1846. április eleje volt. A csodálatos időben a fák már érezték a tavasz eljövetelét. A pesti utcán a szokásos hétköznapi élet hömpölygött. Kocsisok vitték előkelő utasaikat sietve, árusok kínálták a létező legfrissebb portékáikat, bámészkodó emberek figyelték az előkelő hintók jövését, menését az utcán. – Mi lesz itt? Kérdezték kíváncsian az …

Tersánszky Józsi Jenő: A margarétás dal A Tersánszky hősök erkölcsi normája nem a Tízparancsolatra épül. Talán tíz másikra, vagy ahányra éppen szükség van. Vagy talán csak nem úgy olvassák a parancsolatokat, vagy nem úgy értelmezik, mint mások. Nem ellene tesznek ők tudva és akarva (mert – ugyebár – ez jelenti …

Hogyan mondja el, hogy VALAKI meghalt? Igen, hogyan mondja el az expresszvonat tágas büféjében valakinek? Például annak a svájci dialektussal beszélő nőnek, aki a vonatablaknál áll, cigarettázik, igen, hogyan kezdjen bele, hogy a nagyapja már a háború óta rejtegette a pisztolyt. Tudja, a ház mögötti épületben, a boroshordóban tartotta, és …

Mindig kereste az Ember önmagát, és mindig keresni is fogja, mert nem tud bizonyosság nélkül élni: ez és ez vagyok, itt és itt, és az élet értelme ez és ez. Önmagát akarja meghatározni az ember, és kérdezi: ki vagyok voltaképpen, honnan jöttem egyáltalán, ha pedig már itt vagyok, mivégre létezem, …

A gyaloglás még fárasztó neki. Szinte lépésenként megáll rácsodálkozni a világ dolgaira. Ha elfárad, az ölembe kéredzkedik, nyakamba ülni fél. Babakocsiban tolom még leginkább, akkor is, ha motorozni indulunk. Így gyorsabban célt érünk a cél pedig most egy belső udvar. Hatalmas, újonnan épült, csupa-üveg irodaházé. A ház eddig szinte használaton …

Jól rendelték azt az istenek, hogy a szegény ember is tudjon kacagni. Nemcsak sírás-rívás hallik a putriban, hanem szívből jövő kacagás is elég. Sőt az is igaz, hogy a szegény ember sokszor nevet, mikor inkább volna oka sírni. Jól ismerem ezt a világot. A Soósoknak az a generációja, amelyből az …

Nekem most jó így. Örökké arról álmodoztam, hogy egy normális, áttagos emberi életet éljek. Ez volt az állnom. Mindig próbáltam talpra állni, de iszonyú nehezen ment. Leányanya szült egy dunántúli munkásszállón, egy kisvárosban. Utána állami gondozásba adott. Apámat nem ismertem, de sokat hallottam róla. Rendőr volt, kérvényezte a házasságot, ugyanis …

Már tizennyolc hónapja bent voltam, amikor megtudtam, hogy negyedkedvezményben részesültem. Mondták, hogy másnap szabadulok. Bevittek a szabadulózárkába. Életem leghosszabb éjszakája volt. Minden eszembe jutott. Az egész életem. Onnan kezdve, hogy alsó tagozatos kölyökként milyen jó tanuló voltam, aztán hatodikos koromtól kezdtek velem érdekesebb dolgok történni, persze, le is romlottam közepesre. …

Azok a leírhatatlanul boldog évek!   Itthon volt ismét a drága Gyermekem. Mindig nagy öröm, ha láthatom az unokáim, dédunokáim, ha meglátogatnak. De most olyan izgalom ért, ilyen öregen, 89 évesen. Már nem is remélt öröm ért, mert kettős állampolgárok lehetnek a Drágáim. Most szedtük elő a szükséges iratokat. Mennyire …

A szekrény-mélyben tartottuk. De a kertünkben vérszínű cseresznye,novemberi köd, tavaszi lomb-zöld. Ez volt a zászlónk. Nem értettem, Apa. Közkatona voltál, „bakája a mindenségnek”. Vastag szemüveget hordok. Nem láttam. Nem értettem. Eltitkoltad. Bennünk kerestél vigaszt. Görnyedt a hátad. Cipelted másokét… Nem voltam vigasz. Anyám halála után nehezen mosogattam el. Nem tudtam …