Szilágyi Béla:
                Székely Miatyánk

Mi Atyánk! Ki a mennyekben vagy!
                Kitől jön élet és halál!
                Hívó szavunk tehozzád szárnyal,
                És vigaszra csak ott talál!
                – Nagyobbak voltunk minden népnél,
                S ha meghalunk is, úgy halunk,
                Hogy az egész föld minden népe,
                Megkönnyezi ravatalunk!

A te neved megszenteltessék!
                – E nép mindig benned bízott…
                – Te székely Isten! Félünk téged,
                Bár sújtva sújt az ostorod!
                Atyánk! Bár itt van a halálunk,
                A mi lelkünk nem sír, nevet…
                A sorsunk meg nem érdemeltük,
                (De) Megszenteltessék a neved!

Óh, jöjjön el a te országod!
                Add, hogy még boldogok legyünk!
                Add, hogy még egyszer reánk nézzen
                A mi szent Hargita hegyünk!
                Add, hogy még legyen egyszer boldog
                Székelyhon minden hű fia!
                Add ,hogy még felvirradjon egyszer
                Ez a bús, gyászos éjszaka!

A te akaratod legyen meg!
                – Hogyha már minket elhagytál,
                Hogyha a szavunk meg nem érted,
                S ha a sorsunk egy hős halál,
                – De engedd meg, hogy hős fiúnknak,
                Kiért a szívünk vérezett,
                Virradjon Erdély hegyein még
                Egy dicső székely kikelet!

Ne vígy minket a kísértésbe!
                Ne higgyük, hogy hiába volt,
                Hogy annyi szörnyű ütközetben
                Mindig csak székely vére folyt!
                – Ne add, hogy benned is csalódjunk!
                Ne add, hogy ne higgyünk neked…
                Ne add, hogy elhiggyük azt, hogy
                Cserbenhagytad a népedet!

Tied lesz hatalom, dicsőség!
                Ki belénk oltád a hitet,
                Hogy a székely nép felülmúlja
                Az összes többi népeket!
                A mi lelkünk nemesebb, büszkébb,
                Nagyobb, mint bármi másoké!
                Ki ott fent megcsókoltál minket.
                Az életünk s vérünk övé!

Tanuljatok, ti földi népek!
                Éreznétek csak egyszer azt,
                Ami most elgyötört lelkünkből
                A sírból is reményt fakaszt!
                Éreznétek csak egyszer azt, mit
                Minden hű székely szív dobog!
                Éreznétek! … S megértenétek.
                Hogy a székely csak győzni fog!

Győzünk! Ha nem mi: unokáink!
                S mi szépen, csendben meghalunk…
                Mert tudjuk: egyszer még felharsan
                Erdély szent hegyein dalunk!
                – S bár mi szívünk szent keservével
                E jégvirágban megfagyunk,
                Hisszük most… s hisszük mindörökké!
                Ámen! Mi székelyek vagyunk!
 

Szerencs, 1919. július

Magyar Irodalmi Lap