Valamikor, a megboldogult kommunista diktatúra idején a vezetőkkel szemben támasztott alapvető elvárás a hármas követelménynek való megfelelés volt. A különböző vezetőképző tanfolyamok „törzsanyagának” számított az e témában való fejtágítás, ennek örökös ismétlése, nehogy valaki azt higgye, már nincs érvényben, hatályon kívül helyezték, a párt megfeledkezett róla, stb.
Mi is volt ez a rejtélyes hármas? Tömören megfogalmazva a következő:
1. Politikai alkalmasság
2. Szakmai alkalmasság
3. Vezetői képességnek megfelelő alkalmasság
Kivétel nélkül, minden vezetői szinten, tehát egy nagyvállalat esetében az udvartakarítók csoportvezetőjétől a vezérigazgatóig, mindenkire vonatkozott, elvileg mindenkinek meg kellett felelni ennek a kritériumnak.
Elvileg. A gyakorlatban semmiféle követelmény nem volt, illetve a pártbizottság és a kinevezést gyakorló vezető akarata döntött. Vagy a terület személyzetise, tehát mindenképpen szubjektív tényező volt az általános gyakorlat.
És a kinevezett vezető rendszerint belejött a vezetésbe, mint kiskutya az ugatásba. Apró-cseprő hibáit elnézték neki, elvégeztették vele a vezetőképző tanfolyamot, és évek múlva, mint kész, rutinos vezetőről beszéltek róla. Esetleg előadóként maga is oktatta a „hármas követelményt”. Konkrétan mit is jelent ez, lássuk csak!
Már a sorrend is sokat elárul: első volt a politikai alkalmasság. Bár a tanfolyamokon úgy tanították, hogy egyformán fontosak, de azért, lényeg a lényeg! – a politikai alkalmasság szerepelt első helyen. Aki nem a párt instrukciói alapján próbált vezetni, az jobban tette, ha bele sem vág a vezetői tevékenység végzésébe.
Mert a beosztottak politikai nevelése, a párt útmutatásai alapján, elengedhetetlen feladat volt. Az ideológiai harc az ellenség aknamunkájával szemben elsőbbséget élvezett a gazdasági munkával, felülírt mindent, de mindent. S ha véletlenül nem volt párttag az illető, mert jó szakember volt csupán, és nem találtak pártvonalon ilyent, akkor még nehezebb feladata volt: párton kívüli létére ideológiailag képezni a beosztottakat, természetesen a kommunista ideológia gyötrelmes hülyeségeire, hát az valami borzasztó dolog lehetett. Erkölcsileg lehetetlen helyzetbe hozták a pártonkívüli vallásos embert, mert a „klerikális reakció” elleni harcra kellett búzdítani beosztottait, legjobb vallásos meggyőződése ellenére. A tömegmegmozdulásokon akkor is részt kellett venni, ha a háta közepére kívánta az ilyesmit. Mit szóltak volna a beossztott dolgozók, ha nem jár elől jó pédával?
A szakmai alkalmasság kérdése a múlt század 60-as éveiben lett kérdés. Előtte semmi iskolával, de jó elvtársként lehetett főmérnöki, igazgatói beosztásban akárki, akit a pártbizottság alkalmasnak nyilvánított, és ilyenkor a beosztottak végezték el a „főmérnöki” munkát. Neki nem volt más dolga, mint az „elvi” irányítás, jó elvtársként. A 60-as évektől kezdett égetővé válni a szakmai kérdés, amikor a mennyiségi mutatókat kezdték felülírni a minőségi szempontok, vagyis a minőségi munka. Ezt lózungok szajkózásával mind kevesebb helyen lehetett elérni, valami sütnivaló is kellett, de ezt csak kellő szakképzettséggel lehetett teljesíteni. Voltak ugyan tehetséges emberek, akik kellő iskolai végzettség hiányában is tudtak eredményt felmutatni, ezt azonban kivételes talentumuknak, vezetői munkájuknak köszönhették. A szakmai tudás mindinkább előtérbe került, a dolgok logikája is ezt kívánta.
És itt jön be a kevésbé megfogható „vezetői képesség”. Ez a sok tényezőből álló valami, amit manager típusnak is lehetne nevezni, sokszor nem egyéb, mint merő szélhámosság, mások orránál fogva vezetése. Nagy hangon előadni a semmit, ez általában be szokott osonni az érintettek tudatába, hogy „ez igen!”. Ma is számtalan példa van, főleg a baloldali politikusoknál, akik az emberek szédítésével vannak elfoglalva, tényleges munka és tudás nélkül – ezért áll ott a baloldal, ahol áll. Valójában pszichés képességekről van szó, amelyek nem mindenkinél vannak meg. Határozottság, céltudatos magatartás, példaadás és még sorolhatnánk a vezetői tulajdonságokat vég nélkül. Hol erre, hol inkább arra van szükség. Más tulajdonság kerül előtérbe egy katonai szervezet élén és más egy óvoda vezetésénél. A becsületes munka kell, hogy álljon mindenek felett, ez a legfontosabb vezetői tulajdonság. Ennek hiányában könnyen tévútra kerül a vezető, a vezetői tevékenység.
Ma nyilvánvalóan másak a követelmények a beosztottakkal való bánásmód tekintetében, mint ezelőtt. Átalakulóban van a világ, de mindig is alakulóban volt, csak a változások nem voltak olyan gyorsak, pregnánsak, mint a korábbi időkben. De munka nélkül nem boldogult soha az ember, akár vezetőről volt szó, akár beosztottról. Nem is várható olyan világ, amikor a sült galamb az ember szájába repül.
Ilyen csak a mesében van, volt és lesz.
Az ország vezetésében épp úgy, mint másban. Szóval: vezetni tudni kell!

Magyar Irodalmi Lap