Naplójegyzet

 A globalizált világ valósága a jólét és gazdagság
szigeteinek olyan láncából áll, amely kiemelkedik
a népek nyomorának tengeréből. Közben
ugyan azok döntenek arról amit tehetünk,
és arról amit erről mondhatunk.
Jean Ziegler: Die neuen Herrscher der Welt
und ihre globalen Widersacher.
C. Bertelsmann Verlag, 2003.

Ebben a zavarosan forrongó világban az ember folyton írhatná felháborodása, kérdőjelei vagy elkeseredése diktálta jegyzeteit. Esetleg éppen elhatározhatná, hogy elég, nincs semmi értelme papírlapokra vetni azt, ami egy önhibájából pusztuló világban, a jórészt önhibáján kívül pusztulásba taszított nemzetének a manipuláció által pusztuló társadalmában történik.

De dolgozószobám ajtaján beszól a család: Tegyél fel valami jó zenét! És én, ki tudja, miért habozás nélkül Liszt Faust- szimfóniáját nyomom be a CD- lejátszó mindent befogadni kész torkába.

Most a fenséges zene kerít hatalmába és a világ minden baja más dimenziókat nyer.

Kicsinységünk Liszt zenéje által ellenpontozott egészséges tudata pedig arra ébreszt rá, hogy próbáljon meg mindenki ellenállni, és világ, nemzet vagy egyén a maga kicsinységében is nagynak lenni.

A zene tovább szárnyal s a szellem ernyedtsége, a beletörődés, az első igazi fortissimónál már tűnőben is van.

Egy nemzet éli történelmi lehetőségei adta életét itt a Kárpát-medencében. Testét felszabdalták a hamis határok, s most egységes lelkét akarja, ki tudja honnan reánk kényszerített belsőnek álcázott erő ugyanúgy felszabdalni.

Mert tudják valahol, hogy ez a fontosabbik. Ez az, amit nem lehet harctereken, ármányos szerződésekben, agyalágyult politikusok által körülült asztaloknál lerendezni .

Mert tudják, hogy a hidratermészetű nemzeti test, ha ép lélek lakik benne, végtagokat, sőt ha kell, fejet növeszt magának, s ahány felé darabolták, annyi alakban magasodik fel újra a feldarabolók előtt.

A lelket öld, azt gyengítsd, betegítsd, silányítsd, aljasítsd!

A fent idézett Ziegler szerint: A munka méltóságát elrabolták, a globalizált tőke meglopja az egyén szabadságát, majd emberségében gyilkolja meg az áruházak labirintusában tájékozódó képességét és ön-önmagát veszített, hajdan egyéniséggel rendelkező lényt.

Az egyének alkotta legveszedelmesebb közösség a nemzet. Ez tehát a fő célpont. Nekünk is ezt kell tájékozódásunk középpontjába helyezni.

Mint ahogy a tennivalókban, avagy egyes személyek megítélésében a legjobb és legbiztosabb mérce a nemzeti érdek megbecsülése és az ehhez viszonyulás lehet, úgy bizonyul a nemzetellenesség megítélésénél biztos mércének az, ami a lelkületünk értékeihez való viszonyulást méri, ami annak megóvására, vagy éppen elpusztítására tett kísérleteket ér tetten.

Napjaink kétségbeesett politikai egymásnak-feszülésében először a hatalom megszerzésének elemi óhaja észlelhető, de miközben a politikusok magánszintjén, esetleg a pártok küzdelmeinek közös célkitűzéseiben e hatalmi játéké a vezető szólam, mégis és miért ne mondjuk ki elsősorban a most előírt libéria liberális sallangjai mögött sejlik fel az igazi nagy veszedelem, ami már túlmutat e kisebb-nagyobb politikusegyéniségeken (nevezzük inkább figuráknak őket) és pártjaikon.

Ziegler ezt mondja: A neoliberalizmus a hódítás fegyvere. Gazdasági fatalizmust prédikál, amely ellen bármiféle ellenállás céltalan. Olyan mint az AIDS: áldozatának védekező rendszerét támadja meg és teszi tönkre. Aki pedig nem engedelmeskedik a transznacionális pénz- és ipari társaságoknak, azt a tőke meg- vagy elvonásával büntetik.

A szobát elárasztják Liszt fenséges dallamai. A programzene óriásának muzsikája mindent betölt. A gondolat új erőre kap.

Hol leledzik, hol testesül meg és kiben, kikben, az érdek, amely a nemzet lelkét akarja megszerezni, mint Mefisztó Faustét?

Lassan, édeskésen nyaldossa körül a megfáradt társadalmat, elérhető javakkal garantált testi jólétet, lazuló morális elvárások biztosította lelki kényelmet kínál fel, és a testileg-lelkileg kiéhezett, csupa vákuum társadalom beszippantja, mint falánk ponty a kukoricaszemet.

A horog megakad, és vergődésünk fortisszimója csak még jobban beágyazza a falánkságunkat jelképesen is képviselő torkokba annak eltávolíthatatlan végét. Már csak egy kis fárasztás van hátra, s kényelmesen emel szákjába valaki.

De ki?

Ki az? Ki az, aki nem az öreg halász szellemében ellenfelünk, aki nem mérkőzik meg nyíltan velünk? Aki mintha nem egyszerűen tápláléknak tekintene, hanem félig élve, az ő szabályai szerint s az általa biztosított térben vegetálva tartana meg, hogy céljait tovább szolgáljuk? Nemcsak létünk fizikai terének átadása által, de rabszolgaként is.

A mai újságolvasó könnyedén vágja rá, hogy hát ez a globalizáció.

És újra meg újra megkérdezem: KI ez a globalizáció?

E percben Liszt is mintha gunyorosan fickándozó kis kérdőjelek táncát szolgálná, de fölöttük csakhamar megjelenik a sokkal komorabb hang. A drámai.

Sötét nagy madárként köröz fölöttünk. Nem csap le, csak mindent látó karvaly szemmel ellenőriz.

Érezteti, hogy itt ő az úr. Fogadja el a sok földhözragadt! Tőle várhatjuk csak puszta létünk megkímélését. Néki kell áldozzuk jövőnket, tehetségünket, álmainkat.

Ő a messiási lepelben tetszelgő sátáni ragadozó.

Ő az új magyar turul.

Liszt most emberi hangon, emberi szöveggel szólal meg. Mert világos szóval kell a választ keresni. És ebben éppen most egy jóbarát segít, ki e-mailen küldi sorait a turbó-kapitalizmusról. A barát ugyanaz, aki az ide beszúrt Ziegler idézeteket is fordította nékem. Úri jókedvből, rangrejtve utazgat a szellem világában. Üzenete számunkra különösen érdekes, hiszen az USA-ban élő szerző, kinek magyarázatát idézi, erdélyi születésű és Edward Nicolae Luttwak néven írva vezette be a turbó-kapitalizmus fogalmát, amit maga így határozott meg: E fogalom röviden összegezve magában foglalja a privatizációt, a deregulációt (tehát a szabályozó mechanizmusok kikapcsolását) és a kizárólagosan a hatékonyságra célzó piacot korlátozó mindenféle sorompó eltávolítását. Rendkívüli magánvállalkozói energiákat képes felszabadítani, ugyanakkor hatalmas társadalmi egyenlőtlenségeket is létrehoz, emiatt erősen megosztja, polarizálja a társadalmat. A globalizáció haszonélvezői mondja Luttwak azok az akrobaták, akik a gazdasági élet egyik szektorából ugrálnak a másikba. A vesztesek mindazok, akik nem akarják vagy nem képesek hajlékonyan és mozgékonyan követni a felgyorsult gazdasági élet dinamikus változásait. Luttwak 1999-ben megjelent Turbó-kapitalizmus című könyvét saját állítása szerint alig maroknyian olvasták: Hillary Clinton, egy pár New York-i értelmiségi és egy üzletember , aki a szemére vetette, hogy netán a marxizmust akarná reciklálni . Most résztulajdonos bolíviai ranchomon fejezi be Luttwak egyik német interjúját. De lássuk, mit ír Ziegler a globalizációról: A globalizáció egy anglicizmus, amelyet a hatvanas években használt először Marshall McLuhan kanadai médiaszakember és Zbigniew Brzezinski, az elnök későbbi tanácsadója, a Columbia egyetemen a kommunizmus problémáinak szakértője. Ugyanakkor McLuhan azt a következtetést vonta le a vietnami háború tapasztalatai alapján, hogy a televíziós kép csalhatatlansága és mindenütt való jelenléte folytán a haladást fogja szolgálni, és ezzel egyidőben megnehezítí, vagy meg is akadályozhatja a fegyveres összetűzéseket. McLuhan megalkotta a globális falu fogalmát, előre megjósolva az internet világméretű térhódítását, Brzezinski pedig az elektronikus forradalomban látta a váltóállítást az amerikai szuper-hatalomra, a világ első globális társadalmára, és megfogalmazta a vége az ideológiának néven megismert tézisét.

Szobámban a zene elhal. A kórus néma. A tudós válasz adva vagyon.

De én még most is csak itt ülök, élő kérdőjellé görbedve.

Kik ők? A világban és itt minálunk?

Ki a világ titokzatos karvalya, az itt magyarnak álcázott új Turul?

Mert fantomok ellen nehéz küzdeni.

Leányfalu

Forrás: Polísz, 76. szám.

Magyar Irodalmi Lap