A következő képek Ugocsa vármegyével kapcsolatos adatokat tartalmaznak: 1. a vármegye címere, 2. a vármegye helye történelmi Magyarországban; 3. a vármegye körülbelüli elhelyezkedése és 4. a vármegyével kapcsolatos sorszámozott fényképek helyét a térképen:

Ugocsa volt Turóc mellett a történelmi Magyarország legkisebb vármegyéje. Eredetileg királyi erdőispánság központja volt, de később mikor előbb királyi, majd a XIV. század elején nemesi vármegyévé alakult át, akkor jelentős területeket vesztett: Visk környékét Máramarosnak, Szatmárnémetit és környékét Szatmárnak kellett átadnia.

Eredetileg még az erdőispánság korában a Tiszaújlak és Nagyszőlős közt található Tiszasásvárnál lehetett a központ. A Sásvár név várra is utal és arra is, hogy ez a központ a Tisza mellett egy sásos részen lehetett. A Tatárjárás után a központ átmehetett a Tisza túlsó, balparti oldalára, ahol akkor már szász hospesek is éltek, akiknek emlékét például a Tiszaszászfalu (Sasovo) helynév is őrzi. Ezt az új várat Ugocsának nevezték és ez lett a vármegye névadója, pedig a vármegye központja rövidesen átkerült Nagyszőlősre.

A vármegyével kapcsolatos híres mondás az „Ugocsa non coronat’, azaz a latin szöveget magyarra fordítva: Ugocsa nem koronáz. 1527-ben, mikor I. Ferdinánd bátyjától kapott német landsknechtekkel legyőzte Szapolyait Tokajnál, I. Ferdinánd koronázását tagadta meg Ugocsa vármegye evvel a híres szólással.

Ugocsa lakosságának megoszlása Trianon előtt durván a következő volt: 40-40 % magyar és ruszin, a többi pedig zsidó, román és német. Trianon alapján a vármegye nagyobb északi részét Csehszlovákia kapta meg, és így a történelem bukfencei után ma Ukrajna része. A kisebb déli rész Romániához került.

Észak-Ugocsa

Nagyszőlőstől nyugatra található a magyar lakosságú Verbőc, melynek hires szülötte volt a magyar történelem sokat vitatott, de mindenképpen szimbólikus alakja, Werbőczy István (1458-1541). Ő volt az, aki a magyar jogszabályokat összegyűjtötte, összeszerkesztette, így megalkotta és a Dózsa-háború után kiadta a XIX. század első feléig Magyarországon oly fontos Hármaskönyvet, azaz a Tripartitumot. Ez rögzítette, megmerevítette a magyar feudális rendszert, a jobbágyok alávetett helyzetét. Egyúttal az európai fejlődéstől való – egyébként a török kori idők általános helyzetéből amúgy is következő – elszigetelődésünket megerősítette. Werbőczy művének az a kitétele, hogy a magyar nemesség egy és oszthatatlan, azaz a nincstelen nemesnek is – legalábbis elméletileg – ugyanolyan jogai vannak, mint a főnemesnek, szintén a megmerevedéshez vezetett, illetve olyan jellegű anarchiához mint amelyik a nagy “Lengyel Nemesi Köztársaságot” is a felosztás felé vezette. Ugyanakkor azonban Werbőczy a Jagello-korban és Szapolyai János uralkodása idején a magyar kis- és középnemesség pártjának vezetője volt és tevékenysége, amely megerősítette a vármegyei nemességet, később fontos támasza volt a magyar szabadságharcoknak és Magyarország 1711 utáni vármegyei magyar autonómájának.

Nagyszőlősön két párhuzamos főutca van, melyek régi nevét helybeli magyaroktól tudtam meg. Az egyiknek közneve Magyar sor, de a hivatalos neve: ulica Sevcsenka. Erre merőleges az ulica Majakovszkava. Régen Pihés sor volt a neve, mert ott laktak a ma már eltűnt zsidók, akik libatoll kereskedésével is foglalkoztak.

Nagyszőlős neves épülete a Perényi bárók kastélya. A kastéllyal szemközti házban nőtt fel Bartók Béla, aki ugyan Nagyszentmiklóson született, de apja halála után anyja ide költözött. Bartók tízéves korában megtartott első hangversenykörútján, Nagyszőlősön is fellépett.

1   –    Nagyszőlős – kat. templom torony

                                       

                

                

                                       

2   –   Nagyszőlős – Ugocsa (Kankó-vár) várrom

A Kankó-várát a Perényiek vették el a ferencesektől a reformáció idején. Mivel a vár szerepelt a János Zsigmond és a Ferdinánd közötti harcokban, ezért a várat Ferdinánd 1558-ban leromboltatta. Azóta rom.

Ugocsa vármegye legnevezetesebb családja a Perényiek voltak, akiknek címeréből került a vármegye címerének középső részére a felágaskodó oroszlán. A család nevét ugyan az Abaúj megyei Perénytől kapta, amelyet ősük, Dobos Orbán az 1290-es években kapta III. Andrástól és ahova várat is épített. A család, amely több ágra szakadt, legnagyobb szerepre Ugocsa vármegyében jutott. Legnagyobb rangra, a nádorságra Perényi Imre jutott 1504-ben. Második felesége, a Mohács halottjait eltemettető Kanizsay Dorottya volt, akitől két fia született: Ferenc és Péter. Ferenc hősi halált halt Mohács mezején, Péter pedig – mint koronaőr is – a Mohács utáni idők egyik főszereplője volt. Egyrészt a Magyarországra beérkező reformáció támogatója volt és nagy jelentőségű tette volt a sárospataki iskola elindítása,; másrészt a kor sok vezető főurához hasonlóan gyakran váltott pártot a Szapolyai János és I. Ferdinánd között, míg végül 1542-ben Ferdinánd puccs-szerűen elfogatta – akkor Perényi Péter a magyarországi királyi csapatok főparancsnoka volt – és Bécsben bebörtönöztette. Ott is halt meg 1548-ban.

A kortárs Forgách Ferenc krónikájában nagyon keményen ír a Perényiekről az 1568-as részben, amikor a Perényiek nádori ága kihalt. A leírt szörnyűségeket többen vitatják. Ugyanakkor Forgách Ferenc írta a leghiggadtabb, – olasz egyetemi tanulmányainak köszönhetően is – a talán legszéleskörűbb szemléletű kortárs krónikát, amelyben nemcsak a magyar arisztokráciát ostorozta, de – a Habsburg-kormányzatban betöltött alkancellári (!) tisztje mellett is – a Habsburg-vezetést, személy szerint Ferdinánd, majd Miksa királyt is.

„Perényi Gábor, annak a Péternek a fia, aki Bécsben, Ferdinánd fogságában halt meg, nem yolt egyedüli gyermek: Ferenc nevű testvérét apjuk annak idején Grittinek adta kezesként, amíg bizonyos feltételeknek eleget nem tesz. De az apának fontosabb volt Péterváradja és Zalánkemén várának birtoka, mint fiának megtartása; így hát apjától magára hagyatva Bizáncba vitték. Hosszú évek elmúltával visszatért, de Gábor semmiképpen sem ismerte el testvérének, az viszont bizonygatta, hogy ő az. Anyjuk is elismerte fiának és magához vette, hasonlóképpen erősködött a dajkájuk is. Sokáig viszálykodtak egymással. Az ügy nemegyszer került Ferdinánd elé is bíráskodás végett, miközben anyjuk ezt védelmezte és elszántan küzdött érette, Gábor viszont senkit sem óhajtott az apai vagyonba fogadni társul. Ennek a viszálykodásnak nagysokára az lett a vége, hogy Gábor, mint édes fiú, tulajdon anyját házasságtöréssel vádolta meg (azért fogta volna amannak pártját), és javaiból, jövedelmeiből kiforgatta; végül az is kóborlásra adta a fejét, úgy tették el láb alól az ellene küldött bérgyilkosok. Mi is úgy igyekeztünk előadni a dolgot, ahogyan történt.

Egyébként, mint ahogy az anya és fia közti ügy mindig nehezen elbírálhatónak mutatkozott, mi sem tudjuk egyik vagy másik fél igazát bizonyítani vagy cáfolni.

Gábor azóta mindig gyűlölettel fordult anyja felé; az, mikor anyagi támaszaitól elesett, keserves szegénységben tengődött.

Apjuk (Perényi Péter), akit János nagy ajándékokkal és birtokokkal tett gazdaggá (rábízta a királyi korona őrizetét és Visegrád várát is, ahol ősi szokás szerint őrzik); a koronát mégis rögtön átadta Ferdinándnak. De amint látta Ferdinánd tehetetlenségét, nagyon megjött az önbizalma; gyakran mondogatta: „Ha János lehetett, Péter miért ne lehetne?” Merészségében azt kérte Szulejmántól, hogy tegye önálló fejedelemmé és fogadja a hűbéres uralkodók sorába, miután önmagát már nem is alattvalónak, hanem önálló fejedelemnek tartotta és azt szerette volna, ha mások is annak tartják. De Szulejmán János iránti jóindulatában (hiszen háborút is azért indított, hogy Jánost korábbi királyi méltóságába visszaállítsa) magához hívatta és intette, hogy ne vitassa el János uralmát; …

Szulejmán mégsem büntette súlyosabban, csak éppen arra kényszerítette, hogy – ha meg akarja tartani tisztességét, méltóságát és hazáját – fogadja el a súlyos, de önként vállalandó feltételeket és kisebbik fiát kezesként adja oda Grittinek. Ezek után visszaküldte Jánoshoz, azzal a kéréssel, hogy kegyesen járjon el vele; mint ahogy János csakugyan szívesen fogadta és úgy is bocsátotta el.

De ő volt az, aki Várdai Pál esztergomi érsekkel egyetemben megint csak ugyanilyen hűtlen módon pártolt el tőle.

…

Ha az emberek – és nem inkább az ország elvesztésére született undok szörnyetegek – minden, tulajdonképpen az ő javukra szolgáló meggondolást nem utasítottak volna el, akkor még mindig elviselhető helyzetbe juthattunk volna vissza, és valamilyen hazánk mégis csak maradhatott volna, ha a végzet rendeléséből az eszeveszettség ösztökélésére a polgári hálátlanság megtestesítői, ezek a mindenkinél förtelmesebb halandók nem őrjöngenek a végső pusztulásig.

De Perényi, a jótéteményről megfeledkezvén, mihelyt Ferdinándhoz pártolt, feleségével együtt hamarosan Kessereő Mihály nádor fogságába esett, és, feleségével együtt magát is csak a korona ellenében válthatta ki. Így a korona megint visszakerült Jánoshoz.

Végül azonban Ferdinánd előtt sem lett kedves, mert fájlalta, hogy a koronától miatta esett el, és állhatatlansága miatt szerfölött nagy hatalmától is tartott. Ezért sikertelen pesti vállalkozása után küldött embereivel Esztergomban elfogatta, és Bécsben börtönbe záratta, ahol aztán meghalt.

Perényi Gábor pedig, miután Izabella és János királyfi Erdélybe visszatért, égett a vágytól, hogy apja halálát megbosszulja: ezért elpártolván Ferdinándtól, Izabellához szegődött; majd semmi egyéb okból, csakis jellemének gyengesége folytán ismét Ferdinándhoz állott, de hirtelen támadt ízületi betegségének következményeképpen kezére-lábára megbénult; végül családjának utolsó tagjaként, akivel nemzetségének még a neve is kiveszett, semmifélé említésre méltó tettet végre nem hajtván, Pozsonyban kimúlt.”

                           

                

      

         

                                       

3        –      Nagyszőlős Perényi-kastély

                                       

A Perényi-család nádori ága – mint láttuk Forgách tollából – 1568-ban kihalt. Megmaradt azonban a bárói ág, amely aztán Ugocsa vármegye vezető családjaként egészen a XX. századig megmaradt.

        

       

                                       

4       –       Nagyszőlős – Perényi-kastély – Perényi Zsigmond emléktábla

                

A Perényi-család bárói ágának legjelentősebb tagja Perényi Zsigmond (1783-1849) volt, aki a Reformkor országgyűlésein a főrendi ellenzék tagja volt, egyúttal Ugocsa vármegye főispánja. 1849. április 19-én mint a (debreceni) országgyűlés felsőházának elnöke aláírta a Habsburg-trónfosztrász kimondó nyilatkozatot. Ezért a Habsburg-bosszú Perényi Zsigmond bárót 1849. október 24-én Pesten kivégeztette.

A Horthy-korszakban, de már előtte is egy másik báró Perényi Zsigmond (1870-1946) fontos szerepet játszott a politikai életben. 1944 novemberében az országgyűlés felsőházának elnöke volt. Tisztéről a Szálasi-puccs elleni tiltakozásul mondott le.

                

                

                

                                       

5   –    Nagyszőlős mellett a Tisza

                                       

                

            

   

                                       

6   –   Királyháza várrom (Nyalábvár)

                

Királyháza várát, másnéven a Nyalábvárat Lipót parancsára rombolták le 1672-ben (a Wesselényi-összeesküvés utáni Habsburg-abszolútizmus évei ezek, melyek a kuruc mozgalomhoz vezettek). A szomorú megmaradt várköveknél ma már a romoktól nyíló tájkép nagyobb élményt nyújt: itt tör ki a Tisza Huszt elhagyása után az Alföldre. Körben a síkság északi vége, körülötte a hegyek: kelet felé az Avas, északra és nyugatra a Nagyszőlősi-hegység nyúlványai.

Szánalmas a néhány megmaradt várrészlet. Még szánalmasabb, ha arra gondolunk, hogy ennek a várnak milyen nagy magyar kultúrtörténeti jelentősége van. A Bécsben tanult Komjáti Benedek 1530-ban itt volt Perényiné Frangepán Katalin gyerekeinek nevelője. Közben magyarra fordította Szent Pál leveleit, melyet aztán a Perényi-család költségén adták ki Krakkóban. Ismereteim szerint az első magyar nyelvű nyomtatást! (Egyébként ez a példa is mutatja, hogy nehéz egyoldalúan értékelni valamit – például a Perényi-családot.)

                

           

    

                                       

7   –   Szőlősgyula ref. templom és harangláb

                                       

Magyar falu a román és ukrán határ szegletében.

                

                

                                       

8   –   Akli ref. templom és harangláb

    

A falu adott nevet az itt birtokló Akli-családnak, melynek neves tagjáról – Akli Miklósról – például Mikszáth írt egy könyvet.

                           

                

        

        

                                       

9   –   Nevetlenfalu helységnévtábla

                            

A falu hihetetlen nevének állítólag az a magyarázata, hogy a falu eredeti neve Gyakfalva volt. Márpedig Gyak nemcsak személynév volt, hanem a régi magyarban az emberi szaporodáshoz szükséges tevékenység neve is, amelyet aztán a falu lakói szégyelltek és inkább azt mondták, hogy a falunak nincs neve.

                

                                       

                

                

10 –           Tiszabökény ref. templom és harangláb

                                       

                

              

 

                                       

11      –      Tiszaújlak – Rákóczi-emlékmű

                           

Tiszaújlak fontos szerepet játszott a Rákóczi-szabadságharc kezdetén. Az 1703 május-júniusában kibontakozó felkelés a Tiszán való átkeléssel itt tudta elhagyni a szűkebb Kárpátalját és robbanás szerűen szétterjedni az egész országban. Mindezt a Tiszaújlaknál és Tiszabecsnél elért július 14-i győzelem tette lehetővé.

Ennek emlékére állították Tiszabecsen az emlékművet, melynek külön története van. Az emlékművet 1906-kor, II. Rákóczi Ferenc hamvainak hazahozatalakor állították egy mesterséges halomra, melyet az ország vármegyéiből hozott földből hoztak létre. Az emlékművet 1945-ben a szovjet hadsereg elpusztította, a halmot szétbuldózerezték. 1987-ben azonban – ahogy ez Pivárcsi István: Barangolások Kárpátalján című könyvében olvasható – a péterfalvai Bíró Andor kezdeményezésére az ukrajnai hatóságok engedélyezték az emlékmű helyreállítását, amely 1989 július 16-án meg is történt.

De térjünk vissza az eseményekre, melyek tiszteletére állították az emlékművet. A következő részletek II. Rákóczi Ferenc emlékirataiból valók.

(1703) „július vége felé biztos forrásokból megtudtam, hogy Bereg és Ugocsa megyék nemessége száz német gyalogossal Szatmár helyőrségéből, és ugyanannyi lovassal a Montecuccoli-ezredből Tiszabecs falunál foglalt állást Csáky István, a két nevezett vármegye főispánjának parancsnoksága alatt.   Az a szándékuk, hogy megakadályozzák a folyón való átkelésemet. E csapatok egyik része Beregszászban, az én városomban szállt meg, a folyón innen. Elhatároztam, hogy nagy gyorsasággal és titkon nyomulok előre a szomszédos hegyek és erdők rejtekútjain át és megtámadom őket.   Előbb zűrzavart akartam okozni e hadseregben, hogy hatalmamba kerítsem a saját átkelésére készenlétben tartott hajókat. Hajnalban megindultunk s a rákövetkező, nagyon esős éjszakán csak néhány órát pihentünk, aztán a lovassággal megérkeztem Beregszász közelébe. Ott megtudtam, hogy csak huszonöt német és ugyanannyi magyar lovas őrzi a gázlókat, a többiek a folyó másik részén maradtak, azzal a szándékkal, hogy engem kikémlelnek, mert a hír rendkívüli módon megnagyította hadseregemet. Hogy ezek meg ne menekülhessenek, elhatároztam, hogy hatalmamba kerítem azt a gázlót, amelyet tizenöt elsáncolt német gyalogos őrzött. Gyalogságom a sárral borított utak kényelmetlensége miatt még nem csatlakozhatott hozzám, de magyar lovasaim elfoglalták ezt a sáncot. Ezalatt a németekből és magyarokból álló csapat visszafelé közeledett, mitsem sejtve arról, ami történt. Csapatokat állítottam lesbe a bekerítésükre. De a németek felfedezték ezt a csapatot és amikor látták, hogy nem menekülhetnek, a folyó egyik kanyarulata mögé vonultak vissza. Ott nemcsak a német lovasság és gyalogság és a folyón túl elhelyezett megyei csapatok tüze védte őket, hanem még további segélyt is küldtek nekik, s ezek a folyó fedezékeiből biztonságban célozhattak. Azok a magyar lovasok, akikről említettem már, hogy Zavadkánál csatlakoztak hozzám, nagy bátorsággal megtámadták őket.   De féltem, hogy elvesztem a legvitézebbeket közülük, s ezért elhatároztam, hogy a gyalogság megérkeztéig abbahagyom a támadást. De addigra ez a lovasság zárt sorokban támadva szétszórta az ellenséget: egyik része a Tiszának szaladt és belefulladt a mocsárba, a többiek futással akartak menekülni. Ezeket elfogták vagy megölték.

    Ez volt az első igazi, habár jelentéktelen alkalom, mégis a magyar lovasok bátorságát még a németek is megcsodálták.

….

 E kedvező siker után a vélemények megegyeztek abban, hogy keljünk át a Tiszán. Előreküldtem Esze Tamást a folyó két partján fekvő falvakból gyűjtött seregével, mi pedig követtük őt Namény felé. Az utakat annyira elborította a sár, a víz és a mocsár, hogy a gyalogságnak majdnem egész nap hasig vízben kellett gázolnia. De hol az a nehézség, melyet a bátorság és a jóakarat ne tenne könnyűvé? Ez a fegyvertelen, félig meztelen nép követte zászlóit, elhagyta házait és gyerekeit, mindenfelől hozzám sereglett és beállt a katonák közé. Amikor a malmok segítségével és az elrejtett csónakokat összegyűjtve, másfél napi munkával átkeltünk a Tiszán, — olyan sok gyalogos és lovas csatlakozott hozzánk, hogy néhány nap múlva egy nyolcezer emberből álló hadtestté növekedtünk.

    Ez a hirtelen és lelkes parasztfelkelés megdöbbentette a nemességet. Visszavonultak váraikba és védett házaikba. A parasztokat bensőséges gyűlölet vezette uraik ellen és elhajtották nyájaikat és gulyáikat, azzal az ürüggyel, hogy a nemesek csupán azért vonultak vissza váraikba, mert a németekhez szítanak. Így hát a megyék nemessége nem tudta, melyik pártra álljon, mert egyformán félt a néptől és a németektől, s ezért visszavonult a főurak váraiba, de csak kevesen zárkóztak be németek őrizte helyekre. A táborba sereglett nép maga választotta vezéreit.   Kanászok, gulyások, borbélyok, szabók parancsnoksága alá álltak, a szerint, hogy kinek a bátorságát tartották legtöbbre. így jöttek tömegekben és bandákban. Veszélyes, sőt lehetetlen lett volna felváltani ezeket a tiszteket és nem is lehetett jobbakat találni a helyükre.   A nemességre, mint már említettem, nagy hatást tett a tiszabecsi csatározás. Minthogy Bereg és Ugocsa megye már el volt vágva, innen a legszegényebb nemesek kezdtek a táboromba jönni.”

    

                

                

                                       

12 –           Tiszaújlak kettős vágány

Tiszaújlak mellett kettős sínpár van: egyik az európai szabvány, a másik a szovjet-orosz szerint készült. A két sínpár szélességét mérjük…

                

                

            

   

                                       

13 –           Salánk – magyar nemzeti emlékhely – Mikes Kelemen faszobor

                                       

A nagyrészt magyarok által lakott Salánk nemzeti emlékhellyel, magyar történeti személyek faszobraival emlékezik arra az eseményre, hogy II. Rákóczi Ferenc itt, Salánkon tartotta utolsó országos gyűlését 1711 telén, mielőtt végleg elhagyta volna Magyarországot és a tárgyalások irányítását át nem adta Károlyi Sándornak.

Magyar Irodalmi Lap