Egyetlenegy uccáját ismerem,

De ott, emlékszem, arany a homok

S egy udvarát meg házát, istenem, –

De kis szobái mind-mind templomok.

Oh vén szoba, hol most is nagyanyó

Ravatalának virágszaga fáj!

Másikban most is anyus csillanó,

Ifjú szemétől bársony a homály.

S első barátom hű, vén karjait,

Tudom, a kertre védőn tárja még:

Tisztes diófánk. S ott pihen szelíd

Öreg lombvállain a régi ég.

Oh Sarló ucca ötvenegy: regék

Kacsalábán forgó királyi vár,

Emlékeim lágy fészkét rakni még

Jut vályogodból egy csipetnyi sár?

Bús lelkem árva fecske lelke lett,

Kettős hazájú…

*

Ó fájó büszkeségem s vigaszom,

Arad, – édesbúsan szívembe vág,

Hogy bölcsőm s szent bitóid egyazon

Erdőid bús fájából ácsolák…

(1920)

(Felber Zsolt Trianon-gyűjtése)
 

Magyar Irodalmi Lap