Szörnyű napokat, heteket éltem át. A testi szenvedések mellett a lelki kín is gyötört. Milyen szánalmas figura vagyok, hogy tudtam ennek a dicstelen, rongy társaságnak szolgálni őszintén, alávetve magam zsivány törvényeinek? A párt volt mindenek előtt, fölött nekem. Persze én is loptam, de belső mércém szerint becsületes maradtam. Becsületes tolvaj a haramiák között!
Ez volt az örökké visszatérő gondolat, a megválaszolatlan kérdés bennem. A gordiuszi csomó. Az életem nagy kérdése.
A testi szenvedések lassan, igen lassan szűnni kezdtek.
Már nem voltak lekötözve a kezeim, felülhettem az ágyban, már nem pelenkáztak. Előbb rövidebb sétákat tettem, aztán hosszabbakat. Egyszer csak kigyúlt a fény, megvilágosult elmém. A bolondok házában vagyok, de remény van rá, hogy ismét ember lehetek!
Sok minden kiesett az emlékeimből, de tudtam, egyre biztosabban, hogy gyermekeim vannak és feleségem, akik egy pillanatra sem hagytak magamra a bajban. Nekik tartozom azzal, hogy összeszedem magam és újra ember leszek, ha nem  is lehetek a régi önmagam.
Régi önmagam!
Nem akarok a régi lenni, új életet kezdek, lemosom a piszkot magamról, a mocskot, amely a sárból ragadt rám. Lemosom a gyalázatot, a kommunista múltamat! Igenis összeszedem magam, ég még a belső lámpás. Világít és megvilágítja az utat, amelyen járnom kell: visszaverekszem magam a becsületes emberek közé. Van helyem, pontosabban ott van a helyem, ahol az egyedüli mérce a becsület!
Annyi minden fogott a fejemben, hogy beleszédültem. Visszamentem az ágyamhoz és felfokozott érzelmi állapotból mély álomba zuhantam.
Kaja simogató keze ébresztett fel.
– De jó, hogy itt vagy velem, édes Kajám!
Finom keze átölelt és boldog ringásban imét csak álomba merültem.
Egyre erősebbnek éreztem magam, mintha egyre csak távolibbnak tűnt a Fekete Hegy, amely olyan iszonyatos súllyal nehezedett rám.
A régi sofőr, a családi sofőröm vitt haza, nyugalomra volt szükségem még hetekig. Közben a fiaim bemutatták menyasszonyukat, két csinos lány volt, egyébként testvérek.
Kaja is megdícsért négyszemközt, azt mondta, olyan vagyok, mint a kezdet kezdetén.
Ez a dicséret adta meg a döntő lökést: ismét a régi önmagamat láttam borotválkozás közben, de a régi tisztát, a bűntelent.
De valami furcsát is észleltem a tükörben: majdnem teljesen megőszültem.
– Ez legyen a legnagyobb bajod az életben! mondta Kaja, amikor ezt megemlítettem neki. És a karjaimba simult.
Valami megmagyarázhatalan érzés lett urrá rajtam, aminek a lényege: ujjászülettem.
Mint valami csodára, úgy néztem a körülöttem lévő tárgyakra, dolgokra, és ezzel egyidőben visszaköltözött belém az erő! És az elszántság! Igenis élni akarok, a múltat, mint valami koszos ruhát levetettem magamról, és az új életemet, mint valami megtalált kincset szorítottam, éreztem magamban.
Új időszámítás kezdődött az életemben.

/Vége/

Magyar Irodalmi Lap