NEM LÁTOD miként lebegnek el?!

Tapolca Celldömölk Keszthely?

Évenként hány városnyi suhan

Fölszívja ég elnyeli föld

s merednek utcák házak kertek

aggok tekintetéről sebesen

Sajogják vakult-szótlan

kik és miért hibbannak el

kisebb-nagyobb városnyian!

S többen-e folyton többen-e?

Maradnak maguk s testvértelen

s várják valaki döbben-e?

önzőn bután és pénzesen?

Mérik haláluk biztosan

s a mérlegen az elmentnek

országbillenő súlya van.

És egyre több sír domborul

mint magzatvesztő anyaöl

Elszótlanodik s öregül

a falu mert elköltözött

hová is a gyereksírás?!

Enélkül komor a derű

és nem virágzik nevetés

kiég a szív a föld a fű

s mind nehezebb lesz a nehéz!

NEM LÁTOD hogy lebegnek el

Borsodok Szabolcsok Zalák?

NEM LÁTOD nem fogják kezük

szülők testvérek iskolák?!

S aki marad az elvadul

Meddőség tomboló gyönyör

árusitja ki sorsodat –

NEM LÁTOD te is ott suhansz

létezésednek nincs nyoma!

Egyfogú tátott száj az ég

meg nem született csecsemők

puha csontja is ott ropog!

NEM LÁTOD ország sorvad így

és karjaival nem bír el

édesded csecsemő-jövőt!

NEM LÁTOD mi is ott megyünk

vénhedett satnyán és sunyin

Megroppan legörnyed a ház

kis faluk melle beesik

Hiába új és cicomás

néhol az utca s nyaralók

fogafehéren vág szemen

Ha nem tudják hogy ott vannak

az elveszettben mind velünk

betonfalon is átzúdúl

s üvölt az országos hiány!

MAJD LÁTHATJÁK ha késve is

mert látni kell mert látni kell

a tékozlás e nagy ragály

hogyan jelöl meg kapukat

s mint gyógyíthatatlan rút fekély

kiüt a haza homlokán!

Magyar Irodalmi Lap