Emlékszel, kiáltottalak egykoron
„te hosszú lábú ikonom”
                                        
folyón jöttél, és egy ideig
ömöltél belém az édenig
​                                                  
nyelvemmel, ostorrá alakítva
vadásztam combodon nyuszikra
                                                       
ágyékodon mézszínű fűre másztam
te illatoztál, én élő voltam
​                                                 
De jaj, jaj, jaj, szemek bozótja
most engem rángat három pópa
                                                           
a húsom bűzlik már régóta,
mint egy darab akácfakóka
                                                 
mint csikóharapás a lovakat
a sír pora hív, maradjak
                                                           
cseréptál vagyok, bögrém így tartja
szerelem – elgurult alma.
                                                 

Magyar Irodalmi Lap