Felhasznált forrás: Békés István: Új magyar anekdotakincs, Budapest, 1963, 79.oldal.
                         ​                        

Mikszáth Kálmán negyven esztendős írói jubileumának végzetesen hajszás ünnepségeire Pósa Lajos is megérkezett. Egy régi, megsárgult papír lapult a zsebében, amit valaha Taxi: az ifjú Mikszáth írt neki emlékezésül a rimaszombati gimnázium padjaiban.
Zsongtak sorra a köszöntők, csengtek a poharak, az emelkedett hangulatban egyszer csak felállt Pósa:
– Ide hallgass, Kálmán! Úgy is, mint Taxi! Ezt írtad te nekem, valaha réges-régen.
És szépen szavalva, olvasni kezdte:
                                                                   A mosolygó élet
                                                                   Távol legyen tőled,
                                                                   Minden jó, mi vagyon,
                                                                   Kerüljön, de nagyon.
                                                                                                

                                                                   Kísérje léptedet
                                                                   A gyász emlékezet.
                                                                   A szívedben légyen
                                                                   Keserűség, szégyen.
                                                                                                            
Mindenkiben elhűlt a vér. Mikszáth felpattant a helyéről.
– Ezt én írtam? Nem hiszem én azt. Nem voltam én ilyen komisz ember. Lehetetlen. 
– Lehetetlen? – simogatta ravaszul a bajszát Pósa bácsi. – Ehun van, ni! Nézd meg, ha nem hiszed! Azzal odanyomta a kezébe a papírlapot.
Mikszáth mohón pillantott az írásra. Egy pillanatig nézte, aztán elnevette magát. Szélesen, vidáman.
– Most már emlékszem. Az én írásom. Az én versem. Vállalom. Csakhogy elhagytál belőle valamit. Itt áll alul, hogy: vágd ketté, és illeszd össze… Ha kettévágod a két strófát, és egymás mellé olvasod, akkor jön ki az igazi: 
                                                                   A mosolygó élet kísérje léptedet,
                                                                   Távol legyen tőled a gyász emlékezet.
                                                                   Minden jó, mi vagyon, a szívedben légyen,
                                                                   Kerüljön, de nagyon, keserűség, szégyen.

Hej, sormetszet, sormetszet… Mennyit kínozták vele szegény rimaszombati gimnazistákat… Míg végül Mikszáth tollából ez a sormetszetet kifigurázó vers fakadt. eszerint Mikszáth tolla nem negyven, hanem  – a sormetszet törvényének ihletésére – ötven évvel a jubileumi ünnepség előtt kezdett alkotni.

Magyar Irodalmi Lap