Ima teliholdkor

Feszül a bőr a Hold dobján

virágot színlel a bojtorján

lüktet a szív, a dobverő pereg

vitustáncban rángnak az emberek

folyók és tengerek

álnokul dagadnak

kevés a foganatja

Uram a szavadnak

mint a hangyaboly

álmában is nyüzsög a város

elszabadul minden

ami józanul káros

Uram lásd be

az őrület ragályos

Telihold éjszakáján

regulázz meg engem

ámokfutóvá ne váljon

ledöngölt szerelmem.

Nagycsütörtök

Mezey Katalin születésnapjára

…meg kell a mieink lábát mosni,

amíg bírja a térd és hajlik a derék,

mindig friss vizet vinni a tálban,

amíg a hús kihűl és a lélek felég.

Habfürdő és illóolaj.

Kis, puha talpak, eleven emlék.

Gyereklábak a tenyeremben:

régen volt ez a „nemrég”.

Anyám kékeres bokája és a behajló karom –

még minden este odamennék,

szivaccsal, szappannal elbajlódva,

még mindig a szolgája lennék…

De már csak a világ maradt,

a világ egyre kérgesebb lába,

azt fürdetem, dörzsölgetem:

ne mondd, hogy hiába!

Lehet, hogy Te mész el –

lehet, hogy én;

a szürke zsírcsík megül

az edény peremén.

Az utolsó vacsorához

talán meg sem is hívnak,

de a kereszt alatt ott leszünk

azok közt, akik sírnak.

Felismerés

Gergely Ágnes születésnapjára

Neked a bedeszkázott ablak.

Nekem egy kulcsrazárt szoba.

A jelen múlandó.

A múlt nem múlik el soha.

Vékony páncélt adott az Isten –

de a kard erős, hogy segítsen.

A versed szétveri az árnyat.

Nehéz volt.

Megcsináltad.

 

Magyar Irodalmi Lap