Anyanyelv és irodalom, könyv- és folyóirat-kiadás

•                                                Anyanyelv
• A magyar nyelv jelenleg a tárgyi emlékeknél rosszabb helyzetben van, hiszen nem védi törvény. A polgári kormány idején elfogadott törvény a gazdasági életre korlátozódik, nem terjed ki a médiára, sem a filmszinkronra. Végrehajtását nem ellenőrzik, nem igazán bírságolnak. Újságban, tankönyvben, joganyagban, szépirodalmi és ismeretterjesztő művekben, internetes blogban, SMS-ben bármit bárhogyan le lehet írni.  A Magyar Tudományos Akadémia – mely főleg a magyar nyelv gondozására, ápolására jött létre – alig foglalkozik nyelvműveléssel.
• – Átfogó nyelvtörvényre van szükség, amely egyszerre biztosítja a hazánkban élő nemzetiségek nyelvhasználatát, szabályozza a nemzetközi megértést szolgáló feliratozást, és a magyar nyelv védelméről, gondozásáról rendelkezik. Szükség van a MTA alá rendelt Magyar Nyelvi Intézetre.
• – Nélkülözhetetlen a közbeszéd stiláris és tartalmi tisztaságának folyamatos javítása, a hibás, csúnya beszéd kiszorítása különösen a médiából, mely mintát ad. A köztéri feliratok, szakzsargonok, lusta fordítások felesleges idegenségét fel kell számolni. Kifejezetten nemzettudat-rombolóak az olyan nevek, mint a balatoni szállodák és strandok esetében a Riviéra és a Lídó. A divatból elharapózó idegen szavak, fogalmak tudálékos használata még a szűk, szakmai fórumokon is kerülendő.
• –  Hibás SMS-szöveg, magyartalan és primitív hangnem ne kapjon (tévé)nyilvánosságot! 
• – A tájszólás viszont nyerje vissza jogait a televízióban és a rádióban!
   
•                                            Szépirodalom, könyvkiadás és -terjesztés
   
• Az irodalomtámogatás más területekhez mérten és a könyveladásból származó bevételekhez viszonyítva alacsony.
• – A színvonalas könyvek kiadásának és terjesztésének támogatása megemelendő. Az írókat illő honorárium illeti meg. Ez közvetve, a kiadók támogatásával érhető el, vagy azzal, hogy a kormányzat csökkenti, megszünteti a könyvkiadás áfa-terhét. Ha mégsem, a sokmilliárdos évi áfa-bevételből részarányos támogatási összeget forgasson vissza, azzal a megkötéssel, hogy az a szerzői honoráriumra fordítandó.
• – A tévé képernyőjére vissza kell engedni a magyar irodalmat. Nincs külön irodalmi magazin, az időközben megszüntetett egy szem Lyukasóra sem sokak által nézett csatornán és műsoridőben futott. A közszolgálati adókon halljunk ismét naponta (estente) Szép magyar verset.
• Az állami folyóirat-támogatások elégtelensége, kiegyensúlyozatlansága az irodalmi élet neuralgikus pontja. Miközben bizonyos pártos lapok nem szorulnak pályázati támogatásra, az irodalmi és társadalomtudományi folyóiratok egy része megszűnt az utóbbi időben. Különösen azoknak a folyóiratoknak az ellehetetlenülése fájdalmas, amelyek egy-egy régiónak, megyének, nagyobb vidéki városnak a kultúrájában töltöttek be kiemelkedő szerepet. Főleg az önkormányzatoknak van tennivalója e téren.       
• – Területarányossági elvet a támogatásban!
• A nagy számok tekintetében jól fest a hazai könyvkiadás helyzete. De a bóvli és az eufémiával „életmód”-kézikönyveknek nevezett kiadványok tömege mellett eltörpül az igényes választék. Az eladhatóságért folyó verseny Jelentős színvonalcsökkenéssel jár. A példányszámot sokszor irodalmon kívüli szempontok határozzák meg, együtt az eladási statisztikákat erősen befolyásoló, nyílt és burkolt reklámhadjárattal. Melyik kiadónak van saját tévéműsora, melyik íróval, kiadóval beszélget a frissen megjelent könyvéről valamelyik műsorvezető, melyik íróról készül országot betakaró óriásplakát, kinek a könyvéből készül tévéfilm? Irodalomban csakúgy, mint a film, színház esetében, a bestseller és a lektűr a listavezető, de a hazai szerzők még ebben a mezőnyben sem vetélkedhetnek az angolszászokkal. (Hogy mesterséges, ránk erőszakolt rendszerben élünk, azt a néhány évvel ezelőtti Nagy Könyv verseny eredménye árulja el.) Egyre durvább a szóhasználat, egyre több a pornografikus elem még a „valódi” irodalomban is.
• A tévének és a világhálónak „köszönhetően” az olvasási kedv folyamatosan csökken, s ez a közkönyvtárak jövőjét is kérdésessé teszi. Az óriási technikai fejlődés velejárójaként, a gyorsan változó világban az irodalom (is) gyorsan avul. Egyre kevesebben olvasnak klasszikusokat. Nincs „Olvasó Nép” mozgalom, nincs Olcsó Könyvtár, nincs Mozgó Könyvtár, fogynak a könyvesboltok, eltűnnek az antikváriumok.
• – A növekvő árrést a könyvek előállítási és eladási ára között le kell szorítani! A magas ár(rés) a könyvkiadókat tönkreteszi, a vásárlókat elriasztja.
• – Művészmozik mintájára javasoljuk központilag támogatott irodalmi (alapítványi) könyvesbolthálózat létrehozását.
• – A kulturális tárca saját költségére lássa el a közkönyvtárakat a megjelent magyar művek példányaival.

                                                 Közművelődés, közgyűjtemények

• A hagyományos közművelődés eredményességét csak az biztosíthatja, ha tevékenysége az oktatás-neveléssel és az informatikával közös, egy irányba húzó stratégián alapszik. Ha a televíziók nem hajlandók együttműködni, sem az iskola, sem a közművelés nem ér célt.

A közösségi művelődés állami támogatását illetően

– az állam (önkormányzat) a helyi kulturális-művelődési öntevékenység költségeihez előre szavatoltan járuljon hozzá. Tekintse az e téren dolgozók bérének emelését éppoly fontosnak, mint a pedagógusokét! 

                                                                Múzeumok

Az ICOM (International Council of Museums) etikai kódexe a következőképpen határozza meg a múzeum fogalmát: „nem profitra törekvő, a társadalom és fejlődése szolgálatában álló, a köz számára nyitott állandó intézmény, amely az emberek és környezetük tárgyi emlékeit gyűjti, kutatja, feltárja és kiállítja tudományos, közművelődési és szórakoztató céllal.” Az ICOM meghatározás és az 1997. évi Kulturális Alaptörvény között van egy jelentős eltérés: a szórakoztatás mint célkitűzés a törvényben nem szerepel. Helyes a szórakoztató módon történő bemutatás, de a „szórakoztatás mint cél” a múzeum feladatát teljesen tévutakra viheti. A múzeumok feladata közé tartozik a közművelődés szolgálata is, de ilyen formában először a megújulás kényszere, a múzeumi modernizáció 2003. évi középtávú stratégiai tervében jelentkezett ez az új szemlélet. Erre nézve számos sikeresnek mondható lépés történt a sok látogatót vonzó, látványos kiállítások formájában, főleg a fővárosban. A program azonban nem hasznosul a legszélesebb körben. A múzeumok kénytelenek drágán adni a belépőket. A potenciális látogatók közül sokan nem engedhetik meg maguknak e kiállítások megtekintését. A helyszínektől távol lakók végképp nem. Emellett a múzeumok raktározási gondokkal küszködnek, és gyűjteményük nagy része soha nem kerül a nyilvánosság elé. Ellentmondás a célok és a valóság között, hogy a megyei múzeumi szervezetben működő múzeumok ugyan az otthont adó településen fejtik ki hatásukat, de a működésükhöz szükséges pénzt a megyétől kapják. A városi önkormányzatnak anyagilag nincs köze a fenntartáshoz, mert az önkormányzati törvény csak a megye számára írja elő kötelezően a múzeumi feladatot. Hogyan válhat egy múzeum települése kulturális központjává, ha hivatalosan nem vesz részt annak közéletében, a településnek pedig nincs köze a múzeum fenntartásához?

 Az új szemlélet két kulcsterület megújítását tartja fontosnak:

– a Nemzeti Állományvédelmi Program megvalósítását és a „látogatóbarát múzeum” megteremtését. Ezen belül: a tervezett költségigényű feladatok meghatározását, a múzeumok rekonstrukcióját, raktárépítést, gyűjteményfejlesztést, a látogatóbarát múzeum tárgyi és szakmai körülményeinek fejlesztését. Raktárépítési programnál a decentralizálás, a regionális múzeumi hálózat megerősítése legyen az irányelv. Ezt az is alátámasztja, hogy a meglévő múzeumok a szaporodó gyűjtemények miatt nemcsak raktárhelyhiánnyal küszködnek, hanem a bemutatás elmaradása és az anyag tudományos feldolgozása is jócskán elmarad a kívánatostól. Képtelenség például, hogy a néprajzi gyűjtemények jelentős hányada raktárakban porosodik, soha nem kerül a nyilvánosság elé, s ha mégis, csak a Néprajzi Múzeumban.

• – Létre kell hozni legalább regionális szinten olyan kiállítási tereket (l. debreceni MODEM), ahol az elfekvő készletek legalább 1-2 éves időtartamú kiállításokon bemutathatók. Különösen fontos lenne, hogy a régészeti leletek, a néprajzi gyűjtések és az elszármazott művészek munkái eljussanak azokba az országrészekbe, ahonnét valók. Akár úgyis, hogy a Kulturális Kormányzat a mondott alközpontokban létrehozza a Néprajzi Múzeum filiáléit.
• – Legyen a „modern múzeum kulturális központ az adott közösség, város, térség, régió számára”! Az önkormányzati törvényt meg kell változtatni!

                                   

Magyar irodalmi Lap