Kormos Istvánnak Lehet, mozdonykerékre hangszerelt sors robog felém.                             Szôlôkarókkal fölparcellázott agyamból kikélnek a rémek, vércsöppekkel labdázgatnak e lassan megférgesedô tavaszban – fényességes országutak a borotvák. Nagy lélegzet hiába fú veszettül, istenmenekítô mélyeimbôl dôl a bûz, akár a rügyeket kamaszodó táj, gyomrából a …

Nincs már szabadságunk, csak dupla rács mögött, a kő, melyen áll, durván faragott, síró szeme sem minket néz, hanem hivalkodó lepedő szobrokat. De él a magyar! hiába csépli Isten vagy sors büntető keze, megmaradt a szó s az iskola, s koszorú nő a piszkos föld alól. Magyar Irodalmi Lap

Trianon nagy sebére Európa kínzott közepén sajogjuk a nyílt töréseket! A levágott csonkok körben fájnak káromolnak sanda érdekek És gyerekként dűhöz tehetetlen könnyet gyűrök szemgolyó mögé hogy ne lásson sírni átkozódni senki barát senki gyilkosom Európa kínzott közepében bevérződnek folyók és hegyek ki itt látta meg a nap világát az …

Ablakunk előtt büszke akácfa díszeleg, ragyogó nap süti leveleit, és a szél is selymesen lengedez. Sokszor mesélt róla nagyapám, s apám, mennyi csapás érte őt az idők hosszú során. Az ég bár sokszor beborult, és szorító fagy lepte el az egészét, benne rejlő ezer éves erő éltette a gyökerét. Csavarhatta …

  Tűsarkú alku, ijeszt a karcsú kormánycsomag, ki fogják bírni, nem fog fájni az új maszlag. Tessék a semmi, hatalmi talmi, üres beszéd, viperával fojtják most a szabad szót beléd. Csámcsognak nyugton a kormánycsonton, míg vezéreink az irányt kúrják el folyton. A szépet csak hazudják a bölcs elmélkedők, és a hazát leszarozzák a nagy tévedők. Múljon a szégyenünk, miért is szenvedünk, hol élnek, akik nem hazudnak nekünk. Tűnjön a tolvaj, fején a sok vaj olvadjon el,  érzelmeinket, eszméinket nem lophatják el. (2006 október 20 ) Magyar Irodalmi Lap

   Jaj, az hogyan lehet, tükör mélyébe vad csigalépcsô vezet: grádicsos fájdalom –, fokonként elapad: az idôt elhagyom, folyama fekete, hûs-ezüst gömbtorony a tükör közepe, lépdelek, fogy a kín, mögöttem sárteke ôrjöng a tengelyin, bennem a lélek a kóc, én vagyok Harlekin: öndublôrös bohóc, majd órjás szenesló, kin fénybôl a …

   Horváth Lászlónak, az Antos utcába Csak a nappal volt a menhelyünk. Szívünket, ezt a lejáratott szimbólumot, odakint hagytuk a világban, legyen elhagyott hangyavár, vagy tenyésszen benne gyermekkéztôl kiirtott harckocsik szomorúsága. Csak a nappal volt a menhelyünk. A tárt tenyerükben aranyrögöt latoló mandulafák, s az olajfa törzsét körülkaptató harkályirgalom, a …

Az este szénpora szemerkél rájuk. Gyapotbáláktól meggyötört hátukon pihen a kikötô. Kénsárga kutyák lelkei szaladoznak a halszagú szélben, s guggolnak, hamuban guggolnak a várakozók, a térdük már elparázslott. A hasistól küszködve lebegnek, akár a tenger nehéz lélegzetében elásott sirályok. Szájuktól messze úszik a hold, az égi banán, akkor a foguk …

A világ sorsára úgy gondolok mintha örök életű lennék és én teremtettem volna s ahol a jók mind boldogok Úgy figyelem a világ sorsát mintha az lenne Magyarország A világ sorsát úgy figyelem mintha örök életű lennék és én teremtettem volna s mintha Istenről lenne emlék Úgy vigyázom a világ …

(vagy: Csíksomlyói Mária-siralom, kb. 1350-ből) Az alábbi Mária-éneket Bartók Béla jegyezte le a Csíki-medencében. Dallama hasonlít a Bartók Béla által írt „Egy este a székelyeknél” c. zenemű nyitányához. Mivel a nem-katolikus székelyek himnuszukként nem énekelték ezt a Mária-dalt, így vált a székelyek himnuszává a XX. században, az 1921-ben Csanády György …