A régi hódoltságban tudtam a dolgom
éltem a végzetem a sorsom
De e szabadságnak mondott cinikus
ország kiárusításban már csak tévelygek
versek gondolatok sikátoraiban
hova merre miért és vajon minek?
Egyetlen porcikám se e világra
e ricsajlásba való! S nem is lesz
oda illő soha! Ki küldte rám
ezt a sorsot mely nem kegyelmez
a pénz szuronyait és a bankok
mocskos könyörtelen statáriumát
hogy visszasírjam drága halott öcséim
páncélos szörnyeit amikkel elbántak
gyönyörűn gyönge suhancok is
Ki rendelte fölém mint isteneket
a hazugságok szemenszedettjeit
az élősködő és üvöltő csőcseléket
hogy szellemében is alultáplált
legyen a nemzet és kiszolgáltatott
ki tette lehetővé hogy silányak
szónokoljanak pestises szájjal
az álemberség mázolt maszkjaiban
Gyerekszájba mint ennivalót
szitkok piszkait is ők adagolják
ők etetnek amikor „szórakoztatnak”
csápoló „koncerteken” dobogva-bőgve
s verik szét az értelem szerkezetét
hogy omoljon darabokra az érték
s legyen mindenható a bank a bankó
semmit se érjen anyánk szava
se apánk s testvérünk szeretete
csak a talmi fülsüketítő szemkiszúró
üvöltés töltse be ifjúi létük
mi őnekik pénzt hoz rengeteget
de abból ezeknek a sok is kevés
mert ezer vicsorgó szájuk van
ezer ürítő nyílásuk egyben
és főként ez adja rangjuk
és az az országos hírhedettség
ami szüntelen pusztít de értéket

sohasem hozhat létre sehol
E céda időket ki sodorta körém?
Jaj hol lengenek október véres lobogói?
Édes öcséim ha nem vigyázunk
elfoglalják az országot végleg
mocskos seregek elárult eszmék
gyilkos összeesküvések!

2006

Magyar Irodalmi Lap