Kitör béklyójából a rohanó idő,

nem is jut neki több holtidő.

Fütyörészve kérdezi hány óra van,

nem firtatva azt ami még hátravan.

Robog a lankákon át, át a síneken,

rönköket dönt fel hirtelen.

Szalad az eszét hátrahagyva,

szép ígéreteket rútul becsapva.

Csettint az ujjával, hogy talán most,

nem értik sokan ezt a boldogsághányadost.

Tölcsért formál a kezéből hirtelen,

nincs semmi baj, ezt most kihirdetem.

Cserépedényből isszák a szavait,

egyesek lekottázzák a dalait.

Beállnak a sorba melléje,

pedig ez nem a seregek díszszemléje.

Útközben szépít is mert az a dolga,

sebeket gyógyít be mert ő is szolga.

Pénzt is hoz ha neked ez kell,

drágán fizetsz érte amit ő nem szégyell.

Magyar Irodalmi Lap