Az I. világháború előtt Románia látszólag a Hármasszövetség külső társa volt. Ennek oka elsősorban az oroszoktól való félelemben kereshető. Túl hatalmas volt a szomszéd, túl sokszor szállta meg a Romániát megelőző oláh fejedelemségeket és a napóleoni idők óta elfoglalta a többségében románok lakta Besszarábiát (a mai Moldovai Köztársaság nagy része). Ugyanakkor azonban a román célok első helyén Erdély megszerzése szerepelt. Ebből következően ingatag volt a románok hűsége a Hármasszövetséghez, még ha ezt királyuk német származása (Hohenzollern-Sigmaringen-dinasztia) támogatta is. A románok ki is bújtak a szövetségesi kötelezettségek alól a világháború elején – mondván nekik csak akkor kellene kiállniuk katonailag a Monarchia mellett, ha azt támadták volna meg. Ellenben most az osztrák-magyar monarchia üzent hadat Szerbiának.

Az I. világháború nagy csatáinak egy része „színjáték” is volt: a győzelmekkel igyekeztek a háborúból még kimaradt országokra hatást gyakorolni, hogy a győztes mellett lépjen be a háborúba.

A román vezetőkre legnagyobb hatással az 1916 nyarán elindított nagy orosz támadás, a Bruszilov-offenzíva óriási sikere volt, amely német segítség nélkül bedöntötte volna a Monarchia haderejét. A habozó románok befolyásolták a franciák is, akiknek katonai főparancsnoka, Joffre nagyon nagy reményeket fűzött a román belépéshez. Úgy érezte, hogy a Budapestig biztosan elérő román támadás eldöntené a világháború sorsát. Így aztán nagyon bőkezűek voltak az ígéretekkel: a románok régi vágyálmát, a Tiszáig terjedő Nagy-Romániát megcsillantották szemük előtt.

Az oroszok óvatosabbak voltak. Az orosz vezérkari főnök, Alekszejev félt a román betöréstől. Rosszabb véleménye volt a román hadseregről és attól tartott – amint ez be is következett -, hogy a román csapatok gyors összeomlása után az orosz csapatok harcvonala fog meghosszabbodni, mert át kell venniük majd a Bukovinától a Fekete-tengerig tartó sok száz kilométeres román frontszakasz védelmét is.

A franciák a habozó románoknak nemcsak területeket ígértek, hanem az orosz segítség mellett hadi ellátás biztosítását és hogy délen a Szaloniki fronton indítandó támadással tehermentesítik a román hadsereget.

E mellett a románok tudták, hogy a Bruszilov-offenzíva és az eddigi legerősebb olasz támadás, a VI. isonzói csata után az osztrák-magyar haderőnek nincsenek tartalékai, seregei leharcolt állapotban az összeomlás szélén állnak. A hátországban csak csendőrök, öreg népfelkelő csapatok találhatóak. Így könnyűnek tűnt a győzelem. 1916. augusztus 27-én Románia meg is üzente a háborút a központi hatalmaknak.

Az igazság azonban az, amint ez hamar kitűnt, hogy 3-4 héttel korábban hatékonyabb lett volna a váratlan román támadás. Augusztus végén ugyanis a Verduni csata és a Bruszilov-offenzíva mindkét oldalon kifulladt. Igaz ugyan, hogy a britek elindították az ugyancsak hatalmas és nagyon véres Somme-i csatát, de itt a németek teljes védelembe húzódva, az orosz fronton felszabaduló katonáikat el tudták küldeni a romániai frontokra. A VI. isonzói csata is kifulladt, leállt az olasz támadás, katonákat lehet innen is átdobni.

Amikor 2000-ben egy a Magyar Kárpáti Egyesület túráján vettünk részt, az Orsova és Herkulesfürdő közti hegyeken, a Domogleden gyalogoltunk át. Egy helyen az egyik erdélyi túratárs a fátlan enyhén emelkedő hegyoldal tövében alig észrevehető hullámzó terepszakaszt mutatott. Itt magyar katonák nyugszanak – mondta -, akik itt harcolva estek el. Sírjaik még jól látszottak, de Ceausescu titkos utasítására elegyengették a sírokat. Talán itt nyugszanak azok a hősök is, akikről a következő történetek szólnak.

1916. augusztus 28-án bekövetkezett a román hadüzenet s még azon az éjjelen megkezdődtek a támadások. A túlerő következtében Orsova elesett Az aránytalanul kicsi magyar erőknek vissza kellett vonulniuk. A visszavonulást Rajczy István 69. gyalogezredbeli törzsőrmester és szakasza fedezte. Hősies harcukkal három napig tartották fel a betört románokat.

Az említett helyre, a Herkulesfürdőtől keletre felderítő járőrként jutott fel szeptember 6-án Rada Hugó újonc önkéntes. Két román századot fedezett föl, akik támadásra készültek. Rada önkéntes hat társával együtt puskatűzzel megzavarta a románokat. Egy a harci zajra a hegyre feltörő magyar zászlóalj aztán visszaverte a románokat.

A román front közel másfél évig létezett. Idő és tér szerint csoportosítva a román front története öt részre osztható:

1. 1916. VIII. 27 – IX. 15.: román betörés Erdélybe.

2. 1916. IX. 22 – X. 9.: románok kiverése Erdélyből, amely után a front egy hónapra megmerevedett a hágóknál.

3. 1916. IX .1 – XI.: bolgár-dobrudzsai front.

4. 1916. XI. 10 – XII. 6.: havasalföldi (olténiai és munténiai) harcok Bukarest elfoglalásáig.

5. 1916. XII. közepe – 1917. XII. 9.: moldvai harcok.

1. A román támadás 1916. szeptember legelején indult. A támadáskor a román hadsereg durván félmilliós volt. A fegyverzet azonban gyenge, az utánpótlás, az utánpótlási vonalak (utak, vasúti hálózat, szállító eszközök) nagyon rossz minőségűek. A románok azonban gyors győzelemmel számoltak, méghozzá Magyarország irányában. Négy hadseregükből hármat a Budapest elfoglalását célul kitűző támadásba osztották be (1. román hadsereg Nagyszeben felé, a 2. az Olt középső folyása vidékén és a 4. Székelyföld felé nyomult). Csak egy román hadsereg volt a bolgár határokon. Ez a hadseregmegosztás a németek világháború eleji 1:7-es megosztására emlékeztet, amely aztán a Marne-i vereségükhöz vezetett.

1. 1916. VIII. 27 – IX. 15.: román betörés Erdélybe

A 3 román hadsereg együttes létszáma úgy 400 ezer volt. Velük szemben a pillanatok alatt innen-onnan összeállított 1. osztrák-magyar hadsereg védekezett. Miután létszáma csak 30 ezerre rúgott, a több mint tízszeres fölényben levő ellenséggel szemben csak védekezhetett. Hála azonban a kétéves háborús katonai tapasztalatoknak és annak, hogy a legénység zöme hazáját védő magyar volt, köztük sok székellyel, a védekezés nagyon erős és szívós volt. Sikerült lelassítani a román betörést. A hónap közepén a román támadás lelassulásához az is hozzájárult, hogy a románokat nagy vereségek érték a bolgár fronton és a román hadvezetés csapatokat vont el az ottani veszélyek elhárítására.

Az 1. osztrák-magyar hadsereg főparancsnoka Arz Artúr volt. Vagy Arthur Arz von Straussenburg. Ezt azért részletezem, mert Arz nemzetiségét sokat vitatták. Nagyszebeni születésű szász volt, aki azonban a világháború után magyar állampolgárságot választott, Budapesten a Fiumei úti temetőben temették el. Ő volt Conrad után, 1917 márciusától az osztrák-magyar haderő második vezérkari főnöke. A háború utolsó napjaiban pedig az osztrák-magyar haderő főparancsnokává is kinevezték. (Csóválom a fejem: a világháború legvégén a monarchia legfőbb közös tisztségviselői mind „magyar állampolgárok” voltak: a külügyminiszter ifjabb Andrássy Gyula, a flotta főparancsnoka Horthy Miklós és a hadseregé pedig Arz.)

1916. szeptember 15-ig, amikor a románok a bolgár fronton elszenvedett vereségek miatt leállították az erdélyi előrenyomulást, az 1. román hadsereg a Felek – Sellenberk – Nagyszeben – Szelistye vonalig, Hunyad vármegyében pedig Hátszegig jutott. A 2. hadsereg nagyvonalakban az Olt Felek és a Háromszék közti vonalát érte el. A később még fontos szerephez jutó Prezan tábornok vezette 4. hadsereg pedig Székelyföldet szállta meg.

A megszállás előtt a magyar kormányzat sürgős kiürítést rendelt el, majd a román megszállás brutalitásai tették 1916 szeptemberét oly emlékezetessé.

1916. augusztus végén és szeptember első felében alig volt ellenerő, de így is viszonylag lassan haladt előre a románok három Erdélybe küldött hadserege. A 4. román hadseregnek viszont sikerült elfoglalni a Székelyföld tekintélyes részét. Előrenyomulásukat borzalmak kísérték. A háború mindenütt és mindenkor szörnyű, de itt mintha egy lapáttal rátettek volna. A székelyek ma sem felejtik az akkor történteket.

Cseres Tibor – bár nem ott élt, de maga is székely, Gyergyóremetén született – a Vízaknai csaták című regényében vázlatszerűen sorolja fel a borzalmakat. Neki, a Hideg napok, az újvidéki magyar borzalmak kemény feltárójának megvolt az erkölcsi joga a mások szörnyűségeinek leírására. Néhány kiragadott példa:

„A román betörés hírére, már augusztus 27-ről 28-ára virradó éjszaka futótűzként elterjedvén, lázas menekülés indult meg a keleti és déli megyékből.

Mikor a támadás megkezdődött, az Erdélyben lévő mintegy ezerfőnyi csendőrrel együtt az összes fegyveresek létszáma nem volt több tízezernél.

Baróton meg akarták számolni, hány leányon, asszonyon tettek erőszakot. Húsznál szégyenkezve abbahagyták. Egy szomorú szemű, beteg gyermeklánykával magam is beszéltem. Nyolcéves. A leányka testvérei is hasonló sorsra jutottak. Előlem elrejtőztek. Apjok ijesztő dermedt közönnyel ül az udvaron egy fatönkön. Kérdezhetetlen

Apáca községben a feltört páncélszekrényt megtömték levágott libafejjel. A rornán lakosok házát megjelölték, onnan nem volt szabad rabolni.

Egy kereskedő házába be akartak törni a 64. román gyalog- ezred katonái. Szabó Mihály odaszólt: Hiszen nyitva a nagykapu! Főbe lőtték. A katonai szeszélynek falvanként estek áldozatul nők és férfiak egyaránt. A nemi erőszak és a rablás alkalmával.

Magyarhermányban megégettek egy pásztorfiút, mert nem tudta elárulni a magyar csapatok helyzetét.

Barótról Miklósfalvára menekült egy Dávid Ilona nevű huszonegy éves szép leány és harminckilenc éves bátyja. A férfit lefogták a román katonák, s a leányt megtámadták. A leány szégyenében kútba ugrott. Bátyjával együtt temették el.

Hodgya községben Vajda Zsuzsa és Rebi otthon maradtak apjukkal, a nyugalmazott főjegyzővel. A leányokat ellenkezésük küzdelmében lelőtték. Az apát is agyonverték. A három halottra rágyújtották a házat.”

2. 1916. IX. 22 – X. .: románok kiverése Erdélyből

A román hadsereg lassú erdélyi előrenyomulása idején gyors szervezési munka folyt. Nemcsak az ellenálló 1. osztrák-magyar hadsereg kapott újabb egységeket – főleg az orosz frontról, hanem felállították Nagyszeben környékén a 3 német és 1 osztrák-magyar hadosztályból álló 9. hadsereget, amelynek élére a verduni kudarc miatt a német vezérkari főnökségből éppen akkor leváltott Falkenhayn tábornokot állították. (Így Falkenhaynnak lehetősége nyílott arra, hogy – sikeresen – bebizonyítsa, a verduni kudarc nemcsak az ő rossz vezetése miatt következett be.)

Falkenhayn keményen kihasználta a vele szemben álló 1. román hadsereg nagy gyengeségét, mégpedig azt, hogy utánpótlást egyedül csak a Vöröstoronyi szoroson keresztül kaphatott. A német hadsereg elit hadosztálya, az alpesi hegyivadászokból álló Alpenkorps a 9. hadsereghez tartozott. Ez a különleges képességű, kiképzésű seregrész ekkor és majd novemberben is keresztül tudott hatolni az úttalan magashegység jellegű Délnyugati Kárpátokon. (Ebben nagy segítségére volt a környéken birtokos híres vadászíró, Maderspach Viktor mint helyi ismeretekkel rendelkező kísérő.)

Az Alpenkorps 1916. szeptember 22. és 26. közt mászott át a hegységen és a Vöröstoronyi szorost délről zárta le. Falkenhayn támadása a 9. hadsereggel szeptember 26-án kezdődött: a nagyszebeni csata szeptember 26. és 29. között zajlott le.

A 2. román hadsereg támadást indított Fogarasról Nagyszeben irányában, hogy segítsen a szorongatott 1. román hadseregen. A támadást azonban visszaverték. Ekkor a 2. hadsereg újabb próbálkozásba kezdett. Ki akarta használni a 9. és az 1. osztrák-magyar sereg közti nagy űrt, ezért észak felé tört és Báránykút és Rukkor között beékelődött a központi hatalmak két hadserege közé. Ezt a támadást azonban szeptember 29-én a Réten – Szászhalom – Szentágota vonalon, tehát az erdélyi Hortobágy folyó völgyében megállították.

Szeptember 29-ére a Vöröstoronyi szoros déli kijáratának elzárása miatt utánpótlási és visszavonulási út nélkül maradt 1. román hadsereg is döntő vereséget szenvedett. Az egyes katonákra szétesett, óriási veszteségeket szenvedett sereg az őszi havasokon keresztül próbált délre menekülni.

A nagyszebeni csata győzedelmes befejezése után a 9. hadsereg az Olt völgyében keletre támadott a 2. román hadsereg ellen és az október 5-6-án lezajlott persányi csatában a Persányi hegységen áttörve kijutott a Barcaságba, amelyet a következő 3 napon (1916. október 7-9., brassói csata) elfoglalt. Brassó elfoglalásakor kemény utcai harcok folytak, melyek az I. világháborúban ritkán fordultak elő. Ezekben a harcokban magyarok, az 51. honvéd gyalogos hadosztály döntő szerepet játszott.

A megvert románok, akikhez a déli frontról is rossz hírek érkeztek, október 9-én befejezték Dél-Erdély kiürítését. Ezután a román front a Kárpátok havasaiban, szorosaiban egy hónapra megmerevedett.

A már szeptember tizedikén mérsékelt támadásba lendült 1. osztrák-magyar hadsereg kiszorította a visszavonuló 4. román hadsereget Erdélyből. A Keleti Kárpátokban azonban, például az Úz völgyi nehéz harcokban álló háborúvá alakult át a két hadsereg küzdelme.

Magyar Irodalmi Lap