Bakay Kornél beszéde

Árpád-házi Szent Erzsébet sárospataki szülőházánál

2007. május 28-án

Tisztelt Megyei Elnök Úr ! Tisztelt Polgármester Úr !

Tisztelt Ünneplő Közösség !

Nem nyelvbotlásként mondottam közösséget, közönség helyett, hiszen ma itt egy magyar közösség gyűlt össze tisztelegni Szent Erzsébet előtt, születésének 800. évfordulóján.

Közöttünk is, de a Kárpát Hazában egyébként is vannak, talán nem is kevesen, akik hisznek – s persze vannak szép számmal olyanok is, akik egyáltalán nem hisznek – a túlsó világban, a túlvilági létezésben, de még a hívők közül is kevesen vallják, hogy a szellemvilágból, a szellemhazából a rég elhaltak vissza tudnak térni, sőt újra találkozhatunk velük. De nemcsak találkozhatunk velük, hanem üzenhetnek is nekünk !

A nagy kérdés immár az, hogy van-e még közöttünk olyan, aki fogja az üzenetet, és érti is a szellemhaza ősmagyarjainak üzeneteit ? Kevesen, egyre kevesebben, de vannak még !

Ma, ebben a szent városban, találkozhatunk közülük egynéhánnyal. Többnyire művészek ők. Igazi művészek, akik kezében a művészet még nem hűlt ki. Elsősorban építészek: Kovács Ágnes, Nagy Lívia, Rudolf Mihály, Balogh Miklós, de itt van közöttünk a kerámikus Vincze Ildikó, a szobrász Balogh Zsófia, a festő Sütő Róbert. Jelen vannak persze mások is: histórikusok, kutatók, elkötelezettek.

Igen, szólt hozzánk ma egy 776 éve halott csodálatos földi és égi királynő, regina Hungariae, azaz Szent Erzsébet, aki azt üzente minékünk:

Nektek nincsenek ugyan piramisaitok, nincsenek amphiteátrumaitok, zikkurátjaitok, mégis van eredeti, ősi és saját művészetetek, csak ti, kiválasz- tottak  és elhívatottak jelenítsétek meg. Ne nyúljatok bele a Természet Isten által megszabott rendjébe, de mutassátok fel a látvány valódi jelentéseit, mert a földi életünk leglényege a JELKÉP, s a szimbólumoknak súlyos jelentése, tartalma van !

Így szólt hozzánk a mi szentünkről a Karthauzi Névtelen: „Szent Erzsébet, Magyarország (Hungaria) királyának (II. András király /1205-1235/) jeles leánya…növekedett korban, de még inkább növekedett a lángoló áhitatban. Isten anyját, a Boldogságos Szűzet, a mi Boldogasszonyunkat választotta pátró- nusának és szószólójának.” Amint Szent István király is tette, aki magasztalta a Mulier amicta Sole-t, azaz a Napbaöltözött Boldogasszonyt !

De nemcsak ő tett így, hanem minden küzdő, igaz magyar hazafi ezt tette, s nemcsak békeidőben.

Hunyadi János a kardjának pengéjébe, amellyel szakadatlanul hadakozott, ezt vésette bele: MARIA, MATER DEI, PATRONA HUNGARIAE, SUB TUUM REFUGIUM CONFUGIO, azaz : Mária, Isten anyja, Magyarország pátrónája, a Te oltalmad alá menekülök !

De Szent Erzsébet kiválasztása Vincze Ildikó  kerámikusművész maga is, hat gyermek édesanyja, mert II. András király és Gertrúd királyné gyermeke csak lényének egy részével volt a szegényeket gyámolító aszkéta apáca, korábban szenvedélyesen szerető feleség, és három gyermeket világra  hozó anya !

Mert bár a magyar szót csak néhány évig hallhatta, az Álmos-Árpád dinasztia, az ősi Turul-nemzetség leszármazottja, regina Hungariae maradt a bajor Lajos feleségeként, majd özvegyeként is. S akkoriban a királyi családokban is sok gyermek született. IV. Bélának például tíz gyermeke született. Nem úgy, mint ma, amikor a magyarság vészesen fogy s 1984 óta a halálozások száma jelentősen meghaladja a születések számát. S az elmúlt fél évszázad alatt 6-7 millió magzatot öltek meg az abortuszok során !

A népek lelke a saját művészetükben kel életre. A művészi megjelenítés mindig világnézetet tükröz, vagyis egy-egy ábrázolás, egy-egy megformálás addig él és hat, ameddig a létrehozó világnézet létezik. Ez másként azt jelenti, hogy az ábrázoló művészet mindig erős szálakkal kötődik a hitvilághoz, a hithöz !

De más ősünk is üzen nekünk.

I. András királyunk (1046-1060), akit Fehérnek és Katolikusnak neveztek, adományozta első ízben Sárospatakot a mindenkori magyar királynéknak, elsőként az ő orosz származású feleségének, Anasztáziának, talán 1050 körül. A kijevi hercegnő mit üzen ?

Először azt, hogy az IDEGEN  csak ritkán tud azonosulni a magyar nemzettel. A magyar királynék zöme idegen származású volt és a fele nem szült fiú trónörököst a királyi férjének és a népnek. Szent Erzsébet anyja is idegen volt és nagyon nem szerette a magyarokat. A felháborodott magyar urak 1213-ban ezért megölték őt a Pilisben. Anasztázia özvegy királyné 1063-ban elajándékozta a Magyarország ellen  haddal támadó német sereg vezérének, Nordheimi Ottónak Atilla hún nagykirály féltett szablyáját, amely ma is megvan a bécsi Schatzkammerban. Neki ez a szent ereklye  semmit sem jelentett.

Másodjára azt üzeni nekünk a kijevi hercegnő, hogy kötődés nélkül nincs Haza !

De ebben az esztendőben, 2007-ben szól hozzánk az égi szellemhazából maga Árpád nagyfejedelem is, aki 1100 évvel ezelőtt halt meg.  Azt üzeni, hogy csak elhívatott, igazi vezérlő fejedelem, igazi vezér képes ezt a népet megtartani. Nem szószátyár betyárok. S azt is üzeni, hogy erővel csak erőt lehet szembeszegezni ! 

907. július 4 – 7 közötti pozsonyi csatában azt mondta a katonáinak: VINCERE AUT MORI !  Győzni vagy meghalni !

S győzött, mert tudott áldozatot hozni a közösségért, a Hazáért, az országért.  Három fiát vesztette el a csatában s maga is életét áldozta. Ők hősi halált haltak, de a magyar haza megmaradt.

Máig megmaradt, ha megcsonkítva is, ha szétroncsolva is, ha meggyalázva is.

De így lesz-e ez a továbbiakban is, amikor már alig akad olyan ember, aki áldozatot képes hozni a hazáért ?

Virágos kert vala híres Pannónia,

Mely kertet  öntözi híven Szűz Mária.

Így mondja egy régi népi ének. De vajon öntözi-e még ezután is, ha mi megtagadjuk a múltunkat, megtagadjuk a hitünket, ha megtagadjuk a mai kényszer-határokon túli, naponta megalázott és meggyalázott nemzet- testvéreinket ?

Az Álmos-Árpád szent dinasztia (stirps beata, 819 – 1301) tíz szentet adott a keresztény világnak, a magyarság egésze pedig a XVII. század végéig 120-at.

Mi kell ennél több ?

De akkor miért ölnek bennünket naponta szóval, tettel és hallgatással is ?Miért ?

Magyar Irodalmi Lap