Nincs már szabadságunk,
csak dupla rács mögött,
a kő, melyen áll,
durván faragott,
síró szeme sem minket néz,
hanem hivalkodó lepedő szobrokat.
De él a magyar!
hiába csépli Isten vagy sors büntető keze,
megmaradt a szó s az iskola,
s koszorú nő a piszkos föld alól.

Magyar Irodalmi Lap