Géza fejedelemnek

Leiszom nyakamról a fejemet,

Ázsiából, hahó! Gyécse kagán,

porhüvelyedbôl hová visz a ló?

Hordóban savanyítnák fejemet.

Csatákat harmonikázó mezôkön

a zátonyra futott csodaszarvas

egy halom szörnyethalt bicikli.

Belémrejtett sírodon, Gyécse,

a köszörûs tûzokádó vadrózsabokor,

a kereket, mérföldek malmát, föléli.

Színén üli meg a tigrist az ôsz.

Az üvöltés napraforgó-kottákban

elaranylik a tájon, pergetik

a dobokat a szívünk helyén,

a rácsok hímpora elszáll pilleszárnyon.

Gyécse, szemünkbôl hull a gyémánt,

amíg kisvasút sorsunk töf, töf…

Elhullajtják fényes hajukat mind

a fáklyák, Duna-köldökzsinóromra kötött

hazámat vontatom, míg üstöködre álmodom

a tenger holdból kiöntött kakastaréját.

A folyót továbbadják egymásnak a szomjúzók.

                                                                    

      

Magyar Irodalmi Lap