Rajtad tartom szemem te lüktető szép város,

ölelő karoddal átfonsz és ez oly káprázatos.

Mikor hajnalban az első villamos csenget,

harsány hangjával egy új napnak üzenget.

Éjszakai mulatások nyomát hordja az aszfalt,

körömcipők kopognak, járásuk kitapasztalt.

Kapualjban szerelmes pár csókolja a csókot,

zavartan pislogva egy lány, sepri be a bókot.

Mulatóban andalító zeneszóval röpül az idő,

italtól mámoros harsány hang átszüremkedő.

Egy halom üvegmorzsa csücsül a sarokban,

maroknyi múlt foszlott szerte darabokban.

Áhítattal szemléllek te mindent átitató szépség,

Citadella, Gellérthegy és a messze nyúló kékség.

Váralagút kapujában lesben állnak a csillagok,

A Lánchíd oroszlánja köszön olykor, jó napot!

Kedvenc városom, leheletedet tarkómon érzem,

hangosan kiáltod, hisz én több sebből is vérzem!

Szerelemkapocs vagy, messze elér a hírneved,

Hűségem hozzád töretlen, Budapest a te neved.

2016. július 6.

Magyar Irodalmi Lap