
Korrespondenciák kórusa
[Haiku – a műfordító T. D.
ihletésében]
Minden nyelven egy-
azon léleknek kell ki-
virágoznia.
Empedoklész emléke
– – –
A szellem csúcsain égni,
s elhamvadni az alkonyattal,
öbleim mészkő fogsora
lángoló zöld tájakba harap,
s a tenger, a tenger egy vadászó
sirály pillantásából nézve.
A múlandó falán üssön rést
– vizslató lőrések a partokon –
minden eleven pillanatod.
Az Örökre szegezd tekinteted,
ragyogd vissza, ami egyetlen napod
fény-árny körforgásában neked jutott,
hogy fölfedezd.
– – –
Már szíveddel, hallod, együtt ver
a tenger szívdobogása.
– – –
Idők és anyagok!
Testek és emlékek.
Cérnaszálként ölt engem
a lét aranytűje
át meg át közöttetek.
Létezésünk egyetlen cérnaszála!
A szövet színe és visszája!
De miként áll össze végül
életeinkből az a minta?
Nyár nappalai
és éjszakái.
Párkák, miért hogy bennetek
bízhatok eleitől fogva?
Magyar Irodalmi Lap