| Sinkovits Imre | |
| Született | Budapest 1928. szeptember 21. |
| Elhunyt |  Budapest2001. január 18. (72 évesen) |
| Nemzetisége | magyar |
| Házastársa | Gombos Katalin |
| Foglalkozása | színész |
| Sinkovits Imre az IMDb-n Sinkovits Imre a PORT.hu-n |
|
Sinkovits Imre emléktáblája egykori lakhelyén, a Petőfi téren
Sírja az Óbudai temetőben
Sinkovits Imre (Budapest, 1928. szeptember 21. – Budapest, 2001. január 18.) a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművész, A Magyar Köztársaság Érdemes Művésze és Kiváló Művésze. Öccse: Sinkó László Kossuth-díjas színművész, fia: Sinkovits-Vitay András színművész. Özvegye, Gombos Katalin szintén színművész volt.
Életútja
Gyermekkora
Budapesten született Sinkovits Jenő főpincér és Göndöcs Terézia elsőszülött fiúgyermekeként. Kispesten nagyapja meséi mellett nőtt fel. Sinkovits Vince folyton mesélt: Attiláról, Csaba királyfiról, a hadak útjáról, 1848-ról és az első világháborúról. Azonban a gazdasági válság csődbe juttatta szülei vállalkozását. Ebből a gyermek Sinkovits csak annyit fogott fel, hogy kisebb lakásba kellett költözniük, ahol később öccse is megszületett. Édesanyja varrással próbálta kiegészíteni a család jövedelmét és közben németül tanította fiát. Ennek a második világháború alatt nagy hasznát vette.
Lassan stabilizálódott a család helyzete, édesapja főpincéri állást szerzett a híres Ilkovics étteremben, ő pedig az Árpád Gimnázium diákja lett. Az iskolában egész életére szóló élményekben volt része. Itt lett cserkész, ami kitöltötte ifjúsága minden percét. Állítása szerint életre, erkölcsre, hazafiságra, bajtársiasságra, hitre, hűségre, önállóságra, és önfegyelemre, kézügyességre és talpraesettségre, szorgalomra és leleményre nevelte, magyar népdal- és népmesekincshez, természetismerethez és -szeretethez, madárvédelemhez és természetjáró kultúrához szoktatta. Katolikus hittanára, dr. Könözsy Lajos hatására még a papi pályán is elgondolkodott. A Felvidék visszacsatolás után Ipolyság mellett cserkésztáborozott. A háború alatt kelletlenül, de a levente-mozgalomban is részt vett. Nem szerette, mivel cserkésznek vallotta magát és szerinte a két mozgalom olyan volt akár a tűz és a víz. Egy leventegyakorlat után, mikor diáktársai előtt egy oktató a neve miatt megalázta édesapja felvetette, hogy meg kellene változtatniuk a családnevüket. Sinkovits azonban így reagált: „Nem! Édesapám! Most már csak azért is ezzel a névvel mutatom meg!”
A második világháború alatt – mint cserkész – kármegfigyelő szolgálatot teljesített a margitszigeti víztoronyban és a szemlőhegyi víztározónál. Később édesanyjával és két testvérével Somogy megyébe mentek nagybátyjához, ahol mint levente-korút befogták kötelező hadimunkára. Galambok határában ásott tankcsapdát, lövészárkot, géppuskafészket, olykor napi tíz kilométert gyalogolva sárban, fagyban. De edzettsége és istenadta humora ezen is átsegítette még társaiban is ő tartotta a lelket. A háború vége felé egyre több visszavonuló német katonával találkozott (itt vette hasznát édesanyja német nyelv tanításának), sőt egyszer még egy Németország felé tartó vonatra is felrakták, azonban szerencséjére Szentgotthárdnál véletlenül „lemaradt” a szerelvényről.
Amikor a németek kivonultak, a néhány napos békét kihasználva „ástak”. De már nem lövészárkot, hanem családi ezüstöt, lesütött húsokat, bödön zsírt, mézet, hordónyi pálinkát és bort. Több családtagját elvitték az oroszok, sőt magának Sinkovitsnak is háromszor kellett megszökni tőlük, mivel malenkij robotra akarták fogni. 1945 őszén újra indult a tanév az Árpád Gimnáziumban. 1947-ben érettségizett, majd felvették a Színiakadémiára.
Színészi pályája
1948-tól a Belvárosi Színházban, 1949-től az Ifjúsági Színházban játszott, ösztöndíjasként az Apák ifjúsága című darabban láthatta a közönség. Kolléganője Gombos Katalin színésznő volt, aki éppen ekkor szerződött vidékről Budapestre, a darabban ő alakította Dását. Hamarosan szerelem szövődött köztük, és 1951-ben össze is házasodtak. Ugyanebben az évben szerezte meg diplomáját a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, valamint ugyanekkor a Nemzeti Színházhoz ment át, ahol 1956-ig játszott.
A Nemzetiben Háy Gyula: Az élet hídja című drámájában kapta első szerepét, a darab szerinti édesapját Bihari József alakította, akivel baráti viszonyba került.
Az áttörést Madách Imre Mózes c. darabjának főszerepe jelentette számára. Mózest, olyan drámai erővel játszotta el, hogy a bemutatótól számítva 22 éven keresztül, 700-nál is több alkalommal lépett fel ebben a szerepben.
1956. október 23-án Sinkovits Imre tízezres tömeg előtt szavalta el a Nemzeti dalt a Petőfi-szobornál, az esemény az 1956-ös megmozdulás jelképe lett. Mivel Sinkovits túlságosan is a középpontba került ekkor, szerepvállalása miatt a hatalom eltiltotta a színháztól.
1956. október 30-án délelőtt 11 órakor került sor Színművészek Ideiglenes Nemzeti Bizottságának tagválasztására a Nemzeti Színházban. Az eseményen jelen volt a Madách Színház, az Operaház, a Néphadsereg Színháza, valamint a Nemzeti Színház tagsága. A jelenlévők Bessenyei Ferencet és Hindy Sándort követően harmadikként Sinkovits Imrét választották be, majd utána Raksányi Gellért, Szörényi Éva, Juhász József, Marosi Károly, Somogyvári Pál, Temesi János, Homm Pál, Bán József, György József, és Hegyi György következtek. Az ülésen határozat született arról, hogy a színészek és a művészek tiltakozás gyanánt mindaddig szüneteltetik munkásságukat, amíg Magyarországon szovjet csapatok tartózkodnak, az ÁVH-t fel nem oszlatják és a bűnösöket felelősségre nem vonják, valamint amíg létre nem jön a Szovjetunióval való teljes egyenlőségen alapuló független viszony. Bárminemű restaurációval szemben is fellépnek és még a Magyar Rádióban sem hajlandóak szerepelni.
Ugyanezen a délutánon Színművészeti Szövetségben a budapesti színházak küldöttei életre hívták a Magyar Színház- és Filmművészeti Szövetség Forradalmi Bizottságát. A tagok közé itt is beválasztották Sinkovits Imrét, Darvas Ivánnal, Pécsi Sándorral, Szakáts Miklóssal, Molnár Tiborral, Lukács Miklóssal, Palló Imrével, és Bessenyei Ferenccel együtt. Itt mintegy megerősítésképpen a színházak bezárása mellett döntöttek a szovjet csapatok kivonulásáig. Egyúttal az ország valamennyi színházának a művészeit felszólították, hogy színházak forradalmi bizottságát alakítsák meg mindenhol, egyúttal szervezetek azonnali hatállyal lépjenek kapcsolatban a Színművészeti Szövetség Forradalmi Bizottságával.
1956. november 3-án a szovjet előrenyomulás alkalmával Kádár János került hatalomra, aki a bizottság működését felfüggesztette, majd rövidesen feloszlatta, tagjai ellen pedig az államhatalom megdöntésére való felbujtás vádjával indította eljárást.
A Nemzeti Színház törvényszéke rendszerellenes magatartás vádjával ítélte el, fél évre eltiltották a színpadtól. A politikai vezetés azonban a Nemzeti Színház tagságának megszüntetését szorgalmazta, így került 1958-tól a József Attila Színházhoz. 1963-ban visszatért a Nemzeti Színház társulatába, amelynek évtizedeken át meghatározó tagjaként működött. Egyik legismertebb szerepe A tizedes meg a többiek felejthetetlen alakítása. 2000-től haláláig a Pesti Magyar Színházban játszott.
Halála előtt alig fél nappal a Magyar Színházban lépett fel, Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című darabjában játszotta a Tudós szerepét. Azon az estén légszomjjal küszködött, szemmel láthatóan nem volt jól, alig tudott színpadra lépni, Kozák András vezette kézen fogva a színpadig, de minden erejét megfeszítve tette dolgát. Az előadás után a színpadról lejövet az öltőzőig is alig tudott elmenni, ereje elhagyta. Néhány óra múlva otthonában érte a halál. A jóbarát, Agárdy Gábor mondta: „… harminchét éven át öltöztünk egy öltözőben. A testvéremet veszítettem el, a barátomat. Nem tudom felfogni. Ez döbbenet. Ez nem igaz. Most ment volna a Balkáni gerle, amiben együtt játszunk. S ilyen hirtelen… Délelőtt telefonáltak a színházból, hogy nem érzi jól magát, s lemondta még a hétvégi Ármány és szerelem előadását is. De mindent titkolt, még azt is, hogy ki az orvosa… Az is fájt neki, hogy a Nemzeti Színháztól elvették a nevét. Nem mutatta, nem beszélt róla, mert azt mondta, nem érdemes. Nem tudom elképzelni, mi lesz, ha bemegyek az öltözőbe, s ott látom majd az elárvult helyét”.
Temetése
2001. február 2-i temetése valódi nemzeti esemény volt. A közszolgálati televízió a tervezett hatvanhárom perc helyett kilencvenkilenc perc időtartamban, és élő adásban sugározta Sinkovits búcsúztatását az Óbudai temetőből, ahol Sinkovitshoz méltó egyszerű, csendes szertartás zajlott. A képernyőn pusztán a képeket lehetett látni, senki nem közvetített vagy kommentálta az eseményeket. Csodálatos verstolmácsolásaival kísért bejátszásokon az ő 1956-os bátorságát és színészi maradandóságát, emberi egyszeriségét dokumentálták.
Ars poeticája
„… az én életem a színház. S a hitvallásom; hiszek a színházban, a művészetben, az érzelemben és az emberi értelemben. Én az érzelmekre ható színházat vélem igazán modernnek. Csakhogy, minden dolgok dialektikája, hogy az érzelem felkeltésének az útjai értelmi cselekvések kockáival kövezettek. Én magam is először néző, vagyis olvasó módjára fürdöm meg a szerepeimben. Hagyom magamra hatni az író gondolatait. Azt akarom megtudni, hogy szeretem, vagy gyűlölöm az író által megálmodottat. Félreértés ne essék, nem a szerepemet, hanem az alakot, amelyet az író írt. Majd ezt az első benyomásomat akarom felidézni a nézőben. Így építem, építgetem a figurát apró kövekből nagy alapokra, majd később egyre kisebb kockákkal. Faragom és csiszolgatom, amíg össze nem áll egyetlen alakká. Amikor így tudatosan felépítem, akkor lepergetem az egészet magam előtt, úgy mintha én lennék a néző. Átélem a szinte lehetetlent, a magam látását. Ehhez egyetlen eszköz, hogy ismerni kell a nyersanyagot, amellyel dolgozom. A nyersanyag pedig én vagyok. A testem, és legbelül, amelyet szellemnek neveznek. Ismerni kell az erényeket, de még fontosabb a fogyatékosságokról tudni. Legszigorúbb kritikusom én vagyok, hiszen én tudom igazán, hogy mennyit nem tudok. … Abban hiszek, hogy a színház segít az embereknek jobbá, szebbé tenni az életüket. Én azért lettem színész, mert úgy éreztem, a hogyanról van mondanivalóm.” (Film, Színház, Muzsika – 1961. 25. szám)
Emlékezete
2002-ben özvegye, Gombos Kati színművésznő kezdeményezte, hogy a 135 592 00 279 számmal jelölt csillagot Sinkovits Imréről nevezzék el. Az eljárást az International Star Registry cég intézte, a nevet svájci széfjében őrzik örök időkre. 2011-ben utcát neveztek el róla Budapesten.
Végső üzenete
Elhangzott az óbudai Árpád Gimnáziumban:
„Egy hetven esztendős véndiák az óbudai Árpád Gimnáziumból kéri türelmeteket néhány mondat erejéig. Legelébb is, sohasem felejtsétek el iskolátok névadójának, Kőrösi Csoma Sándornak élete példáját. No nem kell ezért világutazókká válnotok, hogy a magyarság eredetét, őshazáját felkutassátok. Akad felfedezni, megőrizni való e 75 esztendeje Csonka Hazában is! (Elég ha Csoma Sándor szülőfalujára, a háromszéki Kőrösre gondolunk.) Nem kell elzarándokolni a távoli Dardzsiling régi angol temetőjébe sem, ahol végre megpihen „…egy szegény, árva magyar pénz és taps nélkül! Ki nemzetének bölcsejét kereste és a maga sírját találta itt – de halhatatlanságát is! „, miként sírfeliratán olvasható. Élete példáját kutassátok s kövessétek! Önfegyelmét és szorgalmát, keresztény hitét és edzett testét, puritán életvitelét, hatalmas műveltségét! S mindezeket a Haza és Emberiség szolgálatába állítva! Ez a mai harsogó-csápoló-idegrángásos, lélektelen „fogyasztói társadalom”, diszkóival, hamburgerjeivel, drogos-alkoholos tömeghisztériájával, mint a hínár húz le a tartalmatlan, csenevész élet mocsarába! Az így elsatnyult testben, milyen lélek lakozhat? Márpedig Magyarországnak testben és lélekben is erős, egészséges, keresztény Ifjúságra és Családokra van szüksége, ha fenn akarunk maradni a jövő századokban, évezredekben! De feladat vár Rátok a nyelvápolás terén is. Nem a tibeti nyelvtan s szótár elkészítése, csupán Édesanyátok nyelvének tisztántartása, megőrzése, hogy szeplőtlen gazdagságában adhassátok tovább gyermekeiteknek, unokáitoknak! Mert ez az egyik, tán legerősebb kapocs, mely összeköt Valamennyiünket, élő és holt magyarokat! Végezetül! Nem az Őshazát kell keresnünk! (De azért ismerjük meg a tudósok, nyelvészek, régészek s néprajzosok eddigi kutatásait, eredményeit.) Ezt a mostani, megcsonkított, fenyegetett sorsú Hazát kell megismernünk, felemelnünk, becsülnünk és megvédenünk, magunknak s a Jövendőnek! Tamási Áronnal szólva: „Mi végre vagyunk a világon? Hogy valahol otthon legyünk benne!” Ez a „valahol”, itt van a talpunk alatt! Magyarország! Fiatal Barátaim! Tudom, nem kevés, amit kértem Tőletek. De csak így, s csak ezért érdemes élni! Márpedig e Nemzetnek annyi hősi halottja volt, most hősi élőkre van szüksége! Hiszem, Ti azok lesztek! Megfáradt, öreg, de szeretetet, hitet sugárzó karommal ölellek Benneteket!” – Sinkovits Imre.
Filmszerepei
- Szalmabábuk lázadása (2001) – Narrátor
- Retúr (1996) – Balogh tanár úr
- Honfoglalás (1996) – Álmos
- Tűréshatár (1989) tv-film
- Hupikék törpikék (1988) rajzfilm – Törpapa hangja
- Új földesúr (1988)
- Apaszív (1987) tv-film
- Peer Gynt I-II. (1987) tv-film
- A fészek melege (1987) tv-film
- Charlie nénje (1987) tv-film
- Akli Miklós (1986) – Narrátor
- Czillei és a Hunyadiak (1986) tv-film
- Földi kacaj (1986) tv-film
- Keserű igazság (1986) – Bűvész
- Kaviár és lencse (1984) tv-film
- Kegyenc (1983) tv-film
- Ők tudják mi a szerelem (1983) tv-film – Hektor
- Brigitta (1983) magyar–NSZK–osztrák–francia tv-film
- A waterlooi csata (1981) tv-film
- Az a szép, fényes nap (1981) tv-film
- Csillag a máglyán (1980) tv-film
- A különc (1980) tv-film – Teleki László
- Kiálts város! (1978) tv-film
- Bunker I-III. (1978) tv-film
- Micimackó kalandjai (1977) rajzfilm – mesélő
- A képmutatás szépségei (1977) tv-film
- Földünk és vidéke (1977) tv-film
- Ékezet (1977) – Igazgató
- Petőfi (1977) tv-sorozat – Miniszter
- A kard (1976) – A Nemzeti Múzeum igazgatója
- Felelet I-VII. (1974) tv-film
- Illatos út a semmibe (1973)
- Dorottya (1973) tv-film
- Irgalom (1973) tv-film
- Ki van a tojásban? (1973) – öreg Zeke
- Lyuk az életrajzon (1973) tv-film – Szabó
- Férfiak mesélik (1972) tv-film
- Lányarcok tükörben (1972)
- Volt egyszer egy család (1972) – Gendarme
- Egy óra múlva itt vagyok… (1971) Tv-sorozat – Szokolov
- Hahó, Öcsi! (1971) – Szemetes
- Váratlan találkozások – Kora esti látogató (1971) tv-film
- Budai Nagy Antal (1971) tv-film
- Rézpillangó (1971) tv-film
- Villa a lídón (1971) – André, a nemzetközi bűnügyi rendőrség felügyelője
- N.N. a halál angyala (1970) – Horváth László alezredes
- Szerelmi álmok – Liszt (1970) szovjet-magyar film – Liszt Ferenc
- Utazás a koponyám körül (1970)
- Szemtől szembe (1970)
- Tévedni Isteni dolog (1970) tv-film
- Történelmi magánügyek (1969)
- Én, Prenn Ferenc – I-II-III. (1969) tv-film
- Az alvilág professzora (1969) – Zelk
- Isten hozta Őrnagy úr (1969) – Tót Lajos
- Az örökös (1969) – Drapp Tamás
Horváth Tivadar és Sinkovits Imre (jobboldalt), az És akkor a pasas című filmben
Sinkovits Imre A tizedes meg a többiek című filmben 1965–ben
- Egri csillagok I– II. (1968) – Dobó István
- Az Aranykesztyű lovagjai 1-5. rész (1968) tv-film
- Egy szerelem három éjszakája (1967)
- Az özvegy és a százados (1967)
- Teenager party (1967) dokumentumfilm
- Változó felhőzet (1967)
- Oly korban éltünk 1–5. rész (1966-67) tv-sorozat
- Az aranysárkány (1966)
- A férfi egészen más (1966)
- És akkor a pasas… (1966) – A rendező
- Az orvos halála (1966) – Taxisofőr
- Tóbiás és a többiek (1965) tv-film
- A vörös vendégfogadó (1965) tv-film
Középen civilként a „tizedes”, körülötte a többiek
- A tizedes meg a többiek (1965) – Molnár Ferenc, a tizedes
- Kristóf, a magánzó (1965) tv-film
- A kőszívű ember fiai (1964) – Narrátor
- Szeptember (1964) tv-film
- Ők tudják mi a szerelem (1964) tv-film
- Halló, ki az? (1964) tv-film
- Álmodozások kora (1964) – Harrer
- Ha egyszer húsz év múlva (1964) – Juhász
- Kár a benzinért (1964) – Gál
- Már nem olyan időket élünk (1964)
- Másfél millió (1964) – Hertelendi
- Miért rosszak a magyar filmek? (1964)
- A pénzcsináló (1964) – Narrátor
- Meztelen diplomata (1963) – Narrátor
- Új Gilgames (1963)
- Fotó Háber (1963)
- Mindennap élünk (1963) – Cirok Feri
- Párbeszéd I–II. (1963) – Horváth László
- Tücsök (1963)
- Párbeszéd (1963) átvágott változat (1964)
- Két üres pohár (1962) tv-film
- Állandó lakhelye nincs (1962) tv-film
- Isten őszi csillaga (1962)
- Két félidő a pokolban (1962) – Ónodi
- Legenda a vonaton (1962) – Karló
- Az utolsó vacsora (1962)
- Amíg holnap lesz (1961)
- Nő a barakkban (1961) tv-film
- Jó utat, autóbusz! (1961)
- Megöltek egy lányt (1961)
- Négyen az árban (1961) – Pilóta
- Alba Regia (1961) – Gestapo-tiszt
- Cimborák – Hegyen völgyön (1960) – Narrátor
- Az arc nélküli város (1960)
- Próbaút (1960)
- Fűre lépni szabad (1960) – Tirpák Géza, Kéri sofőrje
- Sorompó (1959) rövidjátékfilm – Narrátor
- A sötétség határán (1959) rövidjátékfilm
- Vitézek és hősök (1959) tv-film
- Külvárosi legenda (1957) – Benkő
- Az igazi égszínkék (1957) rövidjátékfilm
- A nagyrozsdási eset (1957) – Gábriel Miska – nem mutatták be
- A Csodacsatár (1956) – Rádióriporter
- Szakadék (1956) – Nagy István, tanító
- Gábor diák (1956) – Süki Balázs
- Keserű igazság (1956) – nem mutatták be
- Különös ismertetőjel (1955) – Kóti
- A tenyészsertések kiválasztása (1955) – Narrátor
- Életjel (1954)
- Hintónjáró szerelem (1954) – Kara Jenőke
- Föltámadott a tenger I-II. (1953) – Madarász
- A Harag napja (1953) átdolgozott változat (1955)
- Rákóczi hadnagya (1953) – Francia követ
- A város alatt (1953)
- Ifjú szívvel (1953)
- Gyöngyvirágtól lombhullásig (1952-53) – Narrátor
- Erkel (1952)
- Teljes gőzzel (1951) – Szabó Sándor
- Vihar (1951) – Szűcs Elek
- Becsület és dicsőség (1951)
- Úttörők (1949) – nem mutatták be
- Beszterce ostroma (1948) – Narrátor
Színházi szerepei
|
|
Szinkron
Filmszinkron szerepei
| Év | Cím | Szerep | A szinkronizált színész |
|---|---|---|---|
| 1968 | Volt egyszer egy Vadnyugat | Frank | Henry Fonda |
| 1973 | Nevem: Senki(Mokép féle szinkron) | Jack Beauregard | Henry Fonda |
| 1978 | A brazíliai fiúk | Dr. Josef Mengele | Gregory Peck |
| 1982 | Nagyon különleges ügyosztály | Frank Drebin | Leslie Nielsen |
| 1989 | Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag | Henry Jones | Sir Sean Connery |
| 1989 | Dowling atya nyomoz | Frank Dowling atya | Tom Bosley |
| 1994 | Az Oroszlánkirály | Mufasa | James Earl Jones |
| 1995 | Babe | Mesélő | Roscoe Lee Browne |
| 1995 | Drakula halott, de élvezi | Drakula gróf | Leslie Nielsen |
| 1996 | Sárkányszív | Draco | Sir Sean Connery |
| 1998 | Ha eljön Joe Black | William Parrish | Anthony Hopkins |
| 1998 | Mulan | Első Ősatya | George Takei |
Díjak és kitüntetések
- Jászai Mari-díj (1955, 1962)
- Filmkritikusok díja (1961, 1965)
- Farkas–Ratkó-díj (1965)
- Kossuth-díj (1966)
- Érdemes művész (1970)
- Kiváló művész (1974)
- Kazinczy-díj (1983)
- A Nemzeti Színház örökös tagja (1989)
- A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1992)
- Magyar Örökség díj (1996)
- Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (1997)
- A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal /polgári tagozat/ (1998)
- Sík Ferenc-emlékgyűrű (1998)
- A Nemzet Színésze (2000)
- Súgó Csiga díj (2001) (posztumusz)
Származása
| Sinkovits Imre (Budapest, 1928. szept. 21.– Budapest, 2001. jan. 18.) színész |
Apja: Sinkovits Jenő (Budapest, 1901. jún. 9.– Budapest, 1977. márc. 19.) vendéglős |
Apai nagyapja: Sinkovits Vince (Németszentgrót, 1861. márc. 30.– Kispest, 1932. okt. 2.) magánzó |
Apai nagyapai dédapja: Sinkovics József |
| Apai nagyapai dédanyja: Frisch Mária |
|||
| Apai nagyanyja: Vojnovits Teréz |
Apai nagyanyai dédapja: n.a. |
||
| Apai nagyanyai dédanyja: n.a. |
|||
| Anyja: Göndöcs Terézia (Strém, ?– Budapest, 1991. nov. 20.) |
Anyai nagyapja: Göndöcs Lajos |
Anyai nagyapai dédapja: n.a. |
|
| Anyai nagyapai dédanyja: n.a. |
|||
| Anyai nagyanyja: Patek Teréz |
Anyai nagyanyai dédapja: n.a. |
||
| Anyai nagyanyai dédanyja: n.a. |
Források
- Sinkovits Imre (magyar nyelven). szineszkonyvtar.hu. (Hozzáférés: 2011. március 20.)
- Sinkovits Imre (magyar nyelven). magyarszinhaz.hu. (Hozzáférés: 2011. március 20.)
Magyar Irodalmi Lap