Zas Lóránt: A megcsúfolt haza (Péteri Attila Árpádnak) Néha fellobog egy fáradt rím, áthúzott vers-sorok, papirfecni. Lábnyom. Körben a csend, a jaj dobog. Nem kell kiabálnom. Néha még elér egy szó a tegnapból, és a számon ima a szitok az elhagyott, a megcsúfolt hazáról. Néha magamba roskadok. Megméretett, aki magával …

Tekints, ó Nemzetem! neved új díszére, Tekints hív munkásid serény erkölcsére; Figyelmezz költőid szíves énekére, – S nézz derülő napod hajnali fényére. Bízván nagy istened régi jóságában, S nem csüggedvén a sors kemény ostromában, Lásd, mely helyet foglalsz a népek sorában, S mit várhatsz az idők további folytában! Kijövén elődink …

Ahol a legszebb rózsák nyílnak ahol a legszebb nők nevetnek és sírnak ahol élsz és mindig hazavár ez az ország, Magyarország Amikor vidáman felnevetsz s keresed máshol helyedet egyszer mégis amikor visszatérsz szemed megtelik könnyel a legszebb ország, Magyarország mindig hazavár Itt éltek őseink, építettek új hazát jóban és rosszban, …

Isten az én jóbarátom, Szelíd széllel repíti gondom – Oly megértő, igaz barát, Feléje szívem kitárom! Százezernyi bűnöm, vétkem Kicsi hiba, vagy fertelmes – Őelőle nem titkolom, Mért titkolnám? Felesleges! Amióta megfogantam, Minden percem tudja, méri, Mit, mikor és miért tettem, A legvégén számon kéri. Nem ostorral, nem korbáccsal – …

                 Csontváry emlékének Körülülöm gyémántomat, a tengert, egymagam. Idáig szöktem, hol madár párzik a végtelennel, itt a puskák ólma is kiszipolyozott könnycsepp – vörösre rítta magát a hajnal.                                             Ganajtúró bogár galacsinja a Föld, gebesztô atlaszi próba. Nem dobatott ki belôle mind a homokzsák, nem röpül föl lábamtól a …

Csak azt feledném, azt a franciát, kit hajnalfele a szállásunk előtt a hátsó udvar sűrüjében láttam lopódzani, hogy szinte földbe nőtt. Körülkutatva éppen visszanézett, s hogy végre biztos rejteket talált: övé lehet a zsákmánya egészen! Akármi lesz is, nem mozdul odább. S már ette is, már falta is a répát, …

1. Új szó Új szó lesz a magyarban: már ami ostobaság, és Még hazug élet: a gyurcsányság ! Ó, jaj, de dicsőség! Elszabadult az egész röhögő, csalafinta had, íme Ővele, társaival tele lesz dutyi, és kifolyó könny Jelzi a népen esett gonosz, átkos uralmat! 2. A hazug „Nemzeti nagy létünk, …

Ó, a rőzseláng, mi arcotok egy-egy mosolyából kohótüzet lehel körém; a szeretet-mentőöv − mi úgy emel ki az örvények fölé, hogy újra úszni tanulok találkozásaink szép hullámzásában; a tapintat lágy árja − mi érintésetek melegségétől újra és újra átjárja fagyásnak indult vérkeringésemet; a meghitt őszi nap − mikor egymásnak lélekszorítón …

Köd van december és vasárnap de szürke és hétfői arcú A házak gézbe ködbe kötve A kövek is vacognak fáznak Köd van december vak vasárnap Péntek vagy szombat sűrű köd van Ünnepnek nyoma sehol sincsen A kopott beteges hétköznap szakállas arca félrebillen s az fáj ami mind emögött van Köd …

Mi, magyarok, arra ítéltettünk, hogy mindig történelmi időket éljünk, soha nyugalmat ne leljünk, hogy mindig egy hajszálon csüngjön, sorsunk és életünk. A nemzethalál kardja ott lebeg felettünk, mindig van, ki hűti a sört[1], hogy akasztásunk után koccintson vele. Mi mindig történelmi időkben élünk, de mindig túléljük a győztesek írta históriát. …