(folytatás)

31. fejezet

Budapest, Magyarország

2012. augusztus 21.

Csengetés zavarta meg a reggeli borotválkozást.

Ijedtében megvágta magát a pengével. Félig borotvahabosan ment ajtót nyitni. Bal kezével nyúlt a kilincshez, jobbjában meg egy darab rongyot tartott, mellyel vérző sebét szorította.

– Ki az? – kérdezte bizalmatlanul. Nem szokták otthonában zavarni, meglátogatni.

– Üzenetet hoztam, miniszterelnök! – válaszolta az ajtó másik oldalán váró ismeretlen.

Sárándy elengedte a kilincset, elejtette a rongyot és két lépést hátrált. Megrettent. Fogai vacogni kezdtek, halántéka gyöngyözni kezdett. Ez volt az a hang, mely rémálmaiban szólt hozzá. Megint álmodok? – kérdezte magától. – Fel kell ébrednem!

Csípkedte a bőrét, megharapta ujját, fejét a falnak ütötte, tíz körömmel kaparta arcát. Lábujjaival rugdosta a szekrényt, hogy a fájdalomtól végre felébredjen. Három percig bántalmazta saját magát.

De nem aludt. Ezúttal nem. Teljesen éber volt, gondolkodása tiszta.

– Maga miatt nem tudok aludni? – vonta kérdőre a hírhozót.

– Nem! Temiattad nem tud aludni a magyar nép! Halld a szavam, miniszterelnök! Csaba vagyok, a székelyek királya! – mondta saját nevét dörgő hangon.

– Üzenetet hoztam neked a Nagykirálytól!

– Mit hoztál, milyen királytól? – kérdezte értetlenül.

– Üzenetet hoztam Atillától, miniszterelnök!

– Térj meg gaz létedből, mert pórul jársz! – parancsolta.

– Kereken négy napod van!

A név hallatán elakadt Sárándy Péter szabadon választott magyar miniszterelnök lélegzete, ujjai görcsbe rándultak. Földre zuhant, kapálózott, forgott a csúszós márványlapra fektetett szőnyeggel. Köhögött, kapkodta a levegőt, két kezével megfogta a nyakát.

Életében másodszor sírt. Keservesen zokogott.

Személyi titkára talált rá, miután hatodszor sem vette fel a telefont. Sárándy a szobája egyik sarkában ült, térdeit felhúzva a mellkasáig. Dülöngélt előre, hátra és anyja dalát mormolta maga elé. Dúdolta, próbálta énekelni. Üveges tekintettel nézett a falon egy pontot. Körmeit tövig rágta, ujjai közt hajának egy része lógott, amit két kézzel tépett fejéről.

– Miniszterelnök úr, mi történt Önnel? – kérdezte tőle segítőkészem a titkár.

– Jöjjön, fölsegítem. Üljön le a székre. Hozok valamit inni.

A forró tea hozta ki korábbi állapotából. Teljesen kitisztult az elméje, nézegette a sérüléseit, tapogatta sajgó fejbőrét, vörösre szorongatott nyakát..

– Azonnal kerestesse meg azt a vadászt! Adasson ki világraszóló körözést ellene! Még ma rács mögött akarom látni!

– Uram? – kérdezte. Fogalma sem volt, hogy miről beszél Sárándy.

– Milyen vadászra gondol?

– Aki elvitt három éve a Gemenci erdőbe. Mikor Ivan Chernyenkovot hívtam vadászatra!

– Ne haragudjon, Uram! – rázta a fejét balra-jobbra. – Ezt nem értem!

– Mit nem ért, maga fajankó? 2009-ben idejött az orosz. Mikor gondja támadt az olajjal. Akkor egy vadászt kértem meg, hogy vigyen ki az erdőbe, lőjünk egy szarvast Ivannak. Emlékszik rá? – fejezte ki magát eléggé ingerülten.

– A helyzetre igen, a vadászra nem.

– Mi az, hogy nem? Tagbaszakadt, magas, erős ember volt, szakállal. Király Csabának hívták.

– Nem, Uram. Ne haragudjon! – ellenkezett az írnok tisztelettudóan.

– Önök ketten mentek ki az erdőbe Ivannal. Nem volt ott senki!

– Maga ne magyarázza meg nekem! Még beszéltem is vele!- hajtotta igazát.

– Pofátlan egy ember volt! Letegezett, csak úgy!

– Azt nem tudom, hogy kivel találkozott az erdő közepén, de biztosan mondom Önnek, hogy nem hárman indultak neki a rengetegnek! Engem hívott fel, hogy keressem meg Önöket, mert az orosz rosszul van. Egy szobalánnyal múlattam az időt, mikor csörgött a telefonom. Magam mentem ki és vittem be a kórházba az államtitkárt! Őszintén megmondom, sokáig nehezteltem Önre is amiatt, hogy nem fejezhettem be, amit elkezdtem.

– Ön képzelődik, Uram! – állapította meg végül.

– És mivel magyarázza a sérüléseimet? – emelte fel hangját Sárándy.

– Talán magamnak csináltam?

– Könnyen előfordulhat, Uram! Az utóbbi időben eléggé zavartan viselkedik. Aggasztó, sokszor félelemkeltő, amit csinál! Kirohan tárgyalásokról, indokolatlanul kiabál valakinek, hogy ki az és mit akar magától! Mintha egy szellem lenne a beszélgetőtársa! Most meg már kárt is tesz magában! Mindezt jó indulatból mondom, mert aggódok az egészsége miatt, Uram!

– Szóval, maga szerint megőrültem? – kérte számon titkárát.

– Szerintem meg nem! – szögezte le a miniszterelnök.

Kopogtak az ajtón. Sárándy úgy megrezzent, mint a nyárfalevél. Mégis azt motyogta maga elé, hogy nem fél Atillától. Atilla egy madár!

Az orvosok érkeztek meg, akiket a titkár hívott. Valóban aggódott főnöke miatt.

– Mit akarhat tőlem egy papagáj? – gondolkodott, miután kapott egy nyugtatót. Két napra kórházba vitték kivizsgálásra, sérüléseit ellátni.

Le kellett szíjazni, nehogy megszökjön. Folyton azt hajtogatta rúgkapálva és fogait csattogatva, mikor valaki a kötéseit akarta kicserélni, hogy dolga van, mennie kell tárgyalni a külföldi nagytőkés emberekkel.

Csaba királyfi még kétszer látogatta meg, hogy eltérítse szándékától. Nem sikerült. Mindvégig kitartott amellett, hogy neki joga van eladni bármit, hiszen ő a miniszterelnök. Úgyis az lesz, amit ő akar. Ha kell, akkor törvénybe iktatva.

2012. augusztus 25-én nyilvánosságra hozták, hogy utolsó négy napját egy elmegyógyintézetben töltötte, ahol elméjét vizsgálták. Filmfelvételeket mutattak állapota súlyosságáról.

Sárándy Pétert még az nap, azonnali hatállyal felfüggesztették miniszterelnöki tisztségéből, egészségi állapotára hivatkozva.

– A következő választásig egy kinevezett szakértő fogja ellátni Sárándy teendőit! – adták hírül a híradóban.

A leváltott vezető végleg gumiszobába került, nehogy bármi módon kárt tudjon tenni magában. Ennek ellenére, összes hajszálát kitépte, azokat ette, körmeit véresre rágta, arcát sebesre karmolászta.

Egy ágyhoz kötözték. Dühödtebb állapotában, mikor valahogy kósza hírek jutottak a fülébe, annyira kapálózott, annyi erőt gyűjtött, hogy vaságyastól felborult. Utána már annyi mozgástere sem maradt, mivel a fekvőhelyét lecsavarozták a betonra és szíjait is meghúzták. Összes mozgása a feje balra-jobbra fordítása és keze ujjainak rezegtetése maradt.

Mind végig kitartott amellett, hogy neki joga van bármihez. Őt nem fogják megtörni, ha kell, egy zárt szobából, lekötözve is tudja irányítani országát.

Élete hátralévő részét azon az ágyon töltötte.

(folytatása következik)