A jóérzésű magyar emberek felháborodással nézik, Alföldi Róbert igazgatása alatt hova juttott a valaha patinás hírű, és magyar (!) Nemzeti Színház. A színpadon homoszexulális és pedofil hangulatú látványok jelennek meg, s a szereplők a Nagy-Magyarország térképre önkielégítést végeznek. A Nemzet Színházát pedig plakáton nemes egyszerűséggel egy álló fallosz szimbolizálja. Nem lehet nem érteni belőle!

Mindeddig Szörényi Levente az ellenpólus. A neves zeneszerző, zenész, énekes, színvonalas művészetével két generációnak adott hazafias felemelő élményt, és teremtett „iskolát”. Neve már csak azáltal is bekerülne a halhatatlan magyarok sorába, hogy megalkotta az István, a király c. hazafias rock-operát.

És most jön, az érthetetlen: ez a Szörényi Levente ennek az Alföldi Róbertnak néhány hete, éppen az ’56-os forradalmunk évfordulóján a következő tartalmú levelet írta:

„Kedves Robi!
Megszólíttatásom okán írom ezt a levelet. Mindenekelőtt szeretném leszögezni: semmi nem predesztinál arra, hogy valamely intézmény – legyen az bár kulturális területen – adminisztratív ügyeiben, így az első számú vezető megválasztásában véleményt nyilvánítsak.
Sokkal fontosabbnak tartom a művészi függetlenséget, az alkotás szabadságát különösen akkor, ha egy jelentős tehetségről van szó, aki nehezen tűri a béklyót.
Jóllehet azt hinnék, hogy Szörényi Leventét és Alföldi Róbertet a korkülönbségen túlmenően világnézeti, értékrendbeli, ízlésbeli, kifejezés-eszközbeli, tehát szinte minden elválasztja egymástól, mégis azt kell mondanom, hogy van egy valami, talán a legfontosabb, ami összeköt bennünket: a művész felelőssége kortársai és az eljövendő nemzedékek iránt.
Számomra is mértékadó rendezéseidet láttam a Nemzeti Színházban, amelyek arról győztek meg, hogy Magad is érzed művészi küldetésed súlyát. Amikor felkértünk – szerzőtársammal egyetértésben – két eddigi legfontosabb és legsikeresebb művünk, az István, a király és a Kőműves Kelemen jubileumi előadásainak megrendezésére, ezek a tapasztalatok vezéreltek.
További munkáidhoz – talán érthetően kissé önző módon elsősorban a közös produkcióinkhoz – kívánok Neked további sok sikert.”

Meg tudná valaki magyarázni ezt?

Magyar Irodalmi Lap