Zrínyi Miklós imája

Véghetetlen irgalmú szentséges Isten,

Az, ki engem segítesz minden ügyemben,

Te vagy énnékem győzhetetlen fegyverem,

Pajzsom, kűfalom, minden reménségem.

Hajtsd le füleidet az magas kék égből,

Halld könyörgésemet kegylmességedből,

És nem csinálj törvént az én érdememből,

Hanem véghetetlen irgalmas szüvedből.

Nem-é én tetűled csináltattam földbül?

Nem nagy bűnnel jöttem-é anyám méhéhül? 

De nagy irgalmaddal tisztultam meg ebbül,

S minden világi jómat vettem kezedbül.

Uraságot adtál, kivel én megérem,

S vitéz szűvel áldottál s van böcsületem

Világ előtt; nem érhet az én érdemem

Annyit, mennyi sok jókat tetüled vettem.

Mert az én érdemem nálad annyit tészen,

Mennyi vizet kis fecske szájában veszen.

Az megmérhetetlen tengermélység ellen,

Annyi én érdemem te kegyelmed ellen.

Mégis én nyomorult háládatlan vagyok,

Újabb bűnre mindennap sok okot adok

Uram, költs fel, kérlek, én mikor szunnyadok,

Moss meg szent lelkeddel, mert rút mocskos vagyok.

Atyáink vétkéről meg ne emlékezzél,

Sôt minden bűnökrül, kérlek, feledközzél:

Mert tégedet nem holt, hanem ki inast is él,

Dicsér és nevedrôl tisztességet beszél.

Nem nékünk, nem nékünk, Uram, tisztességet,

De szent nevednek adj örök böcsületet.

Minket azért áldj meg, hogy híjuk nevedet

Mi segítségünkre és bízzunk tebenned.

Uram, te Felségedet arra is kérem;

Látod, immár a vénség majd elér engem,

Immár nem lesz oly erő az én testemben,

Hogy ellenségedet, mint előbb törhessem.

Vedd hozzád lelkemet, mely téged alig vár,

Miként segítséget hadtól megszállott vár:

Vedd ki én testemből, mellyen vagyon nagy zár,

Ne süllessze bűnöktül megnevelt víz-ár.

Magyar Irodalmi Lap