A 9. század magyar történelme tele van kérdőjelekkel. Legalább ilyen hézagos az orosz szláv őstörténet is. Mi kapcsolja a kettőt össze? A terület, ahol éltek. Ez pedig, kelet-nyugati irányban, a Dunától az Urálig terjed, míg észak-dél irányban a Balti-tengertől a Kaukázusig nyúlik. Ha megpróbáljuk rekonstruálni ennek az erdős-mocsaras, folyókkal teleszabdalt északi, végtelen síkságú sztyeppei középső, és lankás, dombos, majd hegyes déli tájjal rendelkező óriási területnek, (amit északon és délen három tenger is határolt) a 7-10. századi történelmét – akkor esetleg választ kaphatunk a címben feltett kérdésre is. A feladat óriási, lehetetlen egy esszébe sűríteni, ezért itt csak részleteket villantok fel a kor kereskedelmi, hatalmi, nyelvi etnikai állapotáról úgy, ahogyan a krónikákból, régészeti feltárásokból, a mai beszélt nyelvből, mások tanulmányaiból vett ismereteimmel kikövetkeztettem.

Nézzük meg először a szereplőket a 8-9. századból. Neveiket, a párhuzamosan létező nagy kultúrák (kínai, arab, perzsa, görög, bizánci-római, majd keresztény egyházi) krónikásainak írásaiból ismerjük. A helybeli utódoktól csak évszázadokkal később jelennek meg — a korra utaló — visszaemlékezések, maradnak fenn szóbeli, zenei emlékek. Régészek kutatják a feltárt tárgyi leleteket, genetikusok a származásokat, a nyelvészek pedig, a nyelvi emlékekből próbálnak következtetni az itt élt népek hovatartozására. Az eredmény történelmi térképeken jelenik meg, igen változatos tartalommal.

A források felsorolását mellőzve, nagyvonalakban a következő kép tárul elénk: Észak-nyugaton az északi emberek (normanok) kezdenek beszivárogni. Skandinávia történetében az 5. század még „fehér folt”. Korábban az északi germán törzseket csak a római érdekkörben vizsgálták. Idősebb Plinius (kb. 77-ben), Tacitus (kb. 98-ban), Ptolemaiosz (kb. 150-ben). Atilla halála (453) után, a 12-13. századig (islandi saga, A Völsungok története) nincsenek hiteles híradások Skandináviáról. A viking korszak alatt a 8-11. századot szokták érteni. A finnek története is a 8. századtól tanulmányozható. Ekkor kezdték a Ladoga-tó mellől a lappokat északra szorítani. Őseik Dél-Franciaországból és a mai Ukrajna területéről származnak. Finnország és Kelet-Karjala első lakói a Volga középső folyásától érkeztek. /Torsten Edgren, Merja Manninen, Jari Ukkonen: Eepos. Suomen historian käsikirja. WSOY 2003. Gimnáziumi tankönyv./ A finnek összességükben genetikailag közelebb állnak a skandinávokhoz, mint a keletebbre lakó „finnugorokhoz”: a svédek és a finnek közötti genetikai különbség kisebb, mint a finnek és az észtek közötti. A számik teljesen külön csoportot alkotnak Európában, de ez nem magyarázható szibériai eredettel: a számik és a szamojédek között nagyobb a genetikai távolság, mint a dánok és a szamojédek között. Kelet-Európát a 7-8. században többségében a Hun Birodalom keleten maradt, vagy ide visszavonult utódnépei lakták. Atilla halála után a hunok eljuthattak a Volga felső folyásától északra eső területekre is. Írásaimban erről több helyen szólok, hivatkozva al-Maszudi, Ibn-Haukal, Al-Balkhi útleírásaira, Hunigard alapítására Helmold of Bosau Szláv Krónikájában, magyar hangzású helynevek felsorolásával, Irnik (Ernák, Csaba királyfi) birodalmának bemutatásával. Alátámasztja ezt a genetika is az R1a haplocsoport európai eloszlásának kimutatásával. A szkíta-szarmata utódok különböző törzsszövetségekbe álltak össze, hogy népük fennmaradását biztosítsák. Összetartó erő lehetett a beszélt nyelv, a vallás, a megszokott, hasonló életmód, vagy éppen egy-egy erőskezű uralkodó akarata.

A területet nyugatról a volt Római Birodalom latin, kelta és germán nyelvű, délről a görög, arámi, perzsa, kínai, arab, sémi nyelvű lakói fogták közre. Északon a zord éghajlat és a tenger volt a határ. Keletről nyitott volt a különböző okokból (túlszaporodás, éghajlatváltozás) beáramló nomád népek előtt. A táj, az életmód és egyéb körülmények oda vezettek, hogy a szomszédos „birodalmi” nyelvek hatására, a még használatban lévő ponto-kaszpi sztyeppei ősnyelv, amiről Hérodotosz (i. e. 484 körül – i. e. 425 körül) még azt állapíthatta meg, hogy egyetlen ismert nyelvre sem hasonlít, kezdett széthullani és megjelentek a későbbi türk és szláv nyelvek csírái, még az első évezred közepén. A sztyeppei ősnyelv legtöbb vonását a magyar nyelv őrizte meg, de nyomait toponímek, nép és családnevek, nyelvi emlékek formájában a nyelvészek ma is kutathatják a térség népeinek nyelvében. De nyelvi családfát ebből nem lehet növeszteni! Főleg nem lehet etnikai rokonságot megalapozni. A hasonló nyelvi dialektus köré csoportosult emberek tömege hozta létre az 5-8. században azokat a szláv törzseket, amelyek a Kárpátoktól északra, az Oderától a Dnyeperig húzódó őshazájukból kiindulva meghódították a vizsgált terület nagy részét. Természetes konkurensük a 13 századtól a türk nyelvet beszélők lettek.

A szereplők bemutatása után térjünk át egy különleges, a táj adta viszonyok hatására kialakult tevékenység vizsgálatára, ami a 8-12. században ezen a területen meghatározó volt. Ez pedig a belső folyókon történő áru-, és személyszállítás kialakítása volt. A kereskedelem történelemformáló szerepe közismert, fontosságát felesleges részleteznem. Észak és Dél közötti árucserének lebonyolítására itt folyami útvonalak alakultak ki, amelyeket szárazföldi vontatási szakaszok (oroszul: Volok) kötöttek össze. A kor nagy kereskedői és hajósai a normannok voltak, ezért a korabeli főbb utakat varég utaknak is nevezik.

Két nagy útvonal létezett. Az első a nagy volgai út volt. Ez a Kaszpi-tengertől indult felfele a Volgán, majd szárazföldi vontatással érték el a Ladoga tavat és innen kijutottak a Balti-tengerre. Részletesebben: Felső vontatási hajóút (a Balti-, és a Kaszpi-tenger között) A Cna – a Pripjáty baloldali mellékfolyója — (Msztyinó-tó, Mszta, Ilmeny-tó) és a Tverca között, ami a Volga baloldali mellékfolyója. Az útvonalról kapta a nevét Visnyij Volocsok település (Вышний Волочёк), magyarul Felső Vontatási Utacska, (57.58333, 34.56666). Ez az útvonal kötötte össze a Balti-, és a Kaszpi-tenger térségét. Az Ilmeny-tóból a Volhov folyón lehet eljutni a Ladoga-tóhoz, innen a Néván lehet kijutni a Balti-tengerre. Itt, a Volhov folyó torkolatánál – feltételezhetően – skandinávok hozták létre Ladoga települést a 7. században.

Alsó vontatási hajóút A Mszta folyón a Borovicsszkie zátonyok kikerülésére szolgáló kerülő út az Uver és Udina folyókon. A Dvinai vontatási hajóút Ez a Volga – Északi-Dvinai vízi úton volt, (amely ma a Ribinszki-víztározón, a felduzzasztott Sekszna-folyón és a Kubenszkoje-tavon és a Szuhonán keresztül kapcsolatot teremt a Fehér-tenger és a Kaszpi tenger között).

A másik útvonal — a varégoktól a görögökig – a Balti-tengert és a Fekete-tengert összekötő víziút-rendszer volt, a Dnyeperen. Ez leágazott Kazária felé is úgy, hogy a Kaszpi-tengerből Volga-Doni vontatási útvonalon át jutottak el a Donhoz, innen vontatással elértek a Szejmhez, ami elvezetett a Gyesznán át a Dnyeperhez. De ide egy rövidebb út is vezetett Csernyigovtól Ljubecsig a Belousz és a Muravljá folyókon. A Dnyeper felső folyásától szintén vontatni kellett a hajókat a Lovatyig, amely az Ilmeny-tóba vezetett. Itt már elértek a Volhov folyóhoz, ami a Ladoga tóba ömlött. Később a 10. század elején a Dnyeperből rövidebb utat találtak (a Kaszplján) a Balti tengerhez a Nyugati-Dvinán (Daugava) hajózva. Ez volt a Szmolenszki vontatási hajóút (Kaszpljai volok).

Kezdeti időszakban valószínűleg bödöncsónakokon (egyetlen fatörzsből kifaragott csónak) indult meg a szállítás. A hajósok gyalogosan, maguk vonszolták át a csónakot és a rakományt is a szárazföldi részeken. Később kialakultak az un. vontatási utak (Во́лок). Itt már előre elkészített utak, vontatók serege várta a hajósokat. Az árut és a hajót külön-külön, kocsikon, állati erővel vontatták. Szláv hajóépítők települtek a környékre, sokszor a saját maguk építette hajókat adták bérbe, amit a visszaúton becseréltek. Így a hajót magát nem is kellett vontatni, csak a szállítmányt. Ezek a több evezős csónakok önállóan manővereztek mind az ár elleni vontatásban, mind a folyó árján való ereszkedésben. A hajó orrában több méteres, egyetlen fából kifaragott bálvány állt, amelynek az volt a szerepe, hogy a hajó végét éles szögben bezárja, amennyiben az oldaldeszkák végeit a bálvány zsilipezésébe szegezték be. A hajó farán is állott egy ilyen oszlop, amelyet fartőkének neveztek. Hadjáratok során több száz csónak szállította a fegyvereseket és a felszerelést. A katonák gyalogosan harcoltak, páncélinget, sisakot viseltek. Fegyvereik a harci szekerce, a viking kard és kerek fa pajzs volt. No, de mi közünk van mindehhez nekünk, magyaroknak? Találkozhattunk mi egyáltalán ezekkel a vízi harcosokkal, vagy a Novgorodban letelepült utódaikkal? A válasz: igen!

A fentebb említett mindkét fő varég viziút mentén a 9. században voltak magyar fennhatóságú területek. Az egyik a volgai bolgár állam szomszédságban a Volga mentén, a másik a Kazár Birodalmon belül, ahol a magyarok egy ideig szövetségesként léteztek. A harmadik a Dnyeper mente, ahol Etelköz határa Kijevig is elért. Az északról érkező varég-rusz csoportok a folyami útvonalnak több, a kereskedelem szempontjából fontos pontján telepedtek meg, pl. a Ladoga, az Ilmeny és a Csud tavak környékén, a Dnyeper felső és középső folyásánál (Kijev, Zboricsev vzvoz), valamint az Azovi-tenger tájékán. Ez a nép, pedig hun-avar-magyar múlttal is rendelkezhetett az eddigi ismereteink szerint. Ennek sem a régészeti leletek, sem a Nyesztor Krónika (~1113), sem a korabeli arab, perzsa útleírások nem mondanak ellent. De milyen kapcsolat alakulhatott ki a két nép között? Ehhez először is azt kell tudni, hogy a varégok, akiket ruszoknak is hívtak, nem tömegesen éltek ezen a területen, hanem az uralkodó, harci réteghez tartoztak, akik a fentebb leírt, ugornak, szlávnak nevezett törzseken uralkodtak.

Az első – krónikákból — ismert hódító Rurik volt, akit Novgorod alapítójának is tartanak. Rurik, ezek szerint 859-ben érkezett Holmgardba. Csak megjegyzem, hogy a régészeti ásatások azt támasztják alá, hogy Rurik idejében a mai Novgorod még nem létezett, viszont a leírásoknak Jároszlávl mindenben megfelel. Maga az „Új város” név is magában hordozza a kérdést, hogy hol volt a „régi”? A válasz az, hogy ez Rosztov (57.1865, 39.4172) volt! Nevét is a rosz/rusz néptől kapta. Tehát a ruszok első fővárosa Rosztov, az új viszont Jároszlávl (alias, Novgorod) lehetett. Ezt igazolják az arab történetírók, akik Rusz fővárosát Bulgár és Novgorod közé helyezik. De ez valószínűleg a Rosztovtól 15 km-re délebbre fekvő Szárszkoe gorodiscse (Szerintem: Szárvár 57.1382, 39.4050) lehetett, mivel rosztovi régészeti leletek csak a 10. századtól kezdődően kimutathatók. De Nyizsnyij Novgorod neve is azért lett alsó, mert Jaroszlávl/Novgorodtól a Volgán lefele helyezkedik el. Az ásatások eredményei nem támasztják alá azt, hogy a mai Novgorod kikötő-, vagy kereskedőváros lett volna. Jároszlávlban viszont Kelettel és Európával is élénk kereskedelem folyt. Halomváron (Холмогоры, 64.225, 41.65) az Északi Dvinán keresztül a Malaga öbölből kijutottak a Fehér-tengerre. (Николай Михайлович Карамзин /1766–1826/, Диакон Тимофей Каменевич-Рвовский) .

Az orosz őskrónika (PVL) arról is tudósít, hogy amikor Rurik utódja Oleg, 882-ben, csellel bejutott Kijevbe, akkor csónakját és harcosait a Magyar hegy alatt rejtette el. A kijevieknek meg azt mondta, hogy „mi kereskedők vagyunk, akik Olegtól és Igor hercegtől jövünk és Görögországba tartunk”. (И подплыл к Угорской горе, спрятав своих воинов, и послал к Аскольду и Диру, говоря им, что – де „мы купцы, идем в Греки от Олега и княжича Игоря). De még más helyen is említést tesz a krónikás a Magyar hegyről és Álmos udvaráról, ahova Aszkoldot temették. (и погребли Аскольда на горе, которая называется ныне Угорской, где теперь Ольмин двор; на той могиле Ольма поставил церковь святого Николы;). Érdekes, hogy a hivatalos magyar és a hivatalos orosz történészek megpróbálják az eredeti szöveget úgy beállítani, mintha ezek az elnevezések csak később (a krónikaírás idejében) születtek volna. De nagyon kilóg a ló lába! (Más írásaimban ezt részletezem).

A fenti epizóddal csak azt akartam bemutatni, hogy a 9. század második felében a magyarok jelentős szerepet töltöttek be Kijev térségében, és természetesen a varégoktól (vikingektől) a görögökig (Bizáncig) vezető viziút mentét is ellenőrizhették. Ennek az útnak a gyenge, katonailag a szárazföldről támadható pontjai a vontatási szakaszok voltak. Véleményem szerint a varég kereskedelmi útvonalakat a Dnyeperen, illetve Volga teljes hosszában valószínűleg egy közeli nyelvi és faji rokonságban álló népcsoport tudta biztosítani. A vikingek valószínűleg megegyeztek az együttműködésről a helybéliekkel. Talán erről is szól a gripsholmi kő felirata: „és keleten (ételt) adtak a sasnak” – a turulnak, minden magyarok szent állatának. Ezek a kövek az utolsó (1041-es) Kaszpi hadjáratnak állítanak emléket. (Ingvar-saga). Az expedíció célja a régi kereskedelmi utak újranyitása lett volna, miután a volgai bolgárok és a kazárok már nem akadályozták tovább az utat. A saga szerint csak egy hajó tért vissza az expedícióból, a többi fennmaradt rúnakő nem említ több túlélő hajót. A legtöbb kövön ennyi utalás van rájuk: „Meghaltak Keleten, Szaracénföldön”. A skandináv régészeti leletek között pedig megtalálhatók a hun-török hagyatékok. (visszacsapó íj, övlemezek, tamgák). A skandináv mitológia harcos istenei, az Ászok ősalakjai valószínűleg alán-jász származékok.

A https://www.portal-slovo.ru lapon Perevezencev S. V. arról ír, hogy Oleg (†912, vagy 922) és Igor esetleg nem is volt rokoni kapcsolatban a novgorodi Rurikkal. Hivatkozva a modern történészekre állítja, hogy ők, egy másik – alán származású – dinasztiából, az Alán Ruszból kerültek Novgorodba. Az alán-rusz törzseket a magyarok űzték el a Don alsó folyásától és jöttek fel északra a 9. század elején. (Ekkortájt, 810 körül, rombolták le a magyarok a kazárok egyik erődítményét, amellyel szemben a Don túlsó partján, épült fel Sarkel). A Baltikum lett a hazájuk, valószínűleg Saaremaa szigete, ahol már kialakulóban volt a szláv nyelv használata. A fenti tények arra utalnak, hogy a gyalogos varég harcosoknak előbb-utóbb igénybe kellett venni a part menti lovas kíséretet is. Itt jöhettek ismét számításba a lovas magyarok. Ez lehetett az alapja a későbbi lovas viking seregnek, amelynek nyugati (normandiai) változatát a Bayeux-i kárpiton jól megfigyelhetjük.

A varég-magyar kapcsolatok nem szűntek meg a magyarok nyugatra vonulásával. Így ír erről Nemeskürty István a MAGYAR SZÁZADOK. Gondolatforgácsok a nemzet életrajzához — című könyvében: „Tudjuk, hogy a honfoglalók megpihentek a „rusz” törzshöz tartozó vikingek (normannok, varégek) alapította Kijevben. Az Árpád-házi királyok megszakítás nélkül kapcsolatban maradtak a kijevi rusz-szal. Árpád kijevi „orosz” testőrsége és leszármazottaik, melyet viking fejedelmük adott kíséretül, Mohácsig adták a királyi belső testőrséget!” /N. I. Magyar századok. Bp. 2009./

Novgorodról és Rurikról kialakított kép állandóan változik, attól függően, hogy a kutatók, hogyan értékelik az orosz krónikák valóságtartalmát. Novgorodot hol Jaroszlavllal, hol Ladogával azonosítják. A varégok behívása, csak alaptalan mese – állítják néhányan. Az új orosz történelemírás G. V. Noszovszkij és A. T. Fomenko munkáira támaszkodik. Kijev történelmében Álmos magyarjainak sokkal több szerep jut a hivatalosan elismertnél. Az alán-rusz, szarmata-szkíta törzsek uralta „varég kereskedelmi utak” biztosítási kérdésének elnagyolásával, a finn szerepkör felnagyításával, egy hamis történelmi kép tárul elénk, amelyet a területen ma is meglévő toponímek csak részben igazolnak.

Végezetül bemutatom néhány szóeredeztetésemet, kizárólag a fenti területtel és időszakkal kapcsolatban. Ezek olyan szavak, amelyek a térség közös ősnyelvéből maradhattak fenn és magyarul ma is érthetőek. Ahol tehetem, ismertetem a hivatalos nyelvész próbálkozásokat is a szavak eredetére vonatkozóan. Tekintettel arra, hogy megközelítésem nem „tudományos”, nem tartok sem sorrendet, sem nyelvi besorolást, egyedül a jelentést és az alkalmazást tekintem irányadónak. Ahol az egyezés nyilvánvaló, ott magyarázattal sem szolgálok.

Ladik. Orosz: ладья́, ло́дка. Svéd: lodja. Dán-norvég: lodje. Német: Lodje.

Csónak. Orosz: чёлн, челно́к.

Bálvány. Orosz: болва́н. Ótörök: balbal. Kazah: palvan.

Von, vonó, vonyogó. Szerintem ebből alakult ki az orosz во́лок, aminek az értelme: hajóvontatási út. Ezt Vasmer eredezteti többek között a görög . ὁλκός barázda jelentésű szóból. Bálint Gábor szerint a dravida nyelvcsaládhoz tartozó kannada nyelvben megtalálható a magyar von szó párhuzama: oni, tulu voni alakban. (Sz. B. G. A magyar nyelv Dél-Indiában. Fríg Kiadó. 290. o.). Ez ősmagyar eredetre utal. Igen részletes Czuczor-Fogarassy elemzése a von szóra. Azt írja „Egyezik alaphangokban a szanszkrit vah igével..”, de megemlíti a finn, észt veny-, veni (nyújtózkodni, nyúlni) igéket is.

Varég (viking). vár-jár, ahol a vár, várat építő, letelepedett, a jár, pedig férfit, embert jelent. Orosz: варяг. Ószláv nyelven: Вар`яже. Óészaki nyelven: væringjar, varjager. Német: Waräger. Görög: Βαριάγοι. Magyar helynév: Várong.

Nyár. Orosz: Яр, самый жар, огонь, пыл, разгар, в прямом и переносном значении. Ebből a szóból alakult ki a pogány tavasz-isten Járilo (Яри́ло) neve. Szudaruskin B. M. véleményét osztom, miszerint Jároszlávl város neve innen eredeztethető. „Название города от имени языческого бога Ярилы с последующей его трансформацией под славянское имя «Ярослав»” (Сударушкин Б. М.: Ярославцы и Ярославский край в русской истории. 2007.)

Ar (örm. Ար) a legfőbb nap isten volt. Az egyiptomi Ré/Rá napisten fején, a napot körbevevő ureusz kígyó jelének hangértéke valószínűleg *AR volt. Az 1086-os bakonybéli oklevélben szereplő „Quiar” településnév elemzésekor jöttem rá, hogy a „király” szavunk egyik lehetséges kialakulási formája éppen a „kiar” tő lehetett. Az ókori beszédes neveknél az „Ar-hoz hasonlót” úgy fejezték ki, hogy „aki Ar”. A királyt jelképező oroszlán nevében is az „ar” (arszlán) a napot jelenti.

Lét. (mint létezés). A bolgár királylista (Именник на българските ханове) nyelvezete ószláv de keveredik „egy ismeretlen nyelvvel”, amit a történészek töröknek, magyarnak, vagy iráninak tartanak. A nem szláv kifejezések között szerepel a „lět emu” = „ideje” kifejezés. Feltételezem, hogy ez azt jelenti, hogy: „лет ему”, azaz „éve”. Ha ezt a kifejezést magyarul értelmeznénk, akkor azt kapnánk, hogy: a „léte” (ideje) ennyi és ennyi. A „leto”, különben „nyarat” jelent az oroszban, de bizonyos esetekben évet is. A „Hány nyaras?” (Hány éves?) kifejezés, még ma is használatos a magyar nyelvben. A görög lethe (λήθη) szó jelentése: feledés (elmúlás, nemlét). De ez a lét és a nemlét határfolyója is! Nem hiszem, hogy a magyaron kívül van még nép, aki csupán jelentésileg értené a Léthe folyó nevét. A Léthé (Lethe) folyó magyarul: Léte, a létezés folyója.

A sort folytathatnám a Buj, Jár, Kender (Kondur), Konda, Szél, Halom (Holm), Tav, Láp stb. szavakkal, de ez már meghaladja egy esszé terjedelmét.