Publicisztika

Balogh Bertalan
Írás és zene

És volt egy Móricz Zsigmond. Azóta minden magyar írópalánta azt a hangot próbálja folytatni, legalábbis kezdetben, és évtizedeket veszít el, mire önmaga igazi hangjához eljut, ha eljut, ami esetleg éppen olyan tiszta lenne, mint a jó öregé. A leges-legelején kellene tisztában lenni azzal, hogy mindenki más, és mindenki különleges is. És rövid az élet... A technika világában is hátrányos tud lenni a bevett és ismert út gépies követése. Legalább húsz évet (Publicisztika)

Turcsány Péter
A Wass-család múltja – valóság és legendák

2. Történelmi szolgálatok, a grófi cím elnyerése, nemzeti tragédiák túlélése - „A Tóvidék egykoron Czegében virágoztatta iskoláját a legrégibb idő óta. Czege iskolája egyike a legrégebbieknek. A reformációt megelőzőleg már fennállott. A Wass-család patronálta iskola már 1622-ben az épségben lévő kőtemplom mellett feküdt. Ma is itt van, csak nem mi birtokoljuk.” „A gróf Wass-család egyike a megye legtörzsökösebb főnemesi családjának (Publicisztika)

Cservenka Attila
Csoportérdek

Jelenleg még egy nemzetnek nevezett csoporthoz tartozunk. A csoport szabályok mentén szerveződik, ezeket a szabályokat lehetőség szerint a szám szerinti többség szemtől szembe vállalt morálja mentén kell megalkotni. Ha teljesen szabadjára engedjük kisebb csoportok szerveződését, akkor egyre gyengébb lesz a fentiekben említett nemzeti csoport. A kisebb csoportok hajlamosak lesznek nem figyelembe venni más csoportok érdekeit. Az oktatás kü... (Publicisztika)

Polszerkesztő2
Bolyongó Láng

Egy utcanév-nem-adás margójára - Tormay Cécile a századforduló legnagyobb magyar írónője. Lelkében izzón magyar, műveltségében teljesen nyugati. Stílusművészetének koronája hatalmas trilógiája; az "Ősi küldött", amelyben a Kelet és Nyugat két malomköve közé szorult tragikus magyar sors nagy regényét írta meg. A "Napkelet" című folyóiratában ő gyűjtötte össze a világháború után induló új magyar nemzedéket, szinte írói sikereit (Publicisztika)

Rudnai Gábor
Az űrkutatás Ikaroszai

Az oratórium narrátor és kórus váltakozására épül. A narrátor farmernadrágos, kockás inges férfi, a feketébe öltözött kórus öt férfiból és két nőből áll. A halottak kórusa az űrhajó héttagú személyzetét jeleníti meg. A nézőtérre érkező közönséget fogadó színpadkép: szobortalapzat-szerű emelvényen az űrhajó roncsa, a szobortalapzat körül ül a kórus, hátát a talapzatnak döntve, felhúzott, átkulcsolt térddel, fejét a térdére hajtva. Zene: az... (Publicisztika)

Kühne Katalin
A hit ereje

Két nagyszerű emberről szól, akik a hit erejét mutatták meg, ezáltal a fiatalok számára is reményt adtak életük példájával. Templomok csöndje, áhítat, imák. A gyertyák pislákolnak, halk orgonaszó hallatszik. Térdelő, fejüket alázattal lehajtó emberek imádkoznak összekulcsolt kezekkel. Több évtizeden át titokban hallgattunk misét vasárnaponként. Szépen felöltöztünk, lelkünket is díszbe öltöztettük, megbántuk apró bűneinket, gyónás után feloldozást kaptunk, áldoztunk. Mindig ... (Publicisztika)

Balogh Bertalan
Hajógyáros és plasztiknövény

Hallom a bárban fél füllel, amint két barát hangosan üdvözli egymást. Meglehet, hogy évtizedek óta most botlottak egymásba először. Azzal dicsekszik az egyik, hogy közben hajógyárat csinált. Hencegve mondja, hány bruttóregisztertonna hajót produkált eddig. Akkora a szám, hogy nehéz felfogni. A másik csak mosolyog, és mondja, hogy a maga részéről, amit életében eddig csinált, ráfér három floppy diszkre. Az egész nem nyomhat többet néhány dekánál. Érezhetően hűl le a beszélgetés heve. A hajócsináló mintha (Publicisztika)

Cservenka Attila
A Szent Korona

Szokták mondani Széchenyi nagy magyar volt. Sőt a legnagyobb magyar. Az lenne jó, ha minden magyar a szó valódi értelmében nemes versenyben törekedne a legnagyobb magyar címére. Ha pedig valaki meging akár csak egy odavetett szó erejéig, veszít. Bizalmat mindenképpen. Ázsiója visszaesik, és sokkal nagyobb erőbefektetéssel tudja csak azt visszaállítani. Mondani viszont édeskevés. Jelenlegi politikai életünk sajnos hemzseg az ilyen álmagyaroktól. (Publicisztika)

Balogh Bertalan
Bartók és Saljapin zenéje

Csodálom Bartók muzsikáját, de nem értem. Majdnem idegenül hangzik.Csörömpöl, vijjog, torzul, tombol, jajgat, hogy szinte a velőmet hasogatja... Bocsáss meg Mester, egyszerű-ágról szakadt vagyok: közmagyar. Ezer évig kongattak harangot a fülembe, megtépte az érzékeny hártyát az a bödön-zúgás, és lelkemet már "szent" István megnyomorította: béklyót vert őserőmre a katekizmus, oltáraimat mind lerombolták, avar templomaimat mind kirabolták, táltosaimat (Publicisztika)

Balogh Bertalan
Pogány képek

Óriási kultúrlihegéssel meghirdetett kiállítás: Középkori festmények, ikonok. Mindenki hanyatt esik a nagy kultúrától, huhog és sóhajtozik az anatómiailag rossz alakzatok láttán. Arany keretekben óriási könnyes és átszellemült szemek, szinte testetlen testek, ránctalan kezek és arcok, mert a szent emberfölöttisége nem tűr emberi vonásokat, sőt árnyékot sem. Az ég sem kék, hanem arannyal van festve. "Pogány" lelkemmel valahogyan nem tudok itt áhítatot érezni, akárhogyan is akarom magamat (Publicisztika)

Kühne Katalin
A magokat elvetették

A régi korok nagyságai elvetették a magot, amelyből kicsírázott az az érték, amit őrizni kötelességünk. De azok, akik mindenünket elvették, nyerjék el méltó büntetésüket, mert akkor lesz a szép igaz, az igaz szép. Minden nemzet megérdemli, hogy méltó módon élhessen. - Demokratikus charták” paravánjai mögött az ávósok leszármazottai most joggal félnek. Biszkuk és Péterek most jövőjüktől rettegnek. Dokumentumok bizonyítják, hogy tetteik véresek. Akik ... (Publicisztika)

Kiss Dénes
Magyar önérzet

Önérzet nélkül az ember kiszolgáltatott és teljesen védtelen szellemileg és fizikailag egyaránt./Így van ez az egész nemzet vonatkozásában is. Az egész mutatja, azaz hordozza a/részek erejét és gyöngeségét. Az önérzet öntudatból és a méltóságtudatból ötvöződik./Mindezek pedig főképpen tu­dásból alakulnak ki. Ily módon jön létre az emberi tartás,/ami a legfonto­sabb tulajdonságunk, mert ez a biztos önvédelmi erő. Az önvé delmi erő/tehát ezek hiányában csökken, azaz kiszolgáltatottságunk növekszik. (Publicisztika)

Balogh Bertalan
Széchenyiből kiindulva...

"Régi dicsőségünk fénye", és hasonlók... Amióta világ a világ, mindig siratta az ember a régi szép időket, szitkozódott a romlás térhódítása miatt, és ostorozta a jelent, mintha a jelen tehetne arról, hogy elmúlt a múlt. Széchényi is ezt tette, és egyáltalán, minden jóérzésű gondolkodó. Szerintem, sokkal józanabbul hangzik az ilyen siránkozásnál a "nem léphetsz kétszer ugyanabba folyóba" felismerés. Ugyancsak józanabb ... (Publicisztika)

Balogh Bertalan
A kommunista hatalmi szisztéma

A "művelt világban" persze, már csak mesterségesek vannak. A kommunista szisztéma is okvetlenül kiagyalt szerkezet volt, ámbár, belülről nézvést értelmesnek látszott. Sokan csodálkoznak is: mi lehetett benne annyira rossz, hogy végül csúnyán megbukott, holott a kommunizmus ideája majdnem keresztényi, mármint ami az egyenlőséget, testvériséget stb. illeti. Ugyanúgy a rend és a közbiztonság is megnyugtató volt a kommunista országokban. A nyugdíj, a munkahely biztonsága (Publicisztika)

Fehér József
"Valaki mindent elszeret"

Gyönyörűség kézbe venni és belelapozni Simai Mihály legszebb verseiből „Valaki mindent elszeret” címmel megjelentetett válogatott kötetébe. „ Ez a válogatott kötet – írja Békési Imre nyelvészprofesszor a könyv utószavában – lehetne közép-európai sorsvázlat is, de sokkal több annál. Az „Aranykor”-tól a „VÉG fedőnevű kaland” –ig hosszú az emberi út.Az életművet reprezentáló kilenc ciklusban az emberélet szinte teljes színképe (Publicisztika)

Erdély-szerkesztő
Gyurcsányt az ájulás kerülgette

"Gyurcsánt az ájulás kerülgette” Akik ismerik Gyurcsány Ferenc egykori magyar miniszterelnök politikai pályafutásának igaz történetét, azok számára meghökkentő, hogy az MSZP és a balliberális oldal még mindig tőle várja a "megújulást". A baloldal számára Gyurcsány Ferenc ma is hiteles politikus, akinek megvan a képessége és ereje, hogy maga köré gyűjtse az MSZP megmaradt híveit és az egykori állampártot ezzel, vagy más név... (Publicisztika)

Balogh Bertalan
Beszélgetés horvát barátommal

Horvát barátom szemét próbáltam nyitogatni a legnagyobb horvát történelmi fordulat idején, amikor szakszerű szemkivájásokkal és torokmetszésekkel, valamint igen szervezett népirtással végül is igazi fajtiszta horvát hazát igyekeztek teremteni maguknak, és persze, színtisztán katolikus hazát. Két méter magas, szőke, igen szemrevaló fiú. A Sorbonne-on az adjunktusságig vitte már, és ki tudja, mennyire viszi még. Próbáltam neki megmagyarázni, hogy nem volna szabad ilyen végzetesen összekeverni (Publicisztika)

Balogh Bertalan
A muzulmán négertől tanultam

Egyik lakóm egy hatalmas néger volt, aki börtönőrként dolgozott deputy seriff rangban. Mindamellett sunyi gazember volt, akit végül hamis csekkek és lakbér nem-fizetés miatt ki kellett lakoltassak. De amúgy, "békeidőben", kellemesen el lehetett vele beszélgetni. A néger börtöntöltelékek közül csak a mohamedán vallásúakat szívlelte, mert amint mondta, azokkal általában soha sincsen baj, ugyanis szigorúan tiltja a vallásuk az agresszivitást. ... (Publicisztika)

Balogh Bertalan
Balett és computer

Okvetlenül mérnököt akartak csinálni belőle a szülők, hogy az életben szilárdan meg tudjon állni a lábán.Persze, egyáltalán nem az lett belőle, hanem balett-táncos. Nurejevnek hívták. Szörnyülködtek a szülők, szégyenletesnek, sőt botrányosnak tartották fiuk frivolságát, és jóformán kitagadták. Ezzel együtt, meglehetősen jól megállt a lábán. Csak másképpen. Némelykor az az érzésem, és némi tapasztalatból beszélek, hogy a szülők tudják legkevésbé, mire volna legalkalmasabb a gyerekük. A pedagógia, (Publicisztika)

Szerkesztő B
Polgárdy Géza: Herczeg Ferenc-redivivus

Fogalmazhatnánk persze úgy is, hogy a kényszeresen feledésre ítélt, ám újra felfedezett Herczeg Ferenc emlékezete. Mert az 1945 és 1990 közötti évtizedek nem csupán a történelem kificamodását jelentették, de az ezzel járó ízlés – vagy inkább ízléstelen! – terror uralmát is. Amikor mások mellett Hamvas Béla, Nyírő József, Márai Sándor, Tormay Cécile, Kosáryné Réz Lola, Somogyváry Rudolf – és persze Herczeg Ferenc – neve és műveik is indexre (Publicisztika)

Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap