Egy 32 éves nő, autóbaleset utáni kómából ébred. Nem emlékszik semmire az addigi életéből. Úgy tudja, hogy RAF pilótaként lelőtte egy német Me 109-es repülőgép pilótája. Mire emlékszik Erica?

Erica nem nézett semerre, csak előre. A gép előtt letaposott sáv húzódott, szinte kínálta magát. Neki nem kellett a beton, mint a modern harci gépeknek.

Lassan szabadon engedte a lóerőket, a gép elindult, s ahogy egyre több üzemanyaghoz jutott úgy gyorsult majd szépen simán felemelkedett.

Rebecca és Robert Tommal egyszerre indult a gép felé, de nem tudtak futni a baba miatt. Mikor Tom eltávolodott, Robert megállította Rebeccát egy pillanatra.

– Mondd Reb! Lehet, hogy emlékszik rá hogy kell repülni?

– Nem tudom. Remélem, hogy nem csak próbálkozik. Menjünk!

Ahogy továbbindultak, egy autó húzott el mellettük. Megállt Tom és a másik férfi mellett, valaki a nyitott ablakon keresztül beszélt velük valamit. Aztán gyorsan elrobogott a középen felállított tribün felé, ahonnan közvetítették a bemutatót. A hangosbemondó azonnal közölte a nézőkkel, hogy elszabadult egy repülőgép egy látogató hölggyel. Felkérte a nézőket, hogy hagyják el az emelvényt és környékét, felszólította a tűzoltókat és mentőket, hogy készüljenek fel egy esetleges balesetre. Addig természetesen a bemutatót leállították, nem kapott egyelőre újabb gép felszállási engedélyt. A nézők felálltak a helyükön, úgy nézték a Spitfire-t. Voltak, akik elindultak, de ők is csak lassan haladtak a kíváncsiság legyőzte a félelmet, és ők is a kis fürge repülőt nézték.

Erica miután felemelte a gépet a földről, elindult felfelé és csinált egy óriás bukfencet. Majd az alsó holtpontot elérve előbb bal, majd jobb vízszintes orsóba vitte s folytatta egyénileg improvizált bemutatóját.

Az emberek lassan visszaültek a helyükre és arról beszéltek, hogy ez is benne lehet a programban, és csak tréfa volt a gép elszabadulása. Így megnyugodva tapssal, integetéssel, füttyel fejezték ki tetszésüket Erica felé.

A köpcös, megkönnyebbülve fújt egy nagyot.

– Még hogy nem tud repülni! Ahhoz képest… És egy Spitfire-rel! – s barátságosan megveregette Tom vállát.

 – Öregem! A maga felesége nem lehet egy akármilyen nő! Jó vicc volt!

Tom már tajtékzott:

– De hát… Értse már meg! Még sohasem repült.

– Akkor én vagyok odafönt?

Tom idegesen megragadta a karját.

 – Még sosem…

Robert és Rebecca megálltak, mikor Erica a második orsót csinálta. Robert Rebeccára nézett hitetlenkedve.

– Tényleg emlékszik, a repülésre is.

Az asszony a gépet nézte, és átölelte Robert derekát.

– Nézd, milyen biztos kézzel irányítja a gépet! Gyönyörűen repül és látszik, hogy élvezi, amit csinál. Most sem bánod, hogy nem emlékszel? Bár ez olyan furcsán hangzik!

– Nem szeretnék emlékezni így azt sem tudom, mit veszítek.

Tom Rebeccáékra nézett és annyira megdöbbent azon a nyugalmon, ami sugárzott róluk, hogy elfelejtette befejezni a mondatot.

Rebecca Tomra pillantott, s megfogta Robert kezét.

– Gyere, nyugtassuk meg Tomot!

Csak egy percre álltak meg, de most Robert hirtelen úgy érezte, mintha időtlen idők óta ott állnának. Meghúzták lépteiket, s hamar Tomhoz és a pilótához értek. Erica zuhanásba vitte a gépet olyan mélyre, hogy a közönség felhördült. Tom fehér lett, mint a fal várta a robbanást. De a gép jóval távolabb, mint ahol eltűnt hirtelen újra az ég felé tört bőgő motorral.

– Ti hogy lehettek ilyen nyugodtak? – dörrent rá Tom a házaspárra, ahogy odaértek.

– Tom! Nyugodj meg! Nézd a gépet! Gyönyörűen repül. Erica tudja, mit csinál.

– Tudjátok, hogy sosem repült még.

A köpcös terpeszállásban karba tett kézzel nézte a Spitfire-t, s nem tudta türtőztetni magát.

– Hát, ha nem tanult a felesége repülni, akkor az anyatejjel szívhatta magába, mert nő létére elég kemény dolgokat csinál! Ráadásul egy Sptifire-rel!

Tom mérgesen legyintett, s elfordult.

Erica alacsonyan elrepült a közönség előtt a beton fölött, majd újra felhúzta a gépet s újabb figurákkal bizonyította ügyességét.

Időközben a hangosbemondó miután a háttérben az ott lévő szakértővel egyeztettek, aki szerint így csak gyakorlott pilóta repülhet közölte a nézőkkel, hogy a rendezőknek is meglepetés volt a bemutató. Ezért elnézést kértek és emlékeztették a nézőket, hogy a kis sötétzöld Spitfire-rel egy hölgy repül.  

Rebecca elővette táskájából a képet, s Tom elé tartotta. Tom futólag rápillantott, de idegesen eltolta az asszony kezét.

– Ne most, Reb! Ne most! – s szemével a hangja után a gépet kereste. Erica egy óriási bal fordulóval, ismét a beton fölé fordult. Rebecca nem tágított, újra Tom elé tolta a képet:

– Tom! Nézd meg! Erica tudja, mit csinál.

Tom türelmetlenül ránézett a képre, majd újra a gépet akarta figyelni, de csak egy pillanatra nézett oda s mielőtt megtalálta volna, visszakapta tekintetét. Először csak a fotón látható gép maradt meg a fejében, mert a két gép egyforma volt. De rájött, hogy nem ez ragadta meg. A Spitfire mellett középtájon ott állt Robert és Erica. Rövid barna hajjal és vagy tíz évvel fiatalabban, de a felesége volt kissé bő pilóta overallban.

Tom Robertre nézett, és leforrázva kérdezte:

– Mikor? Hol készült ez?

A gép motorja újra feldörgött, s Erica egy győzelmi orsóval elrepült a beton fölött, majd ráfordult a kitaposott sávra ahonnan felszállt, hogy letegye a gépet.

Mindannyian újra őt nézték. Szépen, egyenletesen süllyedt. Levéve a gázt, a motor hangja szelíden surrogóvá vált.

Tom ki akarta venni Rebecca kezéből a képet, de az asszony gyorsan eltette s a száját összeszorítva jelezte, hogy ne szóljon egy szót se!  A gép tulajdonosa ott állt mellettük.

Tom úgy érezte, kimegy a lábából az erő. Halálosan kimerültnek érezte magát. Azon gondolkodott, hogy mikor repülhetett Erica és hol, Roberttel? Sok minden kavargott a fejében.

Közben Erica finoman letette a gépet a földre, s teljesen lelassítva visszagurult a helyére, ahonnan elindult.

Tara Scott: Melyik élet?  /Regény részlet/

Szerzői jog bejegyzés: 061114002T/Artisjus

Magyar Irodalmi Lap