, itt helybe’/ egy széklábbal ütötték fejbe.// Nem védett az amulettem,/ a tűzvészben hamu lettem.// A depresszió miatt volt állandóan bágyadt,/ csak a koporsó kedvéért hagyta el az ágyat.// Azok között kísértek,/ akik a temetőbe kísértek.// Az élet és halál közt vékony az árok,/ itt a túlsó oldalon mindenkit várok.// Míg éltem, humoros ember voltam,/ de most szellemesebb vagyok holtan.// Már több ízbe’/ esett vízbe,/ (Humor)

Turcsány Péter
Naplórészlet, 2008 tavasz

Este édesapámék hadifogság-könyvét olvastam el most már kinyomtatva: Dömsödy Aurél: Soha ilyen vendégséget! Szőnyeg alá söpört történelem – lehetne a programunk címe, amiben az ilyen és hasonló múltra vonatkozó könyveket együtt kellene említeni a hasonlóan kiadott 56-os, kitelepítéses és egyéb korábban agyonhallgatott témákkal. xxx Pünkösd: feladat - szoboravatás Taksonyon. Lelki realitás: ... (Publicisztika)

Sajdik Ferenc
Petőfi Sándor: A boldog pestiek (2)

Illusztráció Petőfi Sándor verséhez (Humor)

Jókai Anna
A könyvtár

Tíz-tizenkét éves lehettem, amikor először láttam könyvtári környezetet. Fölfedeztem egy magánkölcsönkönyvtárat, ahol egyúttal eladás is folyt. Azóta sem olvastam annyit, mint gyermekkoromban, jóformán az volt akkor minden szórakozásom. Ez a boltos azt hirdette, naponta cserél, ha a „kuncsaft” úgy kívánja. De egyedüli jelenség lehettem, ahogy valóban minden egymást követő napon megjelentem az egérszagú boltocskában, hónom alatt a kiolvasott könyvvel, s izgatottan (Novella)

Lászlóffy Csaba
A költő(k) élete

Végrendelet helyett E.-nek// Nincs ígéretes fiatalság, nincs ürügy./ Felfaltál minden energiafölösleget,/ fölfogtál minden fölfoghatatlant,/ az Isten képzetét is beleértve./ Trágyáztad bőven a történelmi talajt,/ elűzted együgyű vagy jóhiszemű/ őrangyalaidat. Már csak ösztöneid/ mutatnak fügét mohóságodnak/ tudás és nem tudás határán./ Mi lesz hazával, társsal, ellenséggel/ s az öt-hat kirámolatlan, telt fiókkal? –/ Néhány egyéniséggel találkozhatsz (Vers)

Hetényi Zsuzsa
Ivan Csonkin katona élete és különleges kalandjai

Volt ez vagy sosem volt, ki tudná ma már megmondani, hisz az eset, amivel történetünk (amely mind a mai napig tart) elkezdődött, olyan régen esett meg Vörösfalván, hogy aligha akad már élő szemtanúja. De akik még élnek, azok sem egyformán mondják el, sőt van, aki nem is emlékszik rá. Igaz ami igaz, nem is olyan fontos esemény, hogy érdemes lenne oly sokáig fejben tartani. Ami engem illet, én mindent egybegyűjtöttem, (Novella)

Doma-Mikó István
Hiroshima akkor

1945. augusztus 15-én Japán császára, Hirohito rádiószózatában bejelentette, hogy az ország elfogadja a feltétel nélküli kapitulációt. A bejelentés az országszerte rádiók előtt várakozó népnek hatalmas traumát okozott. Mindaddig szentül hittek a japán győzelemben. Ugyanakkor megnyugvással is fogadták a háború hirtelen befejezését, mert nem jönnek többé az amerikai B-29-es nehézbombázók. Az ország minden jelentősebb városa romokban hevert, s még elkeseredni sem maradt idejük, (Riport-tudósítás)

Balogh Bertalan
Sophia Loren, megy egyéb...

Szép a nagyvilág, lenyűgöző a gazdagságával, tájaival, vitalitásával és végtelenségével. És szép Sophia Loren is. Különösen a fiatalkori képein. Minden szemöldökszőr, minden szempilla-szál, minden pihe tudományosan ápolt az arcán... mintha eleven ékszer lenne. A szoba falára pillantok. Anyám régi képe áll ott. Természetesen. És nem tenyész-színésznőké. Szép. Csak másképpen. Tartalmában (Publicisztika)

Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap