A feltárás üzemben dolgoztam, ott ismertem meg Julikát és Terikét, a kézilányokat. Nem tudom mi volt a hivatalos státuszuk, beosztásuk, de mindenki csak kézilányokról beszélt, ha őket emlegette. Amolyan mindenesek voltak valójában, reggel a büfében bevásároltak a munkásoknak, ami kellett, sorba járták a munkahelyeket, felvették az igényeket, és a szerint vásároltak. Volt, aki előre odaadta a pénzt, volt, aki utólag fizetett, kialakult egy egyensúlyi helyzet, tudtak visszaadni is, ha kellett, szóval az igények szerint cselekedtek. A leggyakoribb igény, egy szelet kenyér vagy két-három zsömle, tíz deka parizer volt, de fizetés után pár napig húsz dekára változott a parizer, sőt kolbásszá nemesedett a kenyérhez, zsömléhez való. De aztán ismét tíz deka lett a tíz deka, szinte tudták már kívülről a megrendelést, csak valami új ember hozott új színt egy darabig. Aztán ez is változatlan maradt, de mindig felírták papírra a megrendelést, pontosabban vonalas füzetbe.
A másik fő feladatuk volt a rezsi jellegű anyagok kiosztása, az azzal való gazdálkodás. A zseblámpa volt legfontosabb áru, ez mindenkinek járt, mert szinte mindenhol volt olyan feszmérő, nyomás mutató, ami a technológia fontos része volt, de e világítás nem volt kiépítve. Ezek voltak az olyan sötét zugok, ahol bólintani lehetett éjszakai műszakban. A feszmérő állása csak a kezelőt, a művezetőt, meg a diszpécsert érdekelte, mindig adott időben, műszakváltáskor, aztán a kutya sem járt arrafelé. A zseblámpa mindenkinek járt, aki az üzemben dolgozott. Nem volt meghatározva hogy mikor kaphat újat az illető, a kézilányokra volt bízva a dolog. Akik biciklivel jártak dolgozni, a világítást is megoldották, sőt a jó szomszédnak is jutott az ilyen jellegű ingyen áldásból. A kézilányok jószívűek voltak, az lámpába való elem cseréjénél épp úgy, mint az egyéb fogyóeszköznél. Havonta volt a vételezés, erős rátartással dolgoztak, igényeltek mindent. Mivel mindenhol volt műszak napló is, ceruza is járt, főleg iskolakezdésnél nagyon megugrott az igényelt mennyiség.
De így volt a pufajkával, a kéztörlővel, a káliszappannal. Mindenféle rezsis cuccok voltak, a gyáregység vezető írta alá az igénylést, a továbbiak már azonban a kézilányok hatásköre volt. Adtak is mindenféle dolgot, amit kaptak a központi raktárból. Jóban voltak a raktárvezetővel és ezzel el volt intézve a feltárás rezsis problémája.
A két nő az üzem működése szempontjából, ha a technológiát nézzük, nem sok vizet zavart. Egyébként fontos láncszemei voltak a hétköznapoknak. Ha hűvös volt a munkahely, egy pufajka mindent megoldott, a kézilányok jóvoltából. A spirálfüzet gondja is rendeződött, ha kockás kellett, akkor az, minden ment a maga rendjén, csak Julikát és Terikét kellett néhány kedves szóval illetni.
A két nő egyébként teljesen különbözött egymástól: Julika törékeny, fiatalasszony volt, az igazgató sofőrjének a felesége. Terike jól megtermett cigány asszony, sok gyerekkel és több férjjel is, mikor melyik volt éppen soros. A cigánysoron laktak, a szomszéd faluban, a férjei, attól függően, hogy melyik volt szabadlábon, mind a ketten bűnöző foglalkozásúak voltak. Az asszony tartotta el a sok gyereket, a soros férj épp úgy kocsmában volt, mint az előző, vagy börtönben.
A két nagyon különböző sorsú nő nagy egyetértésben látta el feladatát az üzemben, mindig, mindenben szolgálatkész tagjai voltak a közösség életének. A takarítás is a munkájuk volt, az irodákat, az üzemet is rendben tartották. Csak olyan esetben, ha túlfolyt valamelyik tartály, akkor takarítottak a munkások, ki-ki a saját placcát. De az általános rendért a kézilányok voltak a felelősök és rend is volt mindig.
Egyik reggel csak Terike jött dolgozni, a másiknak családi problémája miatt – temetés adódott – szabadságot kellett kivenni. Megjelent azonban az ügyeletes férje is, aki nagy rábeszélést követően felvételre jelentkezett a vállalatnál. Közveszélyes munkakerülés, KMK miatt ugyanis börtönben volt, és ha nem akart újra rács mögé kerülni, lépnie kellett. Terike mindent elintézett, csak körül kellett nézni a munkahelyen, a feltárásban is volt segédmunkás felvétel. Körül is nézett, egész nap a gyárban nézelődött, de nem a munkát kereste, hanem a központi rezsiraktár volt vizsgálódásának fő célja. Elég alaposan körbenézett, de nem volt elég egy nap, munkára is jelentkezett és bejárt egy pár napig. Nem dolgozni, hanem nézelődni, tervet agyalni.
Terike otthon elmesélte, hogy milyen jó helye van, vitt is haza sok mindent. De a legnagyobb sikert a káliszappan aratta, az összes asszony azzal mosott, a cserealap is ez volt. Kinek mije volt, azt osztották el, ez volt a cigányok között a szokás. Terike a mosószert adta mindenkinek, nem pénzért, hanem egyéb ellenszolgáltatást kapott. Így is elég gondja volt a sok gyerek eltartása, mert pénzt a részeges férjei nem nagyon adtak neki.
A mostani férje egy hétig járt be a munkahelyére, de a munkahelyi vezetője elküldte az állandó csavargásai miatt. Azonban ennyi idő elég is volt arra a férfinak, hogy kiérlelődjön benne a terv, hogyan kell a központi rezsiraktárba betörni.
Amíg a helyszínt tanulmányozta, kialakult a betörés részletes terve is. S persze, nem elég az árut elhozni, azt értékesíteni is kell, erre való az orgazda, akivel már egyéb ügyekben is jó kapcsolata volt, most is ezt kereste meg, vázolta neki a várható „szajré” összetételét, körülbelüli mennyiségét, ami egy közepes teherautónyi volt. A társakat is felhajtotta közben, a sofőrt, aki a vállalatnál dolgozott, és persze a portást is, aki szolgálatban lesz. Soktényezős akció volt, idő kellett hozzá, de a várható áru mennyisége és minősége nagy haszonnal kecsegtetett. Amikor minden készen állt, az akció simán lezajlott, pár óra alatt kirámolták a raktárt.
Terike semmiről sem tudott, ő maga is szörnyülködött, amikor másnap fény derült a dologra. A vállalat rögtön feljelentést tett a rendőrségen, a nyomozók megkezdték a kihallgatásokat. Eleinte a sötétben tapogatóztak, ahogy az ilyen ügyekben lenni szokott. Az egyik jó szemű nyomozónak feltűnt, hogy a cigány telepeken állandóan ruhák vannak teregetve. A kocsmában tudta meg az okát, az asszonyok nagy mennyiségű káliszappanhoz jutottak, és most a sok-sok elmaradást is behozzák a tisztaság területén. Ennyi elég volt támpontnak.
Két-három hónap alatt felgöngyölítették az ügyet. Mivel nagy értékre elkövetett betörésről volt szó, a bírói ítéletek is összhangban voltak ezzel.
Terikét nem nagyon viselte meg sem az ügy, sem az ítélet. Már hozzászokott az ilyesmihez.
Különben is „meleg váltás” lett, az egyik férj éppen szabadult, amikor a másik lakat alá került. Nem volt nagy haszna sem ebből, sem abból.
A vállalatnál levonták az ügy tanulságait. Külön igazgatói utasítás rendelkezett a rezsi ügyekről. Egyből felére csökkentették a rezsi kiadásokat és nem lett többé csáki szalmája a zseblámpa, a pufajka és a káli szappan, vagy más néven kenő szappan

Magyar Irodalmi Lap