Kölcsey Ferenc

Kölcsey Ferenc 1790-ben Sződemeteren született. Szülei nemesek voltak, édesanyja pedig erdélyi születésű. Mint már a magyar irodalmom órán is tanultuk, Kölcsey a félszemére vak volt, mivel gyermekkorában himlős lett, s ennek szövődménye ként, elvesztette egyik szeme világát. Sajnos a sors, keményen bánt vele, hiszen tizenkét éves korában árva lett. Nagyon nehéz gyermekkorát, ez végképp  megpecsételte.

Debrecenben tanult, református kollégiumban, majd tanulmányait folytatta a pesti egyetemen 1808-tól. Az irodalomban többször említik meg, hogy Kölcseyt mindig nagyon érdekelte a filizófia, melyet a pesti egyetemen is tanult, a jogi tanulmányai mellett. Később ez a filozófus szál kötötte meg a barátságát Szemere Pállal, akivel közös munkát végeztek a francia irodalom bizonyos műveinek fordításával. Kölcsey Ferenc életére nagy hatást tett Kazinczy is, mivel megnyitotta a kapukat, s bevitte az ókori  görög irodalom világába.

A nyelvújítás forradalmára

Kölcseyt többször emlegetik, úgy, mint a nyelvújítás emberét. A nyelvújító jelzőt akkor kapta, mikor egy gyors indulat által, mely az ortológusok támadásakor született, megkérte Szemere Pált, hogy közösen írjanak egy gondos választ a cápáknak. Ekkor 1815-ben született, a Felelet a Mondolatra című pamflet, s ezzel berobbantotta magát a hírvilágba, mivel országosan ismerté  vált a neve.  Későbbi próbálkozása ismét Pál barátjával, az Élet és Literatura ( jelentése: irodalom) folyóirat volt, ami  nem egy szokványos folyóirat volt, mivel rendeszertelenül nyomtatták, nem volt határidős, és csak öt kötete jelent meg…

Mint politikus…

Azt, hogy  a politika világába igazán mikor lépett be, pontosan nem lehet megállapítani, ( mindig harcolt Erdély magyar lakta településeinek visszacsatolásáért, a magyr nyelv használatért) viszont az első aktív megjelenését, az 1832-es országgyűlésen jegyezték fel, mint Szatmár megye követét.  Az országgyűlési beszédeit, szépen feljegyezte napló formában. Itt írt a magyar nyelvhasználatról, a vallásról, szólásszabadságról, melyeket közölt egy egy országgyűlésen.Tudni illik, sok beszédet tartott az ilyen összejövetelekkor, s bátran elmondható volt róla, hogy remek érzékkel rendelkezett, hisz szónoki stílusa imádnivaló egyeniséggel lobbantott tüzet a politika világában. Akármilyen aktívan végezte a munkáját, amit nem gondolt úgy, azt ki is jelentette,annak szüt adott, s nem volt hajlandó olyan dolgok mellett szavazni, ami az ő saját elveinek ellentmondott. Így történt, hogy még az országgyűlés berekesztése előtt, visszavették tőle a megbízatását.

A legnagyobb ajándék, amit maga után hagyott

1823-ban, Kölcsey Ferenc megajándékozta a magyar nemzetet. Ekkor írta a meg, a Himnuszt, „ A magyar nép zivataros századaiból” című költeményét, melyet Erkel Ferenc megzenésített. Kölcsey eredeti kézirata mai napig megvan, az Országos Széchényi könyvtár őrzi. Jelen kéziratot Kölcsey „hitelesítette” saját kezű aláírásával.

Kölcsey a himnusz megírásával, egy érezhető kapcsolatot hozott létre a magyarok múltja, jelenje és jövöje között. Az írás eredti megnevezése, „A magyar nép zivataros századaiból” eleve azt koncolgatja, amin több száz éves ostrom alatt, a magyarok megéltek. Tudni illik, a törökök igen nagy sanyargatói voltak a magyarnak, s talán ez volt a kulcs, amit Kölcsey keresett, hogy megírja élete remekművét.

Részletesebben a himnuszról

Az első verszakban, olvashatjuk:

„ Isten, áldd meg a magyart

Jó kedvvel, bőséggel,

Nyújts feléje védő kart,

Ha küzd ellenséggel;

Bal sors akit régen tép, Hozz rá víg esztendőt,

Megbünhödte már e nép

A múltat s jövendőt! „

Ez, egy fohász. Fohász értünk, magyarokért. Egy könnyed ima, melyben Kölcsey, ( mintha szívéből kiáltana ) kér segítséget Istentől, úgy hogy az utólsó három sorban, sejtvén Isten elfordulhat, megemlékezik a magyar nép szenvedéseiről.

„ Hajh, de bűneink miatt

Gyúlt harag kebledben,

S elsújtád villámidat

Dörgő fellegedben,

Most rabló mongol nyilát

Zúgattad felettünk,

Majd töröktől rabigát

Vállainkra vettünk”

Egy beismerő vallomás, melyet Kölcsey maga ismer be. Azért, mert látja, hogy a pusztítás nem csak az ellenség kezében lehet. Hogy Ádám és Éva bűne, bennünk eredendő bűn, mely a szívből fakad.  Hogy az emberek maguk miatt is elkárhozhatnak, hozva bajt saját fejükre, mivel nem tarják be az Isten törvényeit. Kölcsey leírja, hogy a magyar nép sem tökéletes, s említésre érdemes, „ lettél magzatod miatt, magzatod hamvedre..”rész, melyben tisztán és érthetően jelzi, hogy nem csak mások bűne miatt szenvedhet a magyar, a sokszor a vér vizzé válhat,mert magunkat is pusztíthatjuk.

„Vár állott: most kőhalom;

Kedv s öröm röpkedtek:

Halálhörgés, siralom

Zajlik már helyettek.

S ah, szabadság nem virúl

A holtnak véréből,

Kínzó rabság könnye hull

Árvánk hő szeméből!”

Összehasonlítás. A múlt, s jelen képe rajzolódik le előtte. Kölcsey íly módon fest képet arról, hogy mi volt, s mivé lett. A múlt édes kényelmét, a halál, a pusztaság, a jajszó váltja fel.

Szánd meg Isten a magyart

Kit vészek hányának,

Nyújts feléje védő kart

Tengerén kínjának.

Bal sors akit régen tép,

Hozz rá víg esztendőt:

Megbünhödte már e nép

A múltat s jövendőt!

Az utólsó versszakban, Kölcsey imét fohászkodik. Mint egy tisztalelkű hazafi, ki belátja népe, s a saját maga összes bűnét, s kér  bocsánatot, s kegyelmet, remélve és bízva abban Isten, az, akire számíthatunk.

Kölcsey sosem nősült meg. Élete rövid volt, mert gyenge inmunredszerének köszönhetően, egy utazás során megfázott, s megbetegedett. A betegség végül  teljesen legyengítette, s 1838 augusztusában, negyvennyolc évesen,elhunyt.

Magyar Irodalmi Lap