Hatodik ének

1867

,Gazdagsággal való rakott sírt felbonta.’

Ilosvai

1

Piroska… ez a név! jaj nekem, ez a név!
Hogy tipra keresztül egy boldogtalan év
S közel a másiknak fele is már rajtam,
Mióta e dalra kulcsolva van ajkam!
   Még az se merészelt – a panaszos ének
Enyhületet hozni az apa szivének:
Egy szomorú kőre űlt szárnya-szegetten
S néma didergéssel gubbaszta felettem.

2

Piroska! leányom kis árva leánya!
Kedvesem egyetlen kedves maradványa!
Ki neved a költő ámaiból vetted,
Anya így szólítván, csecsemő-szülöttet:
   Baljóslatú névvel jöttél te világra!
Oh, le ne szálljon rád még jobban is átka,
Hogy sorsod azéhoz közelítsen gyászban,
Kit képzetem alkot a Rozgonyi házban!

3

Hamar elment tőled, kora előtt ment el,
Alig ösmerkedvén „a kis idegennel”;
S te nem ismerhetted bús életed árát:
Amaz elporló szív teljes-egész tárát.

Sínyleni – oh, hogy ne? már sínyled anyádat.
S veled együtt nő majd a csecsemő bánat;
Hanem, amit vesztél, nem érted egészen:
Emléktelen emlék, egy üres hang lészen!

4

Egy üres hang! ő! ő!… S hol ecset-, vésőnek,
(Mit emberi vad dölyf gúnyol teremtőnek)
Hol van a toll, a szó művészi hatalma,
Életre idézni ami neked halva?!
 

 A kézirat a Toldi szerelme hatodik énekének első huszonnyolc sora.

Arany János az elbeszélő költemény megírását szeretett leánya, Juliska halálát követően folytatta, e sorokat 1867-ben vetette papírra. Szeretett gyermekének korai elvesztését soha nem tudta feldolgozni lelkében, a csecsemő gyermekét árván hagyó asszony tragédiája megtörte az apai szívet. A nagy fájdalom elvesztésében a kisunoka, Piroska jelentett némi vigaszt az öreg szülőknek, ugyanakkor naponta átélték a fájdalmat, melyet az anyai szeretet hiányában nevelkedő gyermek iránti sajnálat okozott.  Ezeknek az érzéseknek adott hangot a költeményben Arany, visszaemlékezve leánya szavaira:

Hamar elment tőled, kora előtt ment el,
Alig ösmerkedvén „a kis idegennel”;

írja a versben, majd magyarázatként fűzi hozzá az alábbi szavakat: „Felejthetetlen Juliskám szívreható kedves tréfája: „Te, kis idegen!” szokta mondani csecsemőjének az első napokban; nem sejtve még, hogy mint tőle „idegen” fog felnőni.”

Arany Juliska 1865. december 28-án hunyta le szemét örökre, mindössze 24 esztendős korában. Piroska lánya ekkor mindössze öt hónapos volt. Arany Juliskát a nagyszalontai temetőben helyezték örök nyugalomra, sírkövére édesapja fájdalmas sorait vésték:

„Midőn a roncsolt anyagon

Diadalmas lelked megállt;

S megnézve bátran a halált,

Hittel, reménnyel gazdagon

Indult nem földi útakon,

Egy volt közös, szent vigaszunk

A LÉLEK ÉL: találkozunk!”

Piroska 21 esztendőt élt, ugyanaz a betegség – tüdőbaj – végzett vele, mint édesanyjával. Halálos ágya mellett nagybátyja, Arany László és annak neje virrasztott. A leány magas láztól zavart napjaiban többször felidézte e sorokat, nagyapja más költeményeivel együtt. Halála után koporsójánál megdöbbenve álltak szerettei, temetésén is elhangzott a hatodik ének Piroskáról szóló néhány sora.  A fiatal lányt nagyszülei mellé temették, a Budapesti Kerepesi úti temetőkertben. 

Magyar Irodalmi Lap