Folytatás

   – Hogyan kellene reagálnunk azok-
ra a műalkotásokra, amik a keresztény
embert megdöbbentik, sértik?

   – Egyszerű: engesztelnünk kell ér-
tük. Szóvá is kell tenni, hogy azok,
akik még nem tértek meg, lehetőleg
ne nézzék meg. A megtértek közül
pedig azok, akik alkalmasak rá, néz-
zék meg, és mondják meg érthetően,
hogy miért nem jó. Írjanak jó kritiká-
kat, juttassák el minél több emberhez,
hogy miért bűn az, ha valaki ilyet csi-
nál! Ez a kritikus feladata.

   – Szabad-e kérnünk valaminek a be-
tiltását, mint például annak idején a
Krisztus utolsó megkísértése című film
esetében?

   – Lehet kérnünk, de követelnünk
nem. Jézus is tanított, és kérte a tanít-
ványait, hogy kövessék. Ő persze pa-
rancsolhat is, de mi csak teremtmé-
nyek vagyunk, mi kérjünk. Fölmutat-
hatjuk a jót, hívhatjuk a többieket, de
nem követelhetünk.

   – Az Ön számára mit jelent a művé-
szet a hit szempontjából? Hol van a
művészet helye egy Isten-központú vi-
lágban?

   – Ha csak így önmagában nézzük a
művészetet, az bármilyen magas szín-
vonalú: csak szakma. A művész teljes
küldetését, az Istenképmás-faragást és
-tanítást csak akkor tölti be, ha elfo-
gadja, hogy ő maga is teremtmény és
Isten képmása. Máskülönben a művé-
szete nem lesz művészet, csak egy pro-
fán cselekedet. Csak akkor tud terem-
teni, ha elfogadja, hogy ő maga te-
remtmény. Az összes teremtmény kö-
zül csak az ember tud teremteni, mert
az állatvilág szükségszerűen utódokat
hoz létre, de nem teremt. Az Isten
képmása, az ember, szabad akaratból
alkotni csak akkor tud, ha elfogadja,
hogy ő a Teremtő teremtménye és
képmása. Erről szól például Tarkovsz-
kij filmje, az Andrej Rubljov.

   – Említsen még néhány olyan művé-
szeti alkotást, ami közvetítette a keresz-
tény hitet!

   – Filmben az Andrej Rubljou és a
Tűzszekerek voltak a legnagyobb élmé-
nyeim. Színházban a Hamlet. A „Lenni
vagy nem lenni” -monológ az „isten-
törvényűnek lenni vagy öntörvényű-
nek lenni, ez itt a kérdés” monológja,
egy nagy ima.
   Vagy a drámairodalom legbölcsebb
mondata a Tartuffe–ből, amiben mély
szakralitás van: „Az önszeretet önma-
gát is becsapja.” Elmirának, az eré-
nyes, bölcs asszonynak a mondata ez.
Negatív szándék negatív módon meg-
valósítva pozitívat eredményez. E logi-
kát követve Jézus megkérdezi Júdást:

„Júdás, csókkal árulod el az Emberfi-
át?” Vagyis épp a szeretet jelével? Po-
zitív jellel negatív módon cselekszel?
Ez nem jó, nem erre tanítottalak –
mondja a Mester a tanítványnak.

   – Meghasonlás.

   – Hát persze! Ha ezt a mondatot

nem mondja neki Jézus, akkor nem
evangelizál, csak elfogadja a csókot.
De ő még ott is, akkor is tanít!
   Vagy most jöttem Janácek Jenufa
című operájának a főpróbájáról. Mély
szakralitás sugárzik a műből. Igazi
Evangélium! Fantasztikus előadás,
mindenkinek szeretettel ajánlom!

   – Nem okoz problémát, ha rossz em-
bert kell alakítania?

   – Szívesen elvállalom, ha az egész az
igazságra irányul. Nagypénteken, a
Passióban Pilátus szerepét is el kell
valakinek énekelnie. Mindig azt figye-
lem, hogy a mű egésze az igazságra
irányul-e. Azon belül el lehet vállalni
bármit, még ha nem is könnyű. Ez
olyan, mint egy műtét, ami a gyó-
gyuláshoz kell.