Idén nyáron remélhetőleg újabb feje­ zete nyílik a Román Népbíróság által 1946 márciusában kettős halálos ítélettel lezárult “Wass-dossziénak”. Dr. Kincses Előd ügy­ véd úr Vekov Károly történészprofesszor kutatásai alapján per-újrafelvételi kérelemmel fordult a román bírósághoz. A Wass-család volt belső személyzetéből néhányan még élnek. Közülük Vincze Zsófia, Fekete­ lakon élő idős asszonyt és testvérét, Anna nénit szólaltattuk meg idestova két esztendeje. A beszélgetés közvetve bizonyságul szolgál a Wass-család ártatlanságával kap­ csolatban.

Komoly, okos, csendes ember volt Albi gróf Idén nyáron remélhetőleg újabb fejezete nyílik a Román Népbíróság által 1946 márciusában kettős halálos ítélettel lezárult “Wass-dossziénak”. Dr. Kincses Előd ügy­ véd úr Vekov Károly történészprofesszor kutatásai alapján per-újrafelvételi kérelemmel fordult a román bírósághoz. A Wass-család volt belső személyzetéből néhányan még élnek. Közülük Vincze Zsófia, Fekete­ lakon élő idős asszonyt és testvérét, Anna nénit szólaltattuk meg idestova két esztendeje. A beszélgetés közvetve bizonyságul szolgál a Wass-család ártatlanságával kap­csolatban.

– Zsófi néném, emlékszik-e a magyar katonák bevonulására?
– Amikor bevonultak a magyar katonák, biciklivel jöttek. Mindenki össze volt gyűlve, s mentünk Szentgotthárdra. Ott lett megtartva az ünnepség, a grófi kert­ be’. Verseltek. Énekeltek. Ott volt a gróf úr is és Éva grófné, osztották a bort nagy cseb­rekbe…
– A szobájában milyen írógépe volt Wass Albertnek? Nagycsövű vagy kicsi?
– Inkább kicsi és fekete. Elég sokat írt a gróf úr kézzel.
– A hálószobájukat is tessék elmondani nagyjából.
– A sarokban volt az íróasztal, volt re­kamié, régimódi kétajtós szekrény. Ezeket Éva grófnő hozta, úgy mondták a lányok. 4-5 méteres volt. Vittem én is a hágcsót, mikor takarítottam. Én akkor 15 éves voltam. Vid gróf is sokat kérdezősködött a képen láthatókról. Ahogy volt a kastély, keletnek, utána már kezdődött a konyha külön épületben, a sütöde. A másik oldalon volt a konyhalány szobája, s volt a mosóház. Elöl volt egy nagy veranda. Lép­ csőn fel kellett menni, jobbra volt a leányok szobája, azt piros szobának mondták, ez volt a déli részébe, a másik oldalon kez­dődtek a pincék. A verandától balra volt egy hosszú szoba, abba volt a sok ruha betéve. Az épület végében volt a szakács­ nő szobája, közbe volt egy folyosó, abból nyílottak a kamarák, a boros pincébe. Volt egy szűk feljáró, onnan megint folyosó, balra volt a fürdőszoba, utána a vendég­ szoba, az ebédlő, és utána kezdődött a gróf úrnak a rózsaszín szoba, s a háló­ szoba. Ez volt az északi része az épületnek. A déli rész kezdődött az Albi gróf úr háló­ szobájától. A verandán nyári székek (fonottak) voltak, ott szoktak uzsonnázni nyáron. Az öreg grófnénak még élt az édesanyja, Illa bárónő. Az öregek lakása után volt egy kicsi ebédlő, vagy inkább pipázó. Itt volt egy ebédlőkredenc, nagy asztal, a sarokba kicsi almárium, a fal állatbőrrel volt borítva, meg volt agancs is. A nagy ebédlőben vol­tak tájképek. Abban a szobában csak bőr volt és agancs, még az is, hogy hol lőtték.
– Ki volt a kastélynál a gazdatiszt, az irá­nyító?
– Puskásnak hívták a gazdatisztet, mint béres kezdte, aztán lett béresbíró és utána gazdatiszt. A Puskás-családban több test­ vér volt, mindenki oda volt elszerződtetve.
– Ráki nénire, a szakácsnőre tetszik-e emlékezni?
– Emlékszem, de amikor én ott voltam, nem volt ott az öregasszony, amikor a test­ vérem ott volt, akkor még ott volt. Aki velünk volt, az nem jut eszembe, de nem Rákinak hívták.
– A vendégszoba milyen nagy volt?
– A pipázó mellett volt egy gyerekszoba, utána megint volt két vendégszoba.
– Mit tud arról, hogy a katonák a be­ jövetelük után megölték a pópa családját Omboztelkén?
– Úgy tudom, ahogy nekünk mondták. Azt mondták, lőttek a papi lak tornyából. Ezért kellett meghalniuk.
– Vasgárdisták voltak-e itt?
– Tomba úr sokat járt Bukarestbe, és azt hallottuk, vasgárdista. A katonák be­ vonulása után a leányok közül már egyik sem volt a birtokon. Vid gróf úr már megvolt akkor. Fogadták a testvéremet, a test­ vérem elment Záhra, mert az orvosok azt mondták, a gyermeket azonnal vigyék el az udvartól, mert ragályos betegségben halt meg a Csaba. Mányi, az én testvérem. Aztán a grófné ki is ment Párizsba (feltehetően Svájcba1). Nem volt Szentgotthár­don a testvérem, csak néhány hónapig a gyermekkel. Akkor volt Éva 36 éves.
– Kispujonban pont az ellenkezőjét állít­ják, mint amit most elmondott. Azt mondják, a magyar katonák kivégezték a pópa családját, és a Wass-grófék küldték oda őket.
– Ez nem lehetett úgy. Az igaz, hogy Endre gróf úr egy kicsit erőszakos volt, de rosszindulatú nem. Van egy élő tanú, az Otika néni, azt mondja, hogy az ő férje és az apósa mentek Pujonba, mentek az er­dőre. A gróf úré volt a legelő a Kocsáron. Ha átmentek a legelőn és észrevette őket, bírságot vetett ki rájuk, meg kellett fizetni még az átjárást is, kerülni meg nagy út volt. Ez bántotta őket. Egyszer, ahogy ka­szálnak, megjelenik két hátasló nyergel­ ve… csak tudták, hogy valami nagyemberé lehet… meglátták… megfogták a lo­vakat… Keresték a lovakat… gróf úr, itt vannak a lovak… ennyi a pénz, a bírság… ki akarták fizettetni vele! Aztán mégiscsak megbocsátottak a gróf úrnak, nem fogadtak el semmit tőle a lovak miatt cserébe, utána akárhol találkoztak, megszólította őket, barátságosan beszélt velük. A családban jó humoros, vicces volt, de már künn másképpen viselkedett.
– Mire emlékszik még Endre gróffal kapcsolatban?
– Nevelt fia volt a Wass Tarjáni Ákos. Az asszonyt Ildusnak hívták. Aztán párbajban elnyerte tőle az asszonyt, és az ideköl­tözött Szentgotthárdra. Erről többet nem tudok.
– Emlékezik-e a legidősebb grófra, Wass Béla bácsira, aki Záhon élt?
– Az öregek aztán idekerültek Záhról Szentgotthárdra, itt is haltak meg. A test­vérem mesélte, hogy az öreg grófnak meg volt gyengülve az emlékezete. Mindig fu­szulykát kért. Azt mondják, nagyon ügyes ember volt. Nem szerette a fiát, de az unokáját nagyon! A gróf urak inkább szivaroztak. Amikor magamba’ vagyok, sok minden jut eszembe.
– Éva grófnő dolgos asszony volt?
– Valamikor vezethette a gazdaságot, mert tett olyan megjegyzéseket ránk, mondtam én, nem lesz jó házvezetőnő. Az Illa grófnő a kertet, a virágokat rendezte csak. Annyit tudok, hogy amilyen gaz­dagok voltak, milyen nagy kertjeik voltak, mégsem vágták le nyáron a fát, mindig zöld fával kellett tüzelni, hogy folyt a víz belőle.
– Mire emlékszik Albi gróffal kapcsolatban? Csendes volt-e vagy ő is tudott ha­ragudni?
– Egyszer nagyon megharagudott, az­ tán nem szólt róla soha többet. Olyan csendesen kellett bemenni a szobába, hogy ne zavarjuk. Arra nem emlékszem, hol volt akkor Éva grófnő. Amikor egyszer csendesen bementem a szobába, s akkor a gróf úr ott ült a rekamién, mellette egy nagyon szép barna nő, meg is puszilta azt a nőt. Kellett figyelnünk a tűzre, hogy ne aludjon ki, azért mentem be. Soha nem felejtem el, amikor azt mondta: a fene egyen meg! Én úgy elszégyelltem magam akkor, nem mondtam el a többi leánynak, hogy én mit láttam.
– A tóra néző oldalon volt Albi gróf szobája?
– A hálószoba nyílott a tóra, a gróf úr írószobája kicsit úgy Cege felé, északkeletnek nyílott az ablaka, rózsaszín szobának hívtuk. Kicsi szoba volt. Volt egy sötét rekamié, sarokban volt az íróasztal, volt egy hintaszék, a másik oldalon meg egy hármas-szekrény, volt egy spanyolfal. Két szemétkosár volt. A legtöbbször reggel nem volt szabad őt zavarni, sokáig írt egész éjszaka, csak délelőtt vihettük be neki a reggelit, hogy csak aludjon. Mondom is, hogy legalább egy szép pa­pirost kivettem volna a szemétkosárból, most hogy örülnék neki, hogy megőriztem volna!
– Amikor a magyar katonák bejöttek, bántottak-e valakit a magyarok, vagy ma­ga Albi gróf?
– Amikor lezajlott az ünnepség, beszé­det tartott egy katonatiszt, mondta, na most idehallgassatok magyar testvéreim, menjen mindenki haza, s töltse ki a bosszúját. A tisztnek le volt ragasztva az egyik szeme fekete tapasszal. Letelt a 24 óra és a magyar kormány több bosszút nem engedett meg az embereknek. Ünne­pély volt itt is Feketelakon, mulatság, bál az iskolában. Édesapám nem engedte édesanyámat odamenni. Csináltak olyan dolgokat az emberek, amiket nem lett volna szabad. Albi gróf úr is okos ember, egy író, én azt mondom, az a legokosabb. Az író megmondja, ami ott belül van, ki tudja írni.
– Két zsidó lányt és két románt is Albi gróf számlájára írnak, hogy ő miatta vitték el őket Cegére, hogy kivégezzék?
– A gróf úr nem követhetett el ilyen nagy hibát. Én nem hiszem, ez nem lehe­tett igaz. Albi gróf tisztességes ember volt. Albi gróf úr nem volt az az ember, akit el­ ítélnek. Ő egy komoly, okos, csendes, sen­kit nem szeretett megbántani.
– (Zsófi néni nővére, Vincze Anna is hozzászól, ő pontosabban emlékszik.) Én főhadnagyról tudok, a katonatisztről, aki elment a trafikba. Ott a zsidó leányokkal összefogtak, aztán csúnyán összevesztek. A főhadnagy kvártélyba volt az udvarnál, ezek a leányok nem voltak az öreg zsidóé, akié volt a trafik. Ők a nagybátyjuknál voltak Szentgotthárdon, ők akkor már tud­ták, hogy ebből a dologból baj lesz. Nem tanították a leventéket szép dolgokra. Az öreg zsidó, akinél voltak a leányok, elment Géza zsidóhoz, aki nagyon jó barátja volt Albi grófnak. Géza zsidónak Odenklich volt a neve. Albi gróf úr a pénzügyi kérdéseit ezzel a zsidóval oldotta meg. Az öreg zsidó elment Géza zsidóhoz és megkérte, hogy menjen fel Albi grófhoz, és tegyen jó szót a leányok érdekében. Annyit megengedett a katonatiszt, hogy megbocsát a leányoknak, ha piros masnit kötnek, elmennek hozzá, és bocsánatot kérnek. A leányok nem akartak, és elvezették őket. A nyakas románokat is azon éjjel a katonák elvitték a családból, a Laposra, ahogy jön Pujonból az út, átellenbe, a cegei országúton tör­tént, hogy kivégezték őket.
– Maradt-e emlékük Albi gróftól?
– Ott maradtak könyvek, és amikor ki­ költöztem ide vissza, kár, hogy nem hoztam el őket. Egy pár könyvet lehet, hogy még meg is kapnék. Kaptam egyszer ka­rácsonykor egy kis bonbonos dobozkát, csokoládégolyókkal, azt őrzöm, megvan.
– Hallott-e Blomberg Kláráról, a cegei báró lányáról, aki rokona is volt Wass Al bertnek, ismerte-e?
– Klára, vagy Carla? Carla és Erzsébet cegei grófnak volt a két unokája. Hallottam a Blomberg nevet; megismertem őket, az egyik volt már csak 38 kiló és a másik 42 körülbelül, ez 13 éve lehetett. Nem ment férjhez egyik sem. Kiköltöztek Német­ országba. Ők finanszírozzák Szamosúj­váron a TÉKÁT. Kb. 90 évesek lehetnek.
– A többi házi szolgáról mit tetszik tudni, mi lett velük?
– Az inas, Puskás Jánoskának az apja. Kiss András mondta, hogy vettek ökröket, volt vágóhídjuk. Jánoska több évig volt az inasa Endrének és Albinak is. Mindent tőle hallottunk a családról, az inastól. Az inas meghalt, de a fia, Puskás János Sármáson lakik.2 Vid gróf azt sajnálta, hogy meghalt Terebesi, mert úgy tudta, hogy az a bácsi nekik sokat segített. Mondom: gróf úr drá­ga, az az ember hajtó volt, az még meg se közelítette az udvart.
– Mikor itt járt Wass Vid gróf úr, megtalálta-e a kicsi Csaba és a nagymama sírját? Ők együtt vannak eltemetve? Úgy tudom.
– Gyeptáblával lerakták, hogy ne találják meg. Vannak még kincsek is elásva abba’ a kertbe.(…) A tiszti lakás fölött volt forrás. Gyönyörű volt a kert.
– Mit tud arról, hogy’ menekültek el a gróf úrék a háború végén?
– Nekem volt egy barátnőm, Emma volt az asszony. Elmenekültek a férjével,

és amikor mentek, az öreg gróf úrral el­ mentek Sopronig, hajtották a marhacsordát. Ugyanúgy a személyzet is ment velük. Mindenkinek a kis batyuja össze volt csomagolva, s menekültek. Iskolába voltak betelepítve. De volt közöttük, aki összebarátkozott az orosz tisztekkel, és elárulta a menekülőket.

(2004. november)

Jegyzetek:
1.    Wass Albert Kard és kasza című önéletrajzi fogantatású regényében a főhős felesége át­ menetileg Svájcba viszi a gyermekeket.
2.    Még él, de Marosvásárhely mellett, 6-7 km-re  egy kis faluban, egy pujoni asszony közlése.

Magyar Irodalmi Lap