A Beregszászi járási Nagymuzsaly egyik oldalra eső csendes utcájában keresem a kétszintes házat. „Könnyen megtalálja, az udvar tele van virággal…” jutnak eszembe az egyik idős néni útbaigazító szavai. És valóban. Nem kell már kérdezősködnöm, a szép, virágos kertes házról azonnal megismerem: ez Vidnyánszky porta. A család csaholója szalad elém, jól megugatja a kapuban a csengőt nyomogató idegent. A mindig mosolygós Vidnyánszky Éva aztán az óljába parancsolja, és kedvesen invitál be a konyhába. Készül a finom ebéd, fokhagymaillat terjengi be a helyiséget és a serpenyőben sercegő olajból aranyra sült lapcsánkák kerülnek a tányérra. Itt nyaralnak az unokák, magyarázza és bizony az étvágyuk nem kicsi.
Míg készül az ebéd, szót ejtünk receptekről, gyereknevelésről, irodalomról és persze a hétköznapi élet ügyes-bajos dolgait sem hagyjuk ki. Éva néni fiatalokat meghazudtoló energiával magyarázza hol és merre jártak a stúdió tagjaival, milyen sikereket gyűjtöttek be az utóbbi hónapokban, milyen új darabokat tervez szeptembertől a gyerekekkel. Én persze nem tudom megállni, hogy ne hozzam szóba a fiait, Attilát és Zoltánt. Mert a Tanárnő ugyan minden stúdiósát saját gyermekeként kezeli, édesanyaként mégis a vér szerinti gyerekeire a legbüszkébb. A legfiatalabbra, Zoltánra, aki biológusként végzett az Ungvári Nemzeti Egyetemen, majd Svédországban dolgozott évekig kutatóként. Jelenleg dr. Vidnyánszky Zoltán a Magyar Tudományos Akadémián (MTA) dolgozik. 2006 óta a Neuro-Infobionikai Kutatócsoport tudományos tanácsadója az MTA-n és kutatási igazgató a Semmelweis Egyetem Szentágothai János Tudásközpont Intézetében. És idősebbik fiára, Attilára, aki Kossuth-díjas, Érdemes művész, és július 1-től a Magyar Nemzeti Színház igazgatója.
Mikor néhány éve egy karácsonyi riport készítésének apropóján jártam a nagymuzsalyi középiskolában, a magyartanárnőről írtam. Most édesanyaként szerettem volna bemutatni Éva nénit. Akkor a hideg tanteremben ülve az ünnepek fontosságáról beszélgettünk, ami összehozza a családot. És az emlékekről. Melyek a hétköznapokban vésztartalékként is szolgálnak. Azokra az időkre, azokra a szürke napokra, amikor nélkülöznünk kell a megértést, a szeretetet, a meghittséget. Amikor nehéz problémákat kellene megoldanunk, amikor átlép felettünk az élet. Ilyenkor egy szempillantás alatt felidézhető a valamelyik családtagtól kapott mosoly, s ez erőt ad. Feltölt.
– Nagyon szeretem az ünnepeket, különösen a karácsonyt. A készülődést, az ajándékozás izgalmát. Mindez nagy-nagy melegséget, békességet, örömet, meghittséget jelent számomra. Mintha szorosabbra fűzné a családi szálakat. Mert akkor mindenki hazatér a szülői házba, együtt van a család, a fiaim és az unokáim – mondja Vidnyánszky Éva. – Egyébként is mindenki elfoglalt, rohan és teszi a dolgát. De az ünnepekre, egy-egy kerek évfordulóra mindenki hazatér a szülői házba és ennél nagyobb boldogság nem is érhet egy édesanyát. Ilyenkor a vacsora hagyományosan húsételekből, diós-mákos bejgliből áll, és nem maradhat ki belőle a töltött káposzta. Ennek kötelezően ott kell lennie az asztalon, mert a család állítása szerint, akárhányszor készíti el Éva néni, mindig a legutolsó töltike a legfinomabb…
A mai napig legjobban a könyvnek tud örülni. A verseskötetnek. Legyen az születésnap, névnap vagy karácsony, a fiai és unokái ezzel ajándékozzák meg. Miért? A kérdést talán felesleges is lett volna feltennem, de a magyartanárnőt nem lepi meg, azonnal válaszol:
– Mert a költészet minden élethelyzetre megadja a választ. Ha csak József Attilát említem, s egyik kedvencemet a költőtől A hetedik c. költeményét, elmondhatom, hogy több évtized távlatában is igazat ír: „ E világon ha ütsz tanyát, hétszer szüljön meg az anyád!”.
A nappaliba terel át, ahol már a zamatos kávét szürcsölgetjük. Könyves szekrény mindenhol. Én ezért inkább könyvtárszobának nevezném, ha nem látnám, hogy a házban még az emeltre vezető lépcsőfokokon is könyvek halmaza áll. A falakon ízléses festmények, az asztalon beregi szőttes. Előkerülnek az albumok. Képek, melyek kapcsán számtalan emlék fűzér is előjön.
Úgy tűnik, hogy Vidnyánszky családban teljes a harmónia. De nem volt ez mindig így, hiszen számtalan olyan emlék is előkerül, ami tüskét hagyott. Nem az Édesanyában, a Tanárnőben.
– Az egyik ünnepem a legszebb és egyben a legszomorúbb is volt – mutatja az egyik képet, amelyen színjátszó csoportos gyerekek vannak. – Mert az ember már csak olyan, hogy bármennyi jó és szép történik vele az életben, mégis a legszomorúbb marad meg a lelkében. A múlt század 70-es éveiben történt egy karácsonyi alkalommal. Tudjuk, akkor még milyen időket éltünk. Sohasem fogom elfelejteni, mert nemcsak a családomhoz kapcsolódik, hanem a tanítványaimhoz is. Az történt, hogy szenteste kaptunk egy telefont. Tudni kell, hogy a férjem abban az időben a Nagymuzsalyi Középiskola igazgatója volt. Hosszú-hosszú ideig vártuk a gyerekeinkkel, az ünnepi vacsorával a befüggönyözött ablakok mögül ki-ki lesve, de csak késő este, tíz óra körül tért meg. Bevallom, nagyon aggódtam közben… Másnap, karácsony első napján újabb telefon, felhívatták a Beregszászi Járási Oktatási Osztályra. Az történt ugyanis, hogy az egyik pártfunkcionárius betlehemes csoporttal találkozott Nagymuzsalyban, persze ezek az iskola diákjai voltak. Szigorú megrovásban részesült járási, sőt külön megyei szinten is. Majdnem menesztették. Mert ugyan ki készítette volna fel a gyerekeket, ha nem más, mint Vidnyánszky Éva, az igazgató úr felesége. Mondanom sem kell, hogy ez a tüske máig megmaradt bennem. De beszéljünk inkább örömteli dolgokról.
Egy másik képen már vidám gyerekeket mutat. Az1993-ban alakult a Vidnyánszky Éva vezette Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház Ficseri Gyermekstúdiójának akkor tagjait. Az elmúlt húsz év alatt a stúdió tagjai közül olyan remek színészek kerültek ki, mint a mezővári születésű, Prima Primissima díjas Józan László, a Vígszínház társulatának színésze, vagy Serbán Attila, aki a Madách Színház oszlopos tagja. A sort még hosszasan lehetne sorolni, hiszen Éva néni tehetséges neveltjei közül ma már nagyon sokan, például a színészházaspár Trill Zsolt és Szűcs Nelli, a Nemzeti Színház, illetve a debreceni színház művészei.
Aztán sorra jönnek az unokák képei. Nyolccal büszkélkedhetnek, ebből hat Vidnyánszky Attila csemetéje. Megannyi kedves, pajkos gyermekarc, különböző élethelyzetekben. És Éva néni mesél, mesél, órákig róluk.
Kellemes délutánt töltöttem a Vidnyánszky családnál. Annál a szülőknél, kiknek idősebbik fia, Vidnyánszky Attila nagyot mert álmodni. Először akkor, mikor Beregszászban magyar színházat alapított. Majd most, amikor a magyar nemzeti teátrumának igazgatói székébe ül. Gratulálunk a családjához, szerető szüleihez. Hiszen a gyökerei ma is Kárpátaljához kötik, a nagymuzsalyi szülői házhoz, ahol becsülettel és nagy szeretettel nevelték pedagógus szülei. Akiknek ünnep, minden hazatérése…
Magyar Irodalmi Lap