Újságban olvasom, hogy a …kenyér bekerülési költsége… nem indokolja a kenyér magas árát.

   Világos, nem? Bekerülés. Ennyi-bekerül azaz ennyi az előállítási költsége.

   Óh, édes anyanyelv!

   A göngyöleg szót, a kiszerelés szót, sőt még az elvárás szót is kezdem már bevenni, mire most itt van ez a valóban teljesen szükségtelen bekerülés szó,

   Rendben van, hogy folyamatosan fejlődik minden nyelv, de ez a bekerülés szó már nem a fejlődés elfogadható jelenségének tűnik. Mondom én, mintha értenék a magyar nyelvhez.

                                              X

   Van egy nagyon kedves barátom itt Floridában, a falu horgászmólóján. Abdullahnak hívják, és olyan iráni, hogy nála perzsább nem is képzelhető el. Aztán, van a horgászmólótól egyenesen egy utcasarokra egy orosz csemegeüzlet, amely sokféle etnikai csemegét árul. Többek közöt, Gyulai Kolbászt. (Nagybetűkkel kell ezt a két szent szót írni, érzéseim szerint).

   Vettem egyszer két szálat, és rágcsálam egyet horgászás közben. Az illatot persze lebbenti a szellő, és Abdullahot is meglebbentette.

   -Mit eszel?

   -Magyar kolbászt.

   -Jó illata van.

   -Meghiszem azt, de disznóhús, tehát nem neked való.

   A feleségem nagyon tartja a vallást, és bele is halna, ha… De én nem vagyok annyira merev. Adj egy harapást.

   -Nesze, itt a másik szál.

   És békésen majszolta a két horgász a Gyulait. Kenyér és irgalom nélkül.

   -Beárullak a feleségednél.

   -Az nem lenne jó. De meg kell mondjam, istentelenűl finom ez a kolbász. Jobb, mint a szeksz.

   -Na, ez viszont tényleg megmondom a feleségednek…  

Magyar Irodalmi Lap